Serie A top 11: a legdrágább érkezők, csodálkozzon velünk!

Hol vannak már a fesztiválok és a nyaralások? A héten elkezdődik az iskola – és véget ér az idén nyári átigazolási idény. Szokásunk szerint az angolokkal kezdtük az utolsó kört is, és az olaszokkal folytatjuk.

Saját játékosára alkuszik a Juventus, Zlatan visszatérhet, de hová?

Tart a fesztiválok dandárja, végre felértékelődik a tanári pálya, kezdődik a gyümölcsvita a lekvár- és a pálinkalobbi között, mosolyogva nyitjuk fel a gázszámlás borítékot, legszívesebben elutaznánk last minutébe, túl vagyunk minden idők legjobb alapozásán, és mint a bolond, dolgozunk, hogy majd kicsit pihenhessünk – azaz idén is elérkeztünk a nyári átigazolási idényhez. Szokásunk szerint az angolokkal kezdtünk, és most is a taljánok a másodikak a sorban.

Serie A: ezt a három játékost akarja az olasz listavezető

Nikola Makszimovics (Torino), Héctor Herrera (Porto), Christoph Kramer (Bayer Leverkusen) – ezt a három labdarúgót már télen szívesen látná soraiban az olasz bajnokság tabelláját fél távnál vezető Napoli.


Kézilabda Eb: Tudta-e?