-->
NS-klub: Galaschek Péter sokszor nem értett egyet osztályzatainkkal, de várta őket

Szinte egybeforrt a neve a Vasaséval az 1968-as születésű Galaschek Péternek, hiszen a technikás középpályás Angyalföldön nevelkedett, majd 1986 és 2000 között a piros-kékeknél futballozott, jószerével már csak levezetni ment el pályafutása utolsó éveire Újpestre, Pécsre, a Gázművekhez és Dabasra.

FTC: a klub megkapta Albert 9-es mezét a Nemzeti Sporttól

Lapunk főszerkesztője, Szöllősi György csütörtökön a Ferencváros Trabzonspor elleni Európa-liga-győzelme után átadta Kubatov Gábor klubelnöknek az Albert Flórián nevével ellátott 9-es válogatott mezt, amellyel azért tisztelte meg a Nemzeti Sport az FTC-t, mert az aranylabdás csatár is bekerült a lapunk és az Adidas közös szavazása alapján kialakított minden idők magyar Álomtizenegyébe.

Fizessen elő a Nemzeti Sportra 20 százalék kedvezménnyel!

Akik 2022. július 11. és augusztus 21. között fél évre előfizetnek a Nemzeti Sportra, azok kedvezményes áron, 33 950 forint helyett 27 160 forintért kapják meg a lapot (a hétfőtől szombatig megjelenő lapszámokra vonatkozik az előfizetés). Emellett négy főre szóló családi Sobri-Kalandpark-belépőt kapnak ajándékba, melynek értéke 30 000 forint.

Sportrádió: „Törőcsik Andrásról nevezzék el a BVSC stadionját!”

L. Pap István, a Nemzeti Sport vezető szerkesztője a Sportrádió Sportkör című műsorában vetette fel az ötletet, hogy a BVSC-Zugló stadionját nevezzék el Törőcsik Andrásról. A 67 éves korában elhunyt Törőcsik a BVSC-ben kezdte pályafutását, később az Újpesti Dózsából lett válogatott játékos.

NS: szerkesztőségünkbe látogatott Schmidt Ádám államtitkár – videó

A Sportrádió és a Nemzeti Sport szerkesztőségébe látogatott pénteken az új sportért felelős államtitkár, Schmidt Ádám, aki találkozott Ballai Attilával, kiadónk sportfőigazgatójával, Vobeczky Zoltánnal, a Sportrádió főszerkesztőjével, majd Szöllősi György főszerkesztő meghívására részt vett a Nemzeti Sport déli „lapindító” értekezletén.

Úszás: finisbe ért a vb szervezése – öt olimpiai arany „járt” az NS-ben

A Nemzeti Sport és a Sportrádió szerkesztőségében járt csütörtökön két olimpiai bajnok: Wladár Sándor, Moszkva aranyérmese és Darnyi Tamás, négyszeres ötkarikás bajnok a Magyar Úszószövetség képviseletében tették tiszteletüket nálunk – a közelgő vizes világbajnokság előkészületeiről számoltak be.  

FTC: az elnök a Nemzeti Sporttal szemléltette a klub újabb bajnoki címét – kép

Mint ismert, megvédte a bajnoki címét a Ferencváros, amely a labdarúgó NB I 29. fordulójában odahaza 2–1-re legyőzte az Újpestet. Az FTC elnöke, Kubatov Gábor a Nemzeti Sport tavalyi, illetve hétfői lapszámával szemléltette a klub újabb, sorozatban negyedszer megszerzett elsőségét.

Elismerés: Aranykamera jelvénnyel tüntették ki kollégánkat, Földi Imrét

Szerdán nyílt meg a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központban a „Válogatás 40 év legjobb magyar sajtófotóiból” című kiállítás, amelyen a MÚOSZ Fotóriporterek Szakosztálya Aranykamera kitüntető jelvényt adományozott kollégánknak, Földi Imrének több évtizedes kiemelkedő fotóriporteri tevékenységéért és a magyar sajtófotográfiáért végzett munkája elismeréséül.

Mediaworks-fotópályázat: öt munkatársunkat is díjazták

Immár negyedik alkalommal díjazták cégünk, a Mediaworks fotópályázatának legjobbjait: a 2021-es naptári évben készült képek közül kilenc kategóriában hirdettek győztest, második és harmadik helyezettet. Lapunk fotósai a két sportkategóriában összesen öt díjat nyertek.

Hoffer-kupa: elmaradt a címvédés, 2. lett a Nemzeti Sport

A Magyar Sportújságírók Szövetsége nyíregyházi kongresszusa résztvevőinek kedden Kisvárdán Révész Attila szakmai igazgató mutatta be a labdarúgóklub működését és terveit, amúgy pedig a nap az aktív sportolás jegyében telt.  A pandémia miatti két év kihagyás után megrendezett Hoffer-kupa kispályás focitornát az index.hu nyerte meg, a második helyen a Nemzeti Sport, míg a harmadikon az erdélyi Sport-PRESSing végzett.

MSÚSZ: elismerést kaptak a Nemzeti Sport újságírói is

A Magyar Sportújságírók Szövetsége (MSÚSZ) idei kongresszusának a nyíregyházi városháza Krúdy-terme ad otthont. A hagyományoknak megfelelően a kétnapos esemény első napján kitüntetéseket adtak át a szakma legjobbjainak: a Nemzeti Sport kötelékéből Csillag Péter Feleki László-díjat, Kovács Erika, Izsányi Szabolcs és Bodnár Tibor Gyulai István-díjat, Vincze Szabolcs nívódíjat kapott.

NS: hatodszor tartották meg a főszerkesztők vacsoráját

2017 óta hagyomány, hogy lapunk főszerkesztője, Szöllősi György minden márciusban meghívja vacsorára a még élő korábbi NS-főszerkesztőket.

NS-klub: Kellett az ötödik gól a tízeshez – Bajzát Péter

Mindössze huszonhat NB I-es labdarúgó mondhatja el magáról, hogy pályafutása során kiérdemelte a lapunktól kapható legmagasabb, tízes osztályzatot, a szűk körhöz annak idején huszonötödikként csatlakozott Bajzát Péter. A Pécs játékosaként 2011. november 26-án öt góllal vette ki a részét a Vasas 5–1-es legyőzéséből. Némi túlzással azt is mondhatjuk, egyedül verte meg az angyalföldieket.

Már több mint 80 ezren vagyunk: kövesse az NSO-t a Viberen is!

Egy elképesztő magyar siker? Egy fontos eredmény? Egy átigazolás, amire senki nem számított? Értesüljön a legfrissebb hírekről a leggyorsabban: már több mint 80 ezren csatlakoztak Viber-közösségünkhöz, ne maradjon le Ön sem!

Nemzeti Sport: ötven év után elköszön lapunktól a Tudósító

Ötvenöt év után elköszön a Nemzeti Sporttól a Tudósító. Igen, a nagybetűs, ugyanis Ugróczky Károly a Vízművek-főállás mellett fél évszázadon át szó szerint szívből, szerelemből, a sportlap és a magyar labdarúgás iránti rajongásból dolgozott a Népsportnak, majd a Nemzeti Sportnak azért, hogy a meccsnapok után tíz-, sőt százezrek olvashassák el, mi minden történt a budapesti vagy a főváros környéki kis pályák nagy meccsein.

Válogatott: Marco Rossi reméli, még sok szép cikk születik róla

A Budapest Honvéd újdonsült vezetőedzője egyéves szerződést írt alá 2012. május 30-án. Az egy évből kicsit több lett, Marco Rossi – hiszen róla van szó – a dunaszerdahelyi „kitérőt” leszámítva azóta is a magyar futballban, a magyar futballért dolgozik, 2018. június 19-e óta immár szövetségi kapitányként. Az elmúlt kilenc évben megannyi sikerben volt része a kispesti és a nemzeti együttes élén, a bajnoki cím elhódítása vagy éppen az Európa-bajnoki részvétel kiharcolása mellett az is a javára írható, hogy a szurkolókhoz hasonlóan az újságírókkal is remek kapcsolatot ápol.

Mátra, Hirscher, Streif: itt a hatodik Síelés magazin!

Megjelent a Síelés 2021-2022 magazin, amely 84 oldalon vezeti fel az idei síszezont.

NS: ötödször tartották meg a főszerkesztők vacsoráját

Kedd este immár ötödik alkalommal rendezték meg a Nemzeti Sport főszerkesztőinek vacsoráját. Dénes Tamás, Buzgó József, a házigazda és jelenlegi főszerkesztő Szöllősi György, valamint Szekeres István, Malonyai Péter és Kálnoki Kis Attila vett részt a kiváló hangulatú beszélgetésen.

Vízilabda: a Pólósok pólósa járt nálunk

Faragó Tamást a Mediaworks vezérigazgatója is fogadta a Nemzeti Sport szerkesztőségében.

Az első tokiói fecske: Lőrincz Tamás az NS szerkesztőségében járt

Friss olimpiai bajnokaink közül a Japánban szenzációs pályafutását megkoronázó birkózóklasszisunk fogadta el elsőként a meghívásunkat: Lőrincz Tamás körbejárta szerkesztőségünket, megmutatta az aranyérmét, emlékül pedig az ötkarikás győzelmét hirdető bekeretezett címlapunkat vitte haza.


Kézilabda Eb: Tudta-e?