Bőcs: a lebénult Szakszon Gábor 203 nap után hagyhatta el a kórházat

Egy borzalmas baleset, két műtét és az intenzív, majd a rehabilitációs osztály megjárása után elhagyhatta a kórházat Szakszon Gábor, a Bőcs KSC volt labdarúgója. A 29 éves játékos mellkastól lefelé lebénult áprilisi balesete után – pokoljárásáról az Észak-Magyarországnak beszélt.

NB II: Kaposvölgyén kiürült a kassza, végveszélyben a klub

A tavasszal megúszta a kiesést, és a 11. helyen végzett, az ősszel viszont két soványka győzelemmel és ugyanannyi döntetlennel a táblázat sereghajtója a Kaposvölgye VSC az NB II Nyugati csoportjában. De ez még a kisebbik baj – a klub anyagilag is ellehetetlenült, úgy fest, a legjobb esetben is csak az ősszel hátralévő négy fordulót tudja lejátszani, aztán lehúzhatja a rolót.

DVTK: többen kihagyták a mai edzést, de két sérült visszatért

A DVTK NB II-es labdarúgócsapatából többen is sérülés miatt hiányoztak az MTK II elleni tegnapi idegenbeli bajnokiról (0–0), és a mai edzésen sem vett részt mindenki, de George Menougong és Bacsa Patrik már részt vett a gyakorláson.

NB II: edzőváltás Cegléden, Simon Antal helyett Ványi Zsolt irányít

A Nemzeti Sport információi szerint az NB II-ben szereplő Restart-Ceglédi VSE labdarúgócsapatának vezetősége váltásra határozta el magát: Simon Antal helyett megbízottként az eddig az utánpótláscsapatoknál dolgozó Ványi Zsolt irányít a jövőben.

A Mezőkövesd győzött, és a második helyen áll

A Mezőkövesd 2–0-ra megverte az Orosházát hazai pályán, és a második helyre ugrott a labdarúgó NB II Keleti csoportjának tabelláján, mivel a Diósgyőr gól nélküli döntetlent játszott az MTK II-vel. A „kis Fradi" Pölöskey Péter duplájának is köszönhetően győzte le a Kozármislenyt.

NB II, Keleti csoport: a Makó megverte a Bőcsöt, ikszelt a DVTK

A Makó 2–0-ra megverte hazai pályán a Bőcsöt a labdarúgó NB II Keleti csoportjának 10. fordulójában. A DVTK idegenben játszott döntetlent az MTK II-vel. A Mezőkövesd 2–0-ra legyőzte az Orosházát, és a második helyen áll a Nyíregyháza mögött.

A DVSC-DEAC újpesti sikerével elmozdult az utolsó helyről

A DVSC-DEAC 2–1-re győzött az Újpest II vendégeként a labdarúgó NB II Keleti csoportjának 9. fordulójában, és ezzel elmozdult a tabella utolsó helyéről.

NB II, Keleti csoport: egygólos Loki-siker született Újpesten

A DVSC-DEAC 2–1-re győzött az Újpest II vendégeként a labdarúgó NB II Keleti csoportjának 9. fordulójában, és ezzel elmozdult a tabella utolsó helyéről.

NB II, Nyugati csoport: sikerével a tabella élén a Pécs

A Pécs Wittrédi Dávid duplájával 2–0-ra megverte hazai pályán a Kaposvölgyét a labdarúgó NB II Nyugati csoportjában, így a tabella élén áll, megelőzve a Videoton-Puskás Akadémiát.

NB II, Keleti csoport: a REAC kikapott otthon a Kazincbarcikától

A REAC tovább gyengélkedik: 1–0-s vereséget szenvedett hazai pályán a Kazincbarcikától a labdarúgó NB II Keleti csoportjában. A rákospalotaiak a 29. perctől emberhátrányban játszottak.

Gyirmót: késés, majd vereség Szigetszentmiklóson

A Gyirmót számára nem sikerült jól a labdarúgó NB II Nyugati csoportjának 9. fordulója: nem elég, hogy elkésett a Szigetszentmiklós elleni idegenbeli meccsről, 3–1-es vereséget szenvedett. Keleten a DVTK, a Mezőkövesd és az MTK is nyert, így a budapestiek állnak az élen.

NB II, Nyugati csoport: az SZTK-nak megérte várni, legyőzte a Gyirmótot

A Szigetszentmiklós 3–1-re megverte a Gyirmótot a labdarúgó NB II Nyugati csoportjának 9. fordulójában. A 15 órára tervezett mérkőzés fél órával később kezdődött, mivel a vendégek késtek.

NB II, Keleti csoport: otthon győzött a DVTK, idegenben az MTK II

A Diósgyőr 3–1-re megverte hazai pályán a Vácot a labdarúgó NB II Keleti csoportjának kilencedik fordulójában. Az MTK II idegenben nyert 4–1-re a Békéscsaba ellen Molnár Marcell duplájának is köszönhetően.

NB II: a Nyíregyháza lesz a pályaválasztó vasárnap a Bőcs ellen

Az MLSZ versenybizottsága az NB II Keleti csoportjában, az október 10-én (vasárnap) 15 órára kisorsolt Bőcs–Nyíregyháza bajnoki mérkőzés pályaválasztói jogát felcserélte.

NB II: edzőváltás Böszörményben, négy játékos is repült

Edzőváltásra határozta el magát a Hajdúböszörmény NB II-es labdarúgócsapatának vezetősége: a nyáron szerződtetett Fórián Zsolt helyét Lajos Ferenc veszi át – tudatta hivatalos közleményében a klub.

Ness Hungary NB II: négy mérkőzést kellett módosítani, egyet pótolnak

Az MLSZ versenybizottsága kijelölte a Keleti csoportban szeptember 19-én elhalasztott Bőcs KSC–Vecsési FC bajnoki mérkőzés időpontját, a találkozót október 13-án (szerda) 15 órától játsszák le. Adta hírül az mlsz.hu.

Ness Hungária NB II: kikapott a Diósgyőr és a DVSC-DEAC

Harmadik vereségét is elszenvedte a Ness Hungária NB II Keleti csoportjában a Diósgyőri VTK. Az előző szezonban még az élvonalban szereplő miskolciak a Makó vendégeként kaptak ki 2–0-ra.

NB II: a Videoton és a PMFC egyik bajnokija is új időpontban

A Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) versenybizottsága a Nyugati csoport két bajnoki mérkőzésének kezdési időpontját is megváltoztatta mai ülésén.

NB II, Keleti csoport: Perényi ismét Nyíregyházán játszik

Ismét a Nyíregyháza Spartacus labdarúgócsapatának játékosa lett Perényi Szabolcs Mihály.

Nyíregyháza: pénzbüntetést kapnak a játékosok a kupakudarc miatt

A DVTK elleni bajnoki találkozóig a klubvezetőség nem kívánt a múlt heti Magyar Kupa-meccsel foglalkozni, amelyen a Nyíregyháza 4–1-re kikapott a megyei I. osztályú Tiszabecstől.