Ajánló: eldől az NB I 3. helye, bronzzal vigasztalódna a Veszprém

Aligha unatkoznak vasárnap a sportot kedvelők, hiszen a magyar érdekeltségű programok közül is bőven lehet válogatni. A labdarúgó NB I-ben egy időben kezd a bronzéremre hajtó Ferencváros és Videoton – előbbiek az MVM-Paksot, a fehérváriak a DVTK-t fogadják. A népligetiek helyzeti és kétpontos előnyben vannak ugyan, de azonos pontszámnál (és ugyanannyi győzelemmel) már a jobb gólkülönbségű Videoton léphetne fel a dobogó legalsó fokára. A két találkozót a Nemzeti Sport Online élőben közvetíti!

Vidi: Burcsa a magyar ígéretekben bízik, jövő héten lesz edző

Amint arról a nap folyamán beszámoltunk: Burcsa Győzőt nevezték ki az élvonalbeli Videoton klubigazgatójának. A klub játékosként legendás alakja székfoglalójában elmondta: szabad kezet kap az edző és a játékosok szerződtetésében.

Vidi: a nyáron távozó Gomes utódjelöltjeivel tárgyalnak

Kovács Ferenc, a Videoton labdarúgócsapatának tiszteletbeli elnöke a Digi Sport Reggeli Start című műsorában burkoltan ugyan, de nem félreérthetően elárulta, hogy a nyáron edzőváltás lesz Székesfehérváron.

Veni, vidi, vici

Azaz jöttünk, láttunk, győztünk, méghozzá a Vidi otthonában. Már megszokhattátok, hogy idén minden idegenbeli mérkőzésünk után túrabeszámolóval...

Gomes nyíró fellépés

Nehéz meccsre számítottunk egy, a végletekig feltüzelt Videoton ellen, ehelyett ártalmatlanok voltak a fehérváriak. Még csak az sem derült ki...

Videoton: Juhász felépült, Kleinheisler meggyógyult

A kisebb sérüléssel bajlódó Juhász Roland, valamint a betegségen túleső Kleinheisler László is teljes intenzitású edzésmunkát végezhet a héten, így José Gomes, a Videoton szakvezetője számíthat a két labdarúgóra a Győri ETO FC elleni szombati, idegenbeli bajnoki rangadón.

Felkészülés: külföldön a Fradi és a Vidi, itthon az MTK

Három magyar élvonalbeli labdarúgócsapat játszik ma felkészülési mérkőzést: a Ferencváros és a Videoton külföldön, az MTK itthon lép pályára.

Vidi: 9 milliárdért épül a fehérvári szuperstadion - sajtóhír

Megkülönböztetett figyelmet kap a Sóstói Stadion: a Videoton futballcsapata által használt, önkormányzati tulajdonban lévő létesítményre 2015-ig kilencmilliárd forintot szán a kormány, számolt be róla a Blikk pénteki számában.

Labda a levegőben

Itthon piszkosul megy. Bevallom, féltem ettől a találkozótól, egyrészt a hat pontos különbség lehetősége, másrészt a Videoton impozáns magabiztossága...

Aranycsata?

Talán felelőtlenség ilyet kijelenteni a hetedik fordulóban, de az eddigiek alapján joggal állíthatjuk, hogy a bajnokság két legjobb csapata néz...

A nemzetközi kupaszereplés értékelése - Ferenczi Attila

Ferenczi Attila értékeli a nemzetközi kupaszereplést, és a szezonkezdetet.      

NB I: Nem fogunk minden meccsen 4-0-ra nyerni - Szekeres

A Videoton NB I-es labdarúgócsapata a 19. fordulóban 4–0-ra nyert az Eger vendégeként Vácon. A két gólt szerző Szekeres Adrián örül, hogy élhetett a lehetőséggel, míg José Gomes, a Vidi portugál vezetőedzője a szurkolóknak mondott köszönetet.

A meggyőző Videoton az Egernek is négyet vágott

A labdarúgó NB I 19. fordulójában a Videoton idegenben 4–0-ra nyert az Eger ellen. A fehérváriaktól Szekeres Adrián duplázott, Álvaro Brachi és Kovács István egy-egy gólt ért el.

Paksi K.O. Újpesten; a Vidi és a Fradi szárnyalt - képek

Folytatódott a labdarúgó NB I 2012–2013-as idénye: a 18. fordulóban egygólos győzelmet aratott idegenben a listavezető Győri ETO, illetve a merészen tervező DVTK. A Paksi MVM Újpesten küldte padlóra a házigazda lilákat, a címvédő Videoton, valamint a rutinos légiósokkal megerősített Ferencváros vendégként szárnyalt. Tekintse meg az első tavaszi fordulóról összeállított képgalériánkat!

Kommentár nélkül

A cikk szerzője sajnos nem tudott ott lenni a vasárnapi rangadón, így a legszélesebb vászon helyett egy 70 centis képernyőn keresztül kellett...