-->
Miamiban állt helyre a világ rendje: nyert a Celtics, kikapott a Heat

Az NBA, az észak-amerikai kosárlabda-bajnokság alapszakaszának 88. játéknapján a címvédő San Antonio hárompontos vereséget szenvedett a Seattle otthonában, így a bajnokcsapat sorrendben harmadik mérkőzését veszítette el, két nap alatt a másodikat. A ligaelső Boston gyorsan kijavította előző játéknapon elszenvedett vereségét, miután Miamiban győzött. A bajnokság egyik legrosszabb mutatójával rendelkező csapata, a Heat viszont nem tudott erőt meríteni előző találkozóján aratott győzelméből. Bár valószínű, reálisan nézve nem a Celtics ellen állt szándékukban javítani mérlegüket. Túlórában verte a Wizards a Torontót.

Vége az átoknak: ha nehezen is, de nyerni tudott a Miami Heat

Egy tizenöt vereségből álló szakaszt zárt le a Miami Heat, és hazai pályán győzni tudott - ha csak két ponttal is - az Indiana Pacers ellen. Dwyane Wade remekelt az összecsapáson: harmincöt pontot és nyolc lepattanót szerzett. Meglepetésre hazai pályán simán kikapott a bajnoki címvédő San Antonio Spurs, legyőzője csoporttársa, a Délnyugati csoport és a Nyugati Főcsoport éllovasa, a New Orleans Hornets volt. Hosszabbításban tudott nyerni a Memphis Grizzlies, idegenben nyert a Philadelphia 76ers.

NBA: tizenöt vereség után először nyert a Miami Heat

Egy tizenöt vereségből álló szakaszt zárt le a Miami Heat hazai győzelme az Indiana Pacers ellen. Dwyane Wade remekelt, harmincöt pontot és nyolc lepattanót szerzett. Meglepetésre hazai pályán simán kikapott a bajnoki címvédő San Antonio Spurs, legyőzője csoporttársa, a délnyugati csoport éllovasa, a New Orleans Hornets volt. Hosszabbításban tudott nyerni a Memphis Grizzlies, idegenben nyert a Philadelphia 76ers.

NBA: a címvédő ellen szenvedte el 15. vereségét a Miami Heat

Három mérkőzést játszottak az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) alapszakaszának 83. játéknapján. Újra kikapott a Miami.

Hiába szorította meg a címvédőt, ez volt a 15. veresége a Miaminak

Három mérkőzést rendeztek az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) alapszakaszának 83. játéknapján. A címvédő San Antonio Spurs a Miami Heat otthonában nyert, a hazaiakan ez volt sorozatban a 15. vereségük. Idegenben diadalmaskodott az Indiana is, míg a Golden State Warriors otthon győzte le a New Jerseyt.

A Miami Heat elszenvedte 32., sorrendben 14. vereségét is

Az NBA, az észak-amerikai kosárlabda-bajnokság alapszakaszának 80. játéknapján sorrendben tizennegyedik vereségét is elszenvedte a szezonban így már 32-nél tartó Miami, amely ezúttal hazai pályán kapott ki, méghozzá hét ponttal a Clevelandtől. A vesztes csapatban 42 pontot szerzett Dwyane Wade, de egyedül neki sem ment. A Denver tizenhét pontos vereséget szenvedett az LA Lakerstől, az Orlando hazai pályán két ponttal bizonyult jobbnak a Detroitnál. Egy pont döntött a Golden State-Minnesota összecsapáson, méghozzá a vendégek javára. A Chicago tizennégy ponttal maradt alul Memphisben.

Tracy McGrady visszatért, a Houston Rockets legyőzte a bajnokot

Tracy McGrady visszatért a Houston csapatába, és a Rockets két ponttal legyőzte a bajnok San Antonio Spurst az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság alapszakaszának 78. játéknapján. Sorozatban tizenharmadszor kapott ki a Miami Heat, tizedszer a Seattle Supersonics. Allen Iverson 35 pontot szerzett a Minnesota ellen.

Egy tucatnyi vereség: nem tud kikászálódni a gödörből a Miami Heat

Hiába Dwyane Wade harminchét pontja, ez sem tudta megakadályozni Pat Riley vezetőedző csapatát az újabb, immár tizenkettedik vereség elkerülésében – nem bírtak az Északnyugati csoport éllovasával. Szezonbeli harminckettedik győzelmét aratta a Boston, a Chauncey Billups vezette Detroit Pistons hazai pályán kapott ki. Akárcsak a Chicago Bulls, melyet ezúttal a Golden State Warriors kényszerített térdre a United Centerben, a Bikák így képtelenek elmozdulni a Központ csoport végéről.

Méretes zakót kapott a visszatérő O'Neal és a Miami a Chicagótól

Nem sikerült jól Shaquille O'Neal visszatérése a Miamiba, a Heat kiadós, harmincpontos verésbe szaladt bele a Chicao Bulls ellen hazai környezetben az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) szerdai játéknapján. A Boston Celtics tíz ponttal felülmúlta a Portland Trail Blazerst.

Kosárlabda, NBA: Shaquille O’Neal sérülés után visszatérhet

Nyolc kihagyott mérkőzés után várhatóan kezdőként lép pályára Shaquille O’Neal (képünkön balra) a Miami Heat együtessének Chicago Bulls elleni mérkőzésén az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság szerdai játéknapján. Shaq-et csipősérülése akadályozta a játékban.

NBA: újrajátsszák az Atlanta-Miami meccs utolsó 52 másodpercét

Az NBA történetében 1982 óta először újra kell játszani egy mérkőzés befejezését, ezúttal az Atlanta és a Miami kosarasait küldik ismét parkettre a ligavezetők.

Sorozatban kilencedik vereségét szenvedte el a Miami Heat

Tizenegy mérkőzést rendeztek az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) alapszakaszának 68. játéknapján. Továbbra is mély gödörben van a Miami Heat, amely sorozatban kilencedik alkalommal szenvedett vereséget. Meglepetésre otthon botlott a Boston, amely nem tudja megdönteni az elődök nagy csúcsát.

Biztosan győzött a San Antonio és a Dallas, megint kikapott a Miami

Győzött a címvédő San Antonio és a Dallas is az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) 64. játéknapján. A Spurs a Los Angeles Clippers otthonában nyert 88-82-re, míg a Mavericks Minneapolisban verte 101-78-ra a Minnesota Timberwolvest. A Memphis Grizzlies–Miami Heat összecsapáson 101-94-es hazai siker született.

Bryant 31 pontja elég, míg Wade 48 egysége kevés volt a győzelemhez

Magabiztos, 14 pontos győzelmet aratott a Los Angeles Lakers a Utah Jazz ellen az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) alapszakaszának 57. játéknapján. Kobe Bryant a találkozón 31 pontot dobott, nagyban hozzájárulva ezzel csapata 123-109-es sikeréhez. Miamiban Dwyane Wade 48 pontot szórt az Orlando Magic ellen, a Heat mégis kikapott. A vége: 121-114-es vendégsiker.

Wade idegei kötélből vannak, az utolsó másodpercben döntött

Dwyane Wade utolsó másodpercben dobott kosarával nyert 104-102-re a Miami Heat a Utah Jazz ellen az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) legutóbbi játéknapján. Tim Duncan 34 pontot és 18 lepattanót jegyzett a Clippers-verő Spursben. A New Orleans Hornets 34 ponttal diadalmaskodott a Prérifarkasok ellen.

Duncan és Parker hiánya már túl sok volt a San Antoniónak

Mindössze két mérkőzést rendeztek az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) alapszakaszának 43. játéknapján. A Los Angeles Lakers hazai pályán verte a Tim Duncant és Tony Parkert nélkülöző San Antoniót, míg a Miami újabb hazai vereséget szenvedett el, ezúttal a Washingtontól.

Dwyane Wade 35 ponttal járult hozzá Pat Riley 1200. győzelméhez

Pat Riley, a Miami Heat edzője 1200. győzelmét aratta az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) alapszakaszának 39. játéknapján. Továbbra is mumusnak számít a Golden State Warriors számára a Los Angeles Lakers, Kobe Bryanték sorozatban kilencedszer verték meg a riválist.

Megfordult a világ: a Charlotte papírforma győzelme a Miami ellen

Az NBA, az észak-amerikai kosárlabda-bajnokság alapszakaszának 15. játéknapján a három évvel ezelőtt ligaújonc, tanulópénzét akkor és azóta is alaposan megfizető Charlotte Bobcats hazai pályán tizenöt ponttal verte a 2006-ban bajnoki címet szerző Miami Heat együttesét. Az előző bajnoki kiírásban csak vegetáló Boston Celtics változatlanul veretlen - egyedüliként a bajnokságban -, miután az Indiana Pacers otthonában győztek szintén tizenöt ponttal, amely szezonbéli hatodik sikerük volt. Egy vereség mellett újabb győzelmével utóbbiból már hétnél jár a címvédő San Antonio Spurs, amely az LA Lakersnél bizonyult jobbnak.

Michael Jordan óta nem jutott ilyen „messzire” a Chicago Bulls

Nem tudta megállítani a fiatal Chicagót a címvédő Miami az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokságban (NBA): a korábban kevésbé esélyesnek tartott Bulls a két együttes negyedik meccsét is megnyerte a rájátszás első körében (92-79), így úgynevezett söpréssel (4:0) jutott tovább. A főcsoport-elődöntőben a Detroit lesz a Bikák ellenfele. Nyugaton a kiesés szélére került a Dallas a Golden State ellen, miután a Warriors 103-99-re nyert, és már 3:1-re vezet. Ugyanígy 3:1 az állás a Phoenix–LA Lakers párharcban, illetve a New Jersey és a Toronto között az előbbi javára.

Hosszabbítás után nyert, ezzel bekerült a rájátszásba a Miami

Magyar idő szerint péntek hajnalban két mérkőzést rendeztek az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokságban (NBA). A Miami Heat idegenben, hosszabbítás után verte a Clevelandet ezzel bejutott a rájátszásba, a San Antonio pedig otthon verte a Phoenix gárdáját.


Kézilabda Eb: Tudta-e?