U21: Gera Zoltán Vancsa Zalánról és Dárdai Mártonról is véleményt mondott

A németek és a lettek elleni idegenbeli találkozókkal zárja a magyar U21-es labdarúgó-válogatott az Európa-bajnoki selejtezősorozatot. A felkészülés első hetének végén Gera Zoltán szövetségi edző és Mezei Szabolcs válaszolt az újságírói kérdésekre. 

NB I: Három pontok nélkül nem lesz esélyünk – Mezei Szabolcs

Hiába játszott jól és alakított ki sok helyzetet az MTK Budapest a Mol Fehérvár ellen, elég volt egy hiba, így csak egy pontot sikerült begyűjtenie a labdarúgó NB I 27. fordulójában játszott mérkőzésen. A találkozó után Mezei Szabolcs nyilatkozott azt NSO Tv-nek. 

Videó: amikor az MTK-nál emberről emberre vándorolt a karszalag

Annyiszor cserélt gazdát az MTK csapatkapitányi karszalagja 2020 októberében, a Puskás Akadémia elleni idegenbeli bajnokin (3–0), mint máskor az egész idény során: eredetileg az azóta már Ferencvároshoz szerződő, de kölcsönben éppen a felcsútiaknál szereplő Gera Dániel volt a fővárosiak vezére, ám őt a 88. percben George Ikenne-King váltotta, a csere pedig egy végeláthatatlan láncreakciót indított el.   

MTK: szerződést hosszabbítottak a fiatal középpályással

Hivatalos oldalán jelentette be az MTK Budapest, hogy 2024 nyaráig szóló megállapodást írt alá a klub középpályásával, Mezei Szabolccsal. A 20 éves futballista 2015-ben csatlakozott a fővárosi együtteshez.

U21: Igazi presztízscsata lesz a románok ellen – Mezei Szabolcs

„Senki sem fél a németektől, mindenkiben ég a bizonyítási vágy” – fogalmazta meg a magyar U21-es labdarúgó-válogatott tagjainak érzéseit a részben hazai rendezésű Európa-bajnokság rajtja előtt Mezei Szabolcs.

NB I: Mak rendkívül boldog; dobogón végezne az MTK

A labdarúgó NB I 26. fordulójára visszapillantó cikkünk fókuszában Róbert Mak, a Ferencváros szlovák válogatott támadója, aki nagyon örült a Paksnak lőtt góljának, hiszen másfél év után talált be újra tétmérkőzésen. Szót ejtünk még az „ezüstrangadón” a Mol Fehérvár FC-t legyőző Puskás Akadémiáról, illetve az első NB I-es gólját szerző Mezei Szabolcsról is.

A roppant tartalékos MTK legyőzte a bajnoki címre törő Mol Fehérvárt

A nagyon tartalékos MTK hazai pályán 3–1-re legyőzte a bajnoki címre törő Mol Fehérvár FC-t a labdarúgó NB I 10. fordulójában.

NB I: Egyáltalán nem volt jobb a ZTE – Mezei a háromgólos MTK-vereség után

A Zalaegerszeg 3–0-ra legyőzte az MTK-t a Hungária körúton a labdarúgó NB I 4. fordulójában. A hazaiak nem találták a ritmust, a vendégek jól védekeztek, és a gyors ellentámadásaik sok veszélyt rejtettek, így háromgólos győzelmet arattak. Ezzel a ZTE megszerezte első győzelmét, az MTK pedig elvesztette veretlenségét. A találkozó után a második gólt jegyző Bedi Bence és a fővárosi gárda csalódott játékosa, Mezei Szabolcs értékelt az NSO Tv kamerája előtt.

MTK: két fiatal profi szerződést kapott, egyikük kölcsönbe megy

A labdarúgó NB I-be visszajutó MTK profi szerződést kötött két fiataljával, az egyaránt 17 esztendős Mezei Szabolccsal és Törőcsik Péterrel – írja a klub hivatalos oldala.


Kézilabda Eb: Tudta-e?