F1: Max Verstappennél a második kanadai edzésen sem volt gyorsabb

Max Verstappen (Red Bull) zárt az élen a Formula–1-es Kanadai Nagydíj második szabadedzésén. Mögötte Charles Leclerc (Ferrari) és Carlos Sainz Jr. (Ferrari), valamint Sebastian Vettel (Aston Martin) és Fernando Alonso (Alpine) végzett az első öt helyen.

F1: a Red Bull mindent visz Kanadában is, vagy közbeszól az eső?

Szünet nélkül folytatódik a 2022-es Formula–1-es bajnokság, a kilencedik állomás Montreal, ahol az 51. Kanadai Nagydíjat rendezik meg. A vb-éllovas Max Verstappen kihasználva a rivális, Charles Leclerc újabb kiesését, több mint egy futamgyőzelemnyire növelte az előnyét az egyéni összetettben, így a Ferrarinak minél hamarabb vissza kell vágnia, ha nem akar még inkább leszakadni. 

F1: „Nagyon fájdalmas” – Leclerc frusztrált az újabb kiesés miatt

Max Verstappen aratott győzelmet a Formula–1-es Azeri Nagydíjon, és nagy előnyre tett szert a bajnokság élén. Noha a holland elismeri, hogy kissé szerencsésen jött ki számukra a két Ferrari kiesése, úgy érezte, megvolt az autóban a tempó a sikerre. A másodikként befutó Sergio Pérez nem csalódott a csapatutasítás miatt, míg a harmadik George Russell örül, hogy célba tudott érni. Az újabb kiesést elszenvedő Charles Leclerc eközben frusztráltan nyilatkozott, és csak reménykedni tud benne, hogy még képesek lesznek visszakapaszkodni a bajnokságban.

F1: „Talán a pole is meglehetett volna” – Pérez megint Verstappen előtt

Charles Leclerc szerezte meg a pole pozíciót a Formula–1-es Azeri Nagydíjon, így ő várhatja az élről a piros lámpák kialvását a vasárnapi versenyen. A monacói bízik benne, hogy a Ferrari gumikezelése ezúttal is jó lesz, de a mögötte érkező Red Bull-páros komoly fenyegetést is jelenthet rá. A csapattársát újfent legyőző Sergio Pérez úgy érzi, akár a rajtelsőséget is megszerezhette volna, ám tudja, a második pozícióból is remek lehetősége nyílhat a győzelemre.

F1: Leclerc nem bízza el magát, Pérez adataiból Verstappen is profitálhat

A pénteki szabadedzések összesített eredményei alapján Charles Leclerc eddig a leggyorsabb versenyző Azerbajdzsánban. A Ferrari-pilóta – és persze mások is a mezőnyben – ezzel szemben tudja, hogy korántsem láthattuk még a valós erősorrendet, hiszen sokaknak kellett megszakítaniuk a gyors körüket mások kicsúszásai és a sárga zászló lengetése miatt. Többek között Max Verstappen is többször járt így, a címvédőnél ráadásul a gumikkal kapcsolatban is akad még néhány kérdőjel, ám a csapattársa által szerzett adatok javíthatnak a helyzetén. A nap egyik meglepetésembere, Fernando Alonso Leclerc-hez hasonlóan nem szeretné elbízni magát az Alpine esélyeit illetően.

F1: Pérez egymás után kétszer is legyőzheti Verstappent?

Egy szabad hétvége után folytatódik a 2022-es Formula–1-es világbajnokság, a nyolcadik állomás Baki, ahol az ötödik Azeri Nagydíjat rendezik meg. A vb-éllovas Max Verstappen kihasználva a Ferrari hibáját, tovább növelte az előnyét Charles Leclerc előtt, és az újabb utcai pályán jó esélye lehet rá, hogy még inkább elhúzzon az élen. Persze ebbe lesz némi beleszólása a helyszínen tavaly győzedelmeskedő Sergio Péreznek is, aki könnyen felkapaszkodhat a csapattárs mögé.

F1: Leclerc a csapatot hibáztatja; a Ferrari óvást nyújtott be a Red Bull ellen

Sergio Pérez aratott győzelmet a Formula–1-es Monacói Nagydíj kaotikus versenyén, amivel valóra vált az egyik álma. A másodikként befutó Carlos Sainz Jr. érthetően csalódott volt az elszalasztott lehetőség okán, míg Max Verstappen elégedetten nyilatkozott a harmadik helye után. Nem úgy, mint a negyedikként befutó Charles Leclerc, aki a csapatára neheztelt az újabb elvesztett pontok miatt. A monacói úgy érzi, túl sok hibát követtek el vasárnap, míg a Ferrari igyekezett menteni a menthetőt, és óvást nyújtott be a Red Bull ellen.

F1: „A győzelem a cél” – Russell bízik a monacói esőben

Charles Leclerc szerezte meg a pole pozíciót a Formula–1-es Monacói Nagydíj időmérőjén. A monacói természetesen nagyon örült az eredménynek, és bízik benne, hogy ezúttal összejön a győzelem. A másodikként záró Carlos Sainz Jr. sajnálja az elszalasztott lehetőséget, míg az utolsó gyors körén falba szálló Sergio Pérez szerint jobb munkát is végezhettek volna szombaton. A vb-éllovas Max Verstappen nem elégedett a negyedik hellyel, a hatodik rajtkockát megszerző George Russell pedig bízik az esőben, és a győzelmet célozza meg vasárnap.

F1: Leclerc végre megtörné a monacói átkot; Bottas meglepetést okoz?

Szünet nélkül folytatódik a 2022-es Formula–1-es bajnokság, a hetedik állomás Monte-Carlo, ahol a 68. Monacói Nagydíjat rendezik meg. Az elmúlt három versenyen győzedelmeskedő Max Verstappen átvette a vezetést a vb-összetettben, és jó esélye lehet rá, hogy már most hétvégén ellépjen a hazai pályán egyelőre pont nélkül álló fő riválistól, Charles Leclerc-től. 

F1: az Astonon a másolás sem segít; nem érte meg Leclerc-re fogadni

Max Verstappen győzött és átvette a vezetést a világbajnoki összetettben a Formula–1-es Spanyol Nagydíjon. Charles Leclerc kiesése nemcsak az első helyébe került a tabellán, de egy világhírű rappernek igen jelentős anyagi kára is keletkezett abból, hogy nem Leclerc aratott győzelmet Barcelonában. Főként a hétvége elején nagy figyelmet kaptak az Aston Martin módosított autói, amit a Red Bullnál a kemény szavak mellett némi humorral is illettek. Ha a futam elején a mezőny végére visszaeső Lewis Hamiltonon múlt volna, hamar feladta volna a versenyt, végül a top ötben ért célba. Íme, az F1-legek a barcelonai versenyhétvégéről!

F1: Opportunista Verstappen, Pérez a példás csapattárs – nemzetközi sajtóvisszhang

A nemzetközi sajtó elsősorban a világbajnoki címvédő és immár az idei pontversenyben is vezető Max Verstappen (Red Bull) győzelméről, valamint az összetettben eddig élen álló Charles Leclerc (Ferrari) kieséséről írt a vasárnapi Formula–1-es Spanyol Nagydíj másnapján.

F1: „Beszélnünk kell erről” – Pérez a csapatutasításról

Max Verstappen győzelmével ért véget a Formula–1-es Spanyol Nagydíj. A címvédőnek meg kell dolgoznia az újabb diadalért, és hálás a csapattársának, aki elengedte a futam hajrájában, hiszen ez is nagyon kellett ahhoz, hogy összejöjjön a győzelem. Sergio Pérez viszont már jóval kevésbé elégedett, amiért a csapata utasítására le kellett mondania az első helyről, de Christian Horner megpróbálta elmagyarázni, miért döntöttek helyesen a helycserét illetően.

F1: nem a motor tréfálta meg Verstappent; az Aston Martin reagált a vádakra

Charles Leclerc indulhat a pole pozícióból a Formula–1-es Spanyol Nagydíjon. A Ferrari versenyzője nem mindennapi tettet vitt véghez azok után, hogy hibázott az időmérő utolsó szakaszának elején, ám ennél is nagyobb figyelmet kapott Barcelonában az, hogy az Aston Martin talán ismét lemásolta az egyik riválisának – ezúttal a Red Bullnak – az autóját. Az istálló technikai igazgatója tagadja a vádakat. A rajtelsőségről lemaradó Max Verstappen elárulta, mi eredményezhette azt, hogy már az utolsó gyors köre elején le kellett mondani a pole-ról.

F1: a Mercedes örül, a Ferrari nem elégedett Spanyolországban

Charles Leclerc zárt az élen a Formula–1-es Spanyol Nagydíj mindkét pénteki szabadedzésén. A monacói az egykörös tempóval elégedett, ugyanakkor rámutatott, hogy a hosszú etapokon, valamint a gumikopáson még dolgozniuk kell. Hozzá hasonlóan a Mercedes párosa is kiemelte, hogy az abroncsok játszhatják a főszerepet, de a hétszeres világbajnok, Lewis Hamilton azt is elhintette, hogy a folytatásban még ennél is jobb helyzetbe kerülhetnek. 

F1: beleszólhat valaki Leclerc és Verstappen csatájába Spanyolországban?

Egy szabad hétvége után folytatódik a 2022-es Formula–1-es idény, a hatodik állomás a Circuit de Catalunya, ahol az 52. Spanyol Nagydíjat rendezik meg. A vb-éllovas Charles Leclerc előnye jócskán lecsökkent az elmúlt két versenyen győzedelmeskedő Max Verstappennel szemben, így most egyértelműen a lendületet vesztő Ferrari oldalán pattog a labda, és a legnagyobb kérdés az, vajon vissza tudnak-e vágni a maranellóiak. 

F1: Verstappen és a csapata is kiérdemelt egy italt – nemzetközi sajtóvisszhang

A nemzetközi sajtó szerint óriási volt a felhajtás a Formula–1 történetének első miami versenye körül, arról viszont megoszlanak a vélemények, hogy a győztes Max Verstappen sikere magabiztos volt-e vagy csak a szerencsének köszönhető.

F1: „Az a csapat dolga, hogy döntést hozzon helyettem"

Max Verstappen győzelmével ért véget a Formula–1 történelmének első Miami Nagydíja. A Red Bull versenyzője úgy érzi, nehéz futamon van túl, ám mások, köztük Carlos Sainz Jr. is panaszkodott a rendkívüli fizikai igénybevételre. A ferraris csapattársa, Charles Leclerc dolgát a gumik nehezítették meg az idény ötödik versenyén, Lewis Hamilton pedig némi összetűzésbe keveredett a Mercedesszel, miután a mérnöke azt szerette volna, ha a hétszeres világbajnok hoz döntést egy esetleges újabb kerékcserével kapcsolatban.

F1: Nem olyan ütemben javulunk, mint szeretnénk – Hamilton

Charles Leclerc szerezte meg a pole pozíciót a Formula–1-es Miami Nagydíjon, így ő várhatja az élről a vasárnapi verseny rajtját. A monacói nagy csatára számít az egyenesekben meglehetősen gyors Red Bull ellen, míg a második helyen záró csapattárs, Carlos Sainz Jr. úgy érzi, némileg sikerült visszavágnia a pénteki bukása után, és magabiztos az esélyeiket illetően. A harmadikként végző Max Verstappen összességében elégedett az eredménnyel, míg Lewis Hamilton hiába örült a hatodik helynek, kiemelte, hogy nem a várt ütemben fejlődnek.

F1: Fejlődtünk, de nem tudjuk, mitől – Mercedes

A Mercedes egyértelműen előrelépett a Formula–1-es Miami Nagydíjon, a versenyzők azonban egyelőre nem tudják, minek köszönhetik a javulást. A címvédő alakulat tempója a Red Bull csapatfőnökét, Christian Hornert is meggyőzte, Lewis Hamilton és George Russell azonban egyelőre nem bízná el magát. A vb-éllovas Charles Leclerc jó napot zárt, nem úgy, mint Max Verstappen, aki borzalmasan kezdett Floridában.

F1: Leclerc és Verstappen újra összecsap, vagy meglepetést hoz az eső Miamiban?

Egy szabad hétvége után folytatódik a 2022-es Formula–1-es bajnokság, az újabb állomás Florida, ahol az első Miami Nagydíjat rendezik meg. A vb-éllovas Charles Leclerc előnye jelentősen csökkent Olaszországban, így a monacói minél hamarabb visszavágna, míg Max Verstappen tovább vinné a lendületet, és még inkább összezárná az ollót az élen. A két bajnoki esélyes küzdelmébe a csapattársak is csatlakoznának, az ígért eső azonban lehet, hogy meglepetést hoz Amerikában. 


Kézilabda Eb: Tudta-e?