F1: Nyilvánvaló, hogy készen áll – a Mercedes vinné Verstappent

Bár Max Verstappen csak a 10. helyen ért célba az idénynyitó Ausztrál Nagydíjon, a verseny első felében a negyedik-ötödik helyért csatázott a Toro Rossóval, amivel jelezte, hogy az idén még inkább számolni kell vele, mint bemutatkozásának évében. A Mercedesnél nem tagadják, hogy figyelik a hollandot.

F1: Remélem, legközelebb jobban igyekszünk – Verstappen

Az Ausztrál Nagydíj záró szakaszában Max Verstappen gondoskodott az izgalmakról, a Toro Rosso holland pilótája a második bokszkiállásáig a 4-5. helyen haladt, majd csapattársa, Carlos Sainz Jr. mögé szorulva küszködött, és a rádión panaszkodott.

Alonso hatalmas balesete után Rosberg-győzelem

Rosszul rajtolt a két Mercedes, de így is kettős győzelmet aratott a Nico Rosberg, Lewis Hamilton páros az idénynyitó Ausztrál Nagydíjon, amelyet Fernando Alonso és Esteban Gutiérrez ütközése miatt piros zászlóval egy időre meg kellett szakítani. A harmadik helyen a jól rajtoló Sebastian Vettel végzett, aki hiába indult remekül, a Ferrari eltaktikázta magát.

Az F1 túlvariált időmérőjének nyertesei és vesztesei

Régóta nem zúdult akkora össztűz a kritikusoktól az F1-re, mint az Ausztrál Nagydíj szombati időmérő edzése után. A kvalifikáció hajráját teljes érdektelenségbe fullasztó formula szinte teljesen elterelte a figyelmet Lewis Hamilton és Max Verstappen kiváló teljesítményéről, vagy arról, hogy a közönségen kívül is volt egy károsultja az új rendszernek, amely épp azért lett kitalálva, hogy áldozatokat szedjen az élcsapatok pilótáiból. Az időmérő nyertesei és vesztesei.

Indul a móka és kacagás – csakhogy nem mindenkinek lesz az

Döbbenetes(en jó hír) lenne, ha a F1-es világbajnoki címért Lewis Hamiltonon, Nico Rosbergen és esetleg Sebastian Vettelen kívül más is versenybe szállna 2016-ban. Már annak is örülnénk, ha ők hárman a végsőkig kiélezett küzdelmet vívnának a hét végén rajtoló 21 futamos szezonban. A 22 fős társaság túlnyomó többsége szokás szerint teljesen esélytelen a kiemelkedő eredményre, de az idény rajtjának alkalmából őket is végigvesszük, az ő esélyeiket is latolgatjuk.

Vettel űridővel, Rosberg 172 körrel zárta a második napot

Sebastian Vettel 1:22.810 perces szenzációs köridőt ért el a barcelonai F1-es tesztelés második napján. A Ferrari német pilótája majdnem két másodperccel volt gyorsabb Nico Rosberg tavalyi Spanyol Nagydíjon futott pole pozíciós körénél, de ehhez a Pirelli új ultralágy gumijára volt szüksége. A német pilóta elégedett a Ferrarival, amelyet Daniel Ricciardo Red Bullja, Sergio Pérez Force Indiája és Nico Rosberg Mercedese követett a listán. A világbajnok csapat német pilótája 172 kört tett meg, a csapat két nap alatt öt spanyol nagydíjnyi távolságot tett meg.

Videó: így megy a Formula–1-es autó a leghíresebb alpesi lejtőn

Jövő héten Kitzbühel látja vendégül a világ legjobb alpesi síelőit. A Formula–1-es Toro Rosso pilótája, Max Verstappen az eseményt és persze a Red Bullt reklámozva kocsikázott egyet a legendás helyszínen.

F1: Rosberg nagy hajrája nem sokat ért a csapatfőnököknél

Az F1-es csapatfőnökök szerint Lewis Hamilton volt a 2015-ös F1-es világbajnokság legjobb versenyzője, azaz a riválisok sem vitatják, hogy a Mercedes brit pilótája teljesen megérdemelten lett bajnok. Viszont a második helyre Sebastian Vettel jött be, jócskán megelőzve a pontversenyt másodikként záró Nico Rosberget.

F1: Räikkönen és Schumacher csatája inspirált – Verstappen

A vasárnapi Brazil Nagydíj legszebb előzését bemutató Max Verstappen elárulta, hogy Kimi Räikkönen három évvel korábban Michael Schumacher ellen bemutatott manővere inspirálta Sergio Pérez megelőzésekor.

F1: marad a Red Bull, és máris üzent – Verstappen nem eladó

A Red Bull-istálló vezetői minden kétséget eloszlattak a csapat 2016-os F1-es szereplése elől, és Christian Horner csapatfőnök meg is ragadta az alkalmat, hogy figyelmeztesse a Ferrarit és a Mercedest: el a kezekkel Max Verstappentől!

Hamilton szerint gokartpálya, Verstappen kicsit kiábrándult

A csúszós pályára panaszkodtak a pilóták a Mexikói Nagydíj első edzésnapja után. Lewis Hamilton és Nico Rosberg gokartpályához hasonlította a mexikóvárosi aszfaltcsíkot, Kimi Räikkönennek a ralis emlékei törtek elő, míg Max Verstappen a sok lassú kanyar miatt kicsit kiábrándult. A holland pilótát 2017-ben már a Ferrariban vagy a Mercedesben látják, sokatmondó, hogy Toto Wolff jobb teljesítményt követel Rosbergtől. A Haas bejelentette, amit már mindenki tudott: Esteban Gutiérrez lesz Romain Grosjean csapattársa.

A Renault megtáltosodott a magaslati levegőn

Max Verstappen volt a leggyorsabb a Mexikói Nagydíj első szabadedzésén, megelőzve Danyiil Kvjatot. Az első ötben három Renault-motoros autó és két Ferrari végzett, a leggyorsabb Mercedes Nico Rosbergé volt, a német hatodik lett. A tréning vizes pályán kezdődött az éjszakai eső miatt, de hamar felszáradt az aszfalt. Délután ismét eshet, kezdés 21 órakor.

Räikkönen: Nem Verstappent kritizáltam, hanem a szabályokat

Lewis Hamilton vasárnap megnyerte az Amerikai Nagydíjat, ezzel megszerezte harmadik világbajnoki címét. Az angol dicsősége mellett sem feledkezhetünk meg azokról a pilótákról, akik legalább olyan jól vezettek vasárnap Austinban, mint a címvédő, csak éppen nem ülnek olyan jó autóban. A verseny hőse címre joggal pályázhatna Max Verstappen, Carlos Sainz Jr., Jenson Button vagy a verseny elején a Mercedeseket előző Daniel Ricciardo is. Nézzük, ők mit mondanak a versenyről!

F1: Verstappen alighogy betöltötte a 18-at, egyből megtette

Ma lett 18 éves a Formula–1-es Toro Rosso istálló holland pilótája, Max Verstappen, és az első adandó alkalommal egyből elvégezte a vezetői engedélyéhez még hiányzó gyakorlati vizsgát.

F1: Verstappen szereti a rossz fiú szerepét játszani – Sainz

Carlos Sainz Jr. szerint Max Verstappen eddig is szerette a rossz fiú szerepét játszani a Toro Rossón belül, Szingapúrban pedig mindenki előtt nyilvánvalóvá vált, hogy képes szembemenni az istálló vezetőségével. A spanyol ugyanakkor leszögezte, ő nem veszi át csapattársa módszerét.

F1: Apám tökön rúgott volna, ha elengedem – Verstappen

A Szingapúri Nagydíj utolsó köreiben a tévéközvetítésben is hallani lehetett, ahogy Max Verstappen határozottan megtagadja mérnöke rádiós utasítását, és nem is engedte el csapattársát, Carlos Sainz Jr.-t maga mellett. A hollandot csapatfőnöke rögtön a verseny után felmentette, s Verstappen apja szerint is jó döntés született.

Hamilton: Elég gyors voltam ahhoz, hogy győzzek

Sebastian Vettel és Daniel Ricciardo is nagy jelentőséget tulajdonított a biztonsági autós időszakok időzítésének a Szingapúri Nagydíj után, az ausztrálnak ugyanis a kerékcserék adtak volna lehetőséget az előzésre, de a safety car miatt mindkétszer egyszerre mentek a depóba. Lewis Hamilton úgy véli, ha nem esik ki, a győzelemért csatázhatott volna, míg a Toro Rossónál kisebb vita támadt amiatt, hogy Max Verstappen a csapat utasítását megtagadva nem engedte el Carlos Sainz Jr.-t. A csapatfőnök a holland mellé állt.

F1: dühös a Verstappennek kedvező Toro Rossóra Sainz

Carlos Sainz Jr. mérgesen panaszkodott spanyol újságíróknak a Magyar Nagydíj után a Toro Rossóra, mert a szokásos gyakorlattól eltérő bokszstratégiát alkalmazva Max Verstappent hozta előnyös helyzetbe vele szemben.

F1: nem a teljesítményén múlik Räikkönen jövője – sajtóhír

Könnyen lehet, hogy a Ferrari F1-es vezetőségének korábbi állításaival szemben mégsem Kimi Räikkönentől függ, marad-e jövőre is a Scuderia pilótája. A kulcs Max Verstappen lehet, a hollanddal ugyanis sajtóhírek szerint hetekkel ezelőtt tárgyalni kezdett az olasz istálló.