Olaszország: Sarri szerződést bonthat a Juvéval; Firenzében köt ki?

A Football Italia értesülései szerint az olasz labdarúgó-élvonalban (Serie A) szereplő Juventus korábbi vezetőedzője, Maurizio Sarri kész közös megegyezéssel felbontani szerződését a klubbal, hogy elfogadhassa a Fiorentina ajánlatát.

Lesen vagyunk: Lisszabon, a futball fővárosa

Szerdán kezdődik a Bajnokok Ligája nyolcas döntője, így Moncz Attila (Sport Tv) és Szeli Mátyás (Nemzeti Sport) végigment a párharcokon és a furcsa lisszaboni körülményekről is szó esett. Emellett azt is kivesézték, hogy egy Celtic-játékos hülyesége miatt nagy bajba keveredett a Ferencváros lehetséges selejtezős ellenfele, és zárásképp Maurizio Sarri menesztése, valamint Andrea Pirlo kinevezése is téma volt.

Juventus: Andrea Pirlo lett az új vezetőedző – hivatalos

Alig 24 órával azt követően, hogy a Juventus kiesett a Bajnokok Ligájából, és alig néhány órával azt követően, hogy a vezetőség menesztette Maurizio Sarri vezetőedzőt, a klub máris kinevezte utóbbi utódját: az edzői pályafutását néhány napja a Juve második csapatánál megkezdő Andrea Pirlo lett az új vezetőedző.

Juventus: menesztették Maurizio Sarrit – hivatalos

Szombat kora délután az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Juventus a hivatalos honlapján bejelentette, hogy menesztette Maurizio Sarri vezetőedzőt.

Juventus: argentin sztáredző válthatja Sarrit – sajtóhír

A Juventus labdarúgócsapatának pénteki BL-búcsúját követően szinte azonnal megkezdődtek a találgatások az olasz sajtóban arról, ki válthatja a torinóiak kispadján a csapat vezetőedzőjét, Maurizio Sarrit.

BL: A lyoni első félidő okozta a kiesést, jól játszottunk – Sarri

A francia Olympique Lyon 2009–2010 óta először jutott be a Bajnokok Ligája negyeddöntőjébe, miután 2–1-re kikapott Torinóban a Juventustól, de idegenben szerzett több gólja így is elég volt a továbblépéshez. Cristiano Ronaldo duplázott, de a 2009–2010-es idény óta először nincs BL-negyeddöntős csapatban. Lejárt volna Maurizio Sarri ideje a Juventusnál?

Juventus: „Lehet, hogy az U23-as csapat játszik a Roma ellen”

Az olasz Serie A utolsó előtti fordulójában a friss bajnok Juventus 2–0-ra kikapott a Cagliari otthonában. Maurizio Sarri, a torinóiak vezetőedzője kritikusan nyilatkozott a lefújás után, ugyanakkor hozzátette, a zsúfolt program nem könnyíti meg csapata dolgát.

Serie A: Ha velem nyerni tudott, tényleg nagyon jó csapat – Sarri

Amint arról beszámoltunk, a Juventus vasárnap este legyőzte a Sampdoriát, ezzel két fordulóval a bajnokság vége előtt behozhatatlan előnyre tett szert az olasz élvonal második helyén álló Internazionaléval szemben. A torinói együttes zsinórban a kilencedik bajnoki elsőségét szerezte meg, Cristiano Ronaldo pedig 1952 óta nem látott tettet hajtott végre a Juve mezében. Ennek ellenére akad néhány aggasztó jel a csapat körül.

Juventus: Egyre nehezebb, mindannyian fáradtak vagyunk – Sarri

Mint arról beszámoltunk, a Juventus nagy meglepetésre kikapott az Udinesétől, pedig egy győzelemmel bebiztosíthatta volna az újabb bajnoki címét. A Lazio viszont győzött a Cagliari ellen, így ott lesz a Bajnokok Ligája csoportkörében. Maurizio Sarri a torinói csapat kimerültségéről beszélt.

Serie A: Maurizio Sarri marad a Juventus vezetőedzője

Az olasz bajnokságban címvédő és jelenleg is éllovas Juventus labdarúgócsapatának vezetőedzője a következő idényben is Maurizio Sarri lesz a torinói klub sportigazgatójának közlése szerint.

Real: „Nem tudhatjuk, mit hoz a jövő” – Zidane távozna?

Idénybeli utolsó bajnoki mérkőzésére készül a már biztosan bajnok Real Madrid – Zinédine Zidane együttese a Leganés otthonában zárja az idényt. A királyiakkal már 11 megnyert trófeánál járó vezetőedző a találkozót felvezető sajtótájékoztatóján nem erősítette meg, hogy a következő szezonban is a királyi gárdánál dolgozik majd.

Videó: Sarri szólt Cristiano Ronaldónak, furcsa reakció érkezett

Mint beszámoltunk róla, a Juventus az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Serie A) 30. fordulójában 4–1-re legyőzte a városi rivális Torinót. A mérkőzésen Cristiano Ronaldo megszerezte első szabadrúgásgólját a Juventusban, ennek ellenére nem mindennel volt elégedett – például Maurizio Sarri vezetőedző taktikai utasítására meglehetősen furcsa reakciót adott…

Juve: Nem tudtam, hogy ez zavarta őt... – Sarri CR-ről

Mint arról korábban beszámoltunk, a Juventus a Serie A 30. fordulójának nyitó mérkőzésén 4–1-re legyőzte a Torinót. A találkozón Cristiano Ronaldo megszerezte első szabadrúgásgólját a Juvéban – a portugál klasszis minden sorozatot figyelembe véve 43 próbálkozás után volt eredményes.

Juventus: Sarri szerint Pjanicot nem zavarja meg a klubváltás

Maurizio Sarri, az olasz bajnoki címvédő Juventus vezetőedzője szerint Miralem Pjanicnak, a csapat bosnyák labdarúgójának teljesítményét nem befolyásolja majd negatívan, hogy már tudja, a szezon végén a Barcelonához kerül.

Serie A: Sarri szerint nem érdemes jó játékot várni a szurkolóknak

A Juventus labdarúgócsapatát irányító Maurizio Sarri szerint a szurkolóknak nem szabad olyan színvonalú játékot várniuk a mostani időszakban, mint amit megszoktak.

Olasz Kupa: Sarri szerint játékosai nincsenek jó formában

A Napoli nyerte meg az Olasz Kupa 2019–2020-as kiírásának döntőjét, mivel a szerda esti fináléban tizenegyesekkel legyőzte a Juventust. A torinóiak vezetőedzője, Maurizio Sarri szerint játékosai jelenleg nem elég élesek ahhoz, hogy helyzeteket teremtsenek. A nápolyiak trénere, Gennaro Gattuso első trófeáját ünnepelhette edzőként.

Olasz Kupa: tizenegyespárbaj után a Napolié a trófea!

Nem esett gól a rendes játékidőben a labdarúgó Olasz Kupa 2019–2020-as kiírásának döntőjében, végül a Napoli diadalmaskodott, 4–2-re felülmúlva a tizenegyespárbajban a Juventust. A nápolyi csapat hatodszor nyerte meg a kupát – megérdemelten.

Kupagyőztes a Napoli, 11-esekkel múlta felül a tompa Juventust

Nem esett gól a rendes játékidőben a labdarúgó Olasz Kupa 2019–2020-as kiírásának döntőjében, végül a Napoli diadalmaskodott, 4–2-re felülmúlva a tizenegyespárbajban a Juventust. A nápolyi csapat hatodszor nyerte meg a kupát – megérdemelten.

NB I: Rebrov mumusa? Hornyák megelőzheti Mourinhót és Sarrit is

Éjszakákon át gyötrő rémálmai talán nincsenek Szerhij Rebrovnak a Puskás Akadémia kapcsán, de a Ferencváros vezetőedzője aligha őriz szép emlékeket a felcsútiak elleni mérkőzésekről.

Juventus: távozott Sarri stábjából a klub ikonja

Elhagyta a Juventus labdarúgócsapatát Andrea Barzagli.