Gulácsi Péter: Véget is érhetett volna a pályafutásomSúlyos sérüléséről, az azt követő időszak nehézségeiről, Dibusz Dénesről, valamint a 2024-es Európa-bajnokságról is beszélt lapunknak adott interjújában Gulácsi Péter, a német élvonalbeli RB Leipzig 33 éves kapusa.
Eb 2024: ezt várják olvasóink a magyar válogatottól a csoportkörbenMint ismert, a magyar labdarúgó-válogatott a házigazda Németország mellett Skóciával és Svájccal került az A jelű négyesbe a 2024-es Európa-bajnokság csoportkörében. A sorsolás után megkérdeztük olvasóinkat, szerintük mire megy a nemzeti tizenegy az első három mérkőzésen.
Eb 2024: nem vártak hétfőig, már most lehet jegyeket igényelni a meccsekre!Az MLSZ, illetve a német szövetség korábbi közleményei alapján úgy lehetett tudni, hogy december 4-én indul a jegyértékesítés második szakasza a németországi Európa-bajnokságra. Mint kiderült, az UEFA nem várt hétfőig, a sorsolás és program kialakítása után elérhetővé vált a jegyigénylő felület az európai szövetség honlapján.
Eb 2024: Rossi szerint bárki továbbjuthat a csoportbólA jövő évi, németországi labdarúgó Európa-bajnokságon a házigazda németekkel, valamint a skótokkal és a svájciakkal került egy csoportba a magyar válogatott. Egyáltalán nem tűnik lehetetlen küldetésnek a továbbjutás, ráadásul a nyitó mérkőzést a skótok játsszák a németekkel, akikkel Marco Rossi legénysége a második körben találkozik. Szövetségi kapitányunk nem számít könnyű mérkőzésekre.
Válogatott: Marco Rossi reagált a Napoli érdeklődéséről szóló hírekreMint ismeretes, az ultimecalcionapoli.it szellőztette meg azt az információt, mely szerint a magyar labdarúgó-válogatottat irányító Marco Rossi is esélyes az olasz bajnoki címvédő Napoli kispadjára. Az olasz tréner akkor úgy nyilatkozott, hogy számára álom lenne, ha ott dolgozhatna. Ezzel kapcsolatban Rossi a csakfoci.hu-nak nyilatkozva tette tisztába a helyzetet.
Videó: itt tekinthető meg a PL Szoboszlairól szóló riportfilmjeMint arról beszámoltunk, az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság, a Premier League dokumentumsorozatának legújabb része Szoboszlai Dominik, a Liverpool magyar válogatott középpályása történetét dolgozza fel. A PL-Stories legfrissebb adásában a főszereplő mellett édesapja, Szoboszlai Zsolt, menedzsere, Esterházy Mátyás, Gulácsi Péter, illetve korábbi és jelenlegi edzői, Marco Rose, Jesse Marsch és Jürgen Klopp, valamint Marco Rossi is beszélt. A teljes adást a Spíler Tv is közzétette. Íme.
Szoboszlai Dominik: Feltettem a kérdést magamnak, szükségem van erre?Szoboszlai Dominik már 22 évesen a magyar válogatott csapatkapitánya és az angol élvonalbeli Liverpool meghatározó játékosa. De nem volt könnyű az útja, amíg eljutott a Premier League-be, a kritikák viszont csak tovább motiválták – többek között erről is beszélt a PL-történetek legújabb, róla szóló epizódjában, melyben édesapja, Szoboszlai Zsolt, menedzsere, Esterházy Mátyás, válogatott csapattársa, Gulácsi Péter, korábbi edzői, Marco Rose és Jesse Marsch, a Liverpool menedzsere, Jürgen Klopp és a magyar válogatott szövetségi kapitánya, Marco Rossi is beszélt.
Sportrádió: Mezey György elárulta, megsiratta Szoboszlai Dominik góljátA Sportrádió Hazafutás című műsorában beszélt a magyar labdarúgó-válogatott sikeres évéről Mezey György, az ezt megelőzően a legutóbbi egyenes ágon kijutó magyar válogatott szövetségi kapitánya. A 82 éves sportember, mint mondta, megsiratta Szoboszlai Dominik első gólját Montenegró ellen, de külön dicsérte a Csányi Sándor vezette Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) munkáját is.
Válogatott: Rossi elmondta, miért tartja kivételes futballistának SzoboszlaitA Montenegró elleni 3–1-es győzelem másnapján mutatták be az Európa-bajnoki selejtezőt veretlenül megvívó magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Marco Rossi pályafutását feldolgozó könyvet. A sajtóeseményen nemcsak a kötetről esett szó, hanem az olasz mester elmondta, mik voltak számára a legmeghatározóbb momentumok eddigi kapitánykodása, illetve az Eb-selejtezők alatt. Beszélt Szoboszlai Dominikról, s azt is elárulta, hogyan végződött a vasárnap este.
Válogatott: Rossi és csapata újabb hihetetlen csúcsokat ért elAzzal, hogy a magyar labdarúgó-válogatott vasárnap Montenegró ellen 3–1-es győzelemmel, veretlenül és csoportelsőként fejezte be az Eb-selejtezősorozatot és veretlenül zárta a 2023-as évet, számos rekordot is megdöntött, átírt. Ezekből állítottunk össze egy csokorra valót.
„Folytassa, Mister!” – életrajzi könyv jelent meg Marco Rossiról„Némelyek hajlamosak belekényelmesedni a helyzetükbe, a komfortzónájukba, nincs meg a szándékuk arra, hogy változtassanak. Amikor csapatot építünk, ezt a tényezőt is figyelembe vesszük, hiszen éppen a Montenegró elleni vasárnapi mérkőzés bizonyította, hogy mennyit ér, ha a játékosok képesek hátrányos helyzetből felállni, fordítani” – mondta a helyes hozzáállásról Marco Rossi szövetségi kapitány a 3–1-re megnyert Európa-bajnoki selejtező másnapján, a Folytassa, Mister! című, Ch. Gáll Andrással írt életrajzi könyve bemutatóján.