El: A La Ligában másfajta futballt játszanak, mint a magyar csapatok – Pellegrini

Mintegy háromnegyed órás késéssel kezdődött a Ferencváros elleni Európa-liga-csoportmeccsére készülő Betis szerdai edzése. A csúszás háttérben a spanyolokra oly jellemző lazaság állt, errefelé a kisebb késések ugyanis nem képzik probléma tárgyát. Miután a sevillai zöld-fehér alakulat az egykori kiváló spanyol válogatott labdarúgóról, Luis del Solról elnevezett edzőkomplexumban végzett a videoelemzéssel és az erősítő gyakorlatokkal, a mérkőzés színpadára, a legendás Benito Villamarín elnök nevét viselő stadion gyepére lépett, hogy elvégezze csütörtöki meccsét megelőző utolsó edzését. A jó hangulatú tréning sajtónyilvános részében, az első tizenöt percben komolyabb feladatokat nem végeztek a játékosok: míg a kapusok nagy intenzitással melegítettek, a mezőnyjátékosok programját laza futás és cicázás tette ki. Kis idő elteltével Manuel Pellegrini vezetőedzővel és egyik játékosával, Marc Bartrával a hivatalos sajtótájékoztatón találkozhattak az újságírók és fotósok.

Kép: „Busquets teste…” – Casillas óriásit trollkodott

A labdarúgók egy része már elkezdte a felkészülést, van, aki még a Copa Américán szerepel, ám olyanok is akadnak, akik még vígan nyaralhatnak, ahol éppen kedvük tartja. Így tett négy spanyol válogatott játékos is, név szerint Sergio Busquets, Sergi Roberto, Cristian Tello és Marc Bartra is, akik leginkább a Barcelonából ismerhetik egymást, ám utóbbi kettő már a Betis játékosa. Tello egy közös képet is megosztott az interneten, ám Iker Casillas hozzászólására vélhetően sem ő, sem Busquets nem számított.

La Liga: „A Real Madrid játékosa végig az anyámat szidta…”

Mint beszámoltunk róla, a Real Madrid Luka Modric és Dani Ceballos góljával 2–1-re nyert Sevillában, a találkozó jelentős részében mezőnyfölényben futballozó Real Betis ellen a spanyol élvonalbeli bajnokság (La Liga) 19. fordulójában. A hazaiaknál Marc Bartra nem csak az eredmény miatt volt ideges a lefújást követően…

Betis: nem Blöff, válogatott védő érkezett a Bundesligából

Marc Bartra a Borussia Dortmundtól a Betishez szerződött, s 2023 nyaráig szóló szerződést írt alá Sevillában.

L. Martínezzel bosszantaná az Atlético a Real Madridot

Újra itt van, újra itt van... No, nem a nagy csapat, hanem a nagy csapatás a nemzetközi futball transzferbulijában, ahol a kegyetlen ügynökök szedik a belépőt, a pénzes klubok rendelik a zenét, a sajtó adja a zümmögőkórust, a vigyorgó futballisták meg kaszálnak, mint bolond Pistike a falusi diszkóban. Mint mindig, ebben az átigazolási szezonban is megpróbálunk rendet vágni a topligák igazolásmezőin és pletykadzsungelében, a szokásoknak megfelelően ezúttal is a Premier League-gel kezdtünk, a Serie A-val folytattuk, hogy elérjünk a Bundesligán és a Ligue 1-en át Spanyolországba.

Videó: elképesztő, mit éltek át a Dortmund-játékosok a dugóban!

A Borussia Dortmund szombaton 2–2-es döntetlent játszott az Eintracht Frankfurt otthonában. A távolság a két város között nagyjából két és fél óra autóút, így Peter Bosz gárdája a csapatbusszal utazott a helyszínre. Visszafelé aztán dugóba kerültek az A45-ös autópályán.

Dortmund: zöld jelzésre várnak, Bartra szombaton visszatérhet

A Borussia Dortmund spanyol hátvédje, a csapatbuszt ért áprilisi bombatámadásban megsérülő Marc Bartra bekerülhet az Augsburg elleni szombati keretbe, amennyiben az orvosok rábólintanak.

Dortmund: a bombatámadásban megsérülő védő edzésbe állt

A Borussia Dortmund spanyol hátvédje, a csapatbuszt ért áprilisi bombatámadásban megsérülő Marc Bartra ismét a társaival edzett a német labdarúgócsapat szerdai gyakorlásán.

Videó: a robbantás óta először rúghatott labdába Bartra!

A Borussia Dortmund–AS Monaco Bajnokok Ligája-mérkőzés előtti robbantásban megsérülő, s azóta sikeres csuklóműtéten áteső Marc Bartra a Facebook-oldalán közölt videó tanúsága szerint visszatérhetett a labdás edzésekhez. A spanyol védő képaláírása sokatmondó – a 26 éves futballista mindössze annyit írt: „Mennyire hiányoztál!”

Kép: Barca-játékosok is meglátogatták Bartrát

A Barcelona korábbi, a Dortmund jelenlegi játékosa, Marc Bartra régi ismerősöket fogadhatott vasárnap. A katalánok szombaton játszottak bajnoki mérkőzést, így semmi akadálya nem volt annak, hogy másnap Jordi Alba és Sergio Busquets meglátogassa a dortmundi robbantásokban megsérülő korábbi harcostársat Németországban. Nemes gesztus!

BL: Életem legnehezebb 15 perce volt – Bartra

Élete legnehezebb 15 percének nevezte a kedd esti dortmundi merényletet Marc Bartra, a helyi Borussia spanyol labdarúgója.

BVB: a robbantásban megsérülő Bartra egy hónapot hagy ki

Thomas Tuchel, a német élvonalbeli Borussia Dortmund labdarúgócsapatának vezetőedzője csütörtöki sajtótájékoztatóján elmondta: a keddi robbantásban megsérülő Marc Bartra csuklóműtétje sikeres volt, a 26 éves védőnek várhatóan egy hónapot kell kihagynia.

Kép: Bartra jobban van, a szurkolóknak is üzent!

A keddi dortmundi robbantásokban megsérülő, azóta sikeres csuklóműtéten áteső spanyol futballista, Marc Bartra egy képet tett ki saját Facebook-oldalára, illetve néhány szóval üzent a felépüléséért szorító szurkolóknak.

Dortmund: sikeres volt Bartra csuklóműtétje

Marc Bartrát az után kellett megoperálni, hogy a Borussia Dortmund csapatbuszát robbantások érték kedd este.

Dortmund: Nem kérdés, a BVB csapatbusza volt a célpont – Watzke

Hans-Joachim Watzke, a Borussia Dortmund labdarúgócsapatának ügyvezető igazgatója a Bildnek adott nyilatkozatában beszélt a kedd esti robbantásokról, a sokkról, s arról, milyen nehéz lesz az együttesnek túltennie magát a történteken.

Dortmund: Bartrát műteni kellett, a jobb csuklója sérült meg

Mint beszámoltunk róla, a Borussia Dortmund buszának közelében bombarobbanás történt, így elhalasztották a 20.45 órára kiírt Monaco elleni BL-negyeddöntőt (az új kezdési időpont: szerda, 18.45). Az esetnél Marc Bartra sérülést szenvedett, ami miatt kórházba kellett szállítani, a klub tájékoztatása szerint a jobb csuklóját kell megműteni. A történtekről a dortmundi rendőrség sajtótájékoztatóján derültek ki további információk.

BVB: „Más színek, de együtt az erőszak ellen!” – reakciók

Mint beszámoltunk róla, a Borussia Dortmund buszának közelében bombarobbanás történt, így elhalasztották a 20.45 órára kiírt Monaco elleni BL-negyeddöntőt (az új kezdési időpont: szerda, 18.45). Az esetnél Marc Bartra könnyebb sérülést szenvedett, ami miatt kórházba kellett szállítani. A történteket követően egyre többen küldik el jó kívánságukat a spanyol labdarúgónak, valamint a dortmundi együttes minden tagjának.

Képek: így nézett ki a dortmundi busz a robbanások után

Három bomba robbant a Dortmund buszának közelében kedd este, így a csapat Monaco elleni BL-meccsét elhalasztották, szerdán rendezik meg. A helyi rendőrség megerősítette: röviddel az után, hogy a csapatbusz elindult a szállodából, a közelben három robbanószerkezet robbant fel. Az összetört ablaküveg okozta Marc Bartra sérülését, a védőt kórházba szállították.

BL: robbanás a Dortmund csapatbuszánál! Szerdára halasztották a meccset!

Szerda 18.45 órára halasztották a Dortmund–Monaco BL-negyeddöntőt, mivel a német csapatot szállító busz közelében három robbanószerkezet felrobbant kedden. Marc Bartra könnyebb sérülést szenvedett, ami miatt kórházba kellett szállítani.

BVB: Bartra megígérte, találkozott is a hölggyel

Korábban beszámoltunk róla, hogy Marc Bartra, a német élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Bundesliga) szereplő Borussia Dortmund játékosa a szurkolók segítségét kérte, hogy megtalálja azt a hölgyet, aki a 150. Ruhr-vidéki derbin a Schalke-drukkerek között BVB-dresszben nézte végig a találkozót múlt szombaton.


Kézilabda Eb: Tudta-e?