Vereséggel is elődöntős az Albacomp, a Szolnok a visszavágót is nyerte

A férfi kosárlabdázók Magyar Kupájában a negyeddöntő visszavágóján az Albacomp kikapott ugyan Dombóváron, de hazai pályán szerzett jelentős előnyéből így is meg tudott őrizni 25 pontot. A Szolnok viszont kettős győzelemmel búcsúztatta a Nyíregyházát.

Férfi kézilabda MK: könnyedén nyerte a visszavágót a Dunaferr

Könnyedén nyerte a visszavágót, és ezzel bejutott a legjobb négy közé a Dunaferr férfi kézilabda csapata a Magyar Kupában. Imre Vilmos csapata tíz góllal verte a Debrecent.

A Debrecen, a Fradi és a Győr is bejutott a legjobb négy közé

Hozta a kötelező győzelmet a Ferencváros, a Debrecen és a Győr is a női kézilabda Magyar Kupa negyeddöntőjében. A Varga József által irányított Lokinak volt a legnehezebb dolga, ugyanis a gárda csupán három góllal nyert Kiskunhalason. A Fradi az ETO már az első félidőben eldöntötte a mérkőzést.

Kétszer is vezetett, de mégsem nyert Garami József csapata

Újra elmaradt a várakozásoktól az MTK labdarúgócsapata, amely ezúttal a Magyar Kupa negyeddöntőjének első mérkőzésén játszott 2-2-es döntetlent a Budapest Honvéd ellen. Garami József együttese kétszer is megszerezte a vezetést, azonban a kispestiek mindkétszer egyenlítettek, és így kedvezőbb helyzetből várhatják a visszavágót.

Nyolc góllal a nyolc között a kék-fehér fiatalok

Az MTK labdarúgócsapat hazai pályán kiütötte a Győrt a Magyar Kupa nyolcaddöntőjének visszavágóján. A hazaiak már az első félidőben is jobbak voltak, magabiztosan vezettek, de Jäkl kiállítása után lejátszották a pályáról a vendégeket. A hazaiak így 8-1-es összesítéssel jutottak a legjobb nyolc közé.

Behozta hátrányát, de kiesett a REAC

A Magyar Kupa nyolcaddöntőjéből elsőként a Zalaegerszeg csapata jutott be a negyeddöntőbe, miután idegenben lőtt több góllal búcsúztatták a REAC együttesét. A zalaiak a hazai 1-0-s győzelmet követően idegenben kikaptak ugyan a rákospalotaiaktól, ám Waltner két, illetve Ferenczi egy találata a visszavágón továbbjutást ért. Bárányos kiállítását követően a hazaiak a második félidőt emberhátrányban játszották.

Megnyugtató előnyt szereztek a lila-fehérek

Idegenben kétgólos előnyre tett szert az Újpest labdarúgócsapata a Magyar Kupa nyolcaddöntőjének első mérkőzésén, Pápán. Valére Billen csapata már az első játékrészben megszerezte ezt az előnyt, és a másodikban okosan tartotta.


Kézilabda Eb: Tudta-e?