Labdarúgó Magyar Kupa: Integrál DAC-siker Szekszárdon

A másodosztályú Integrál-DAC négygólos győzelmet aratott az NB III-as Szekszárd otthonában a labdarúgó Magyar Kupa nyolcaddöntőjében zajló párharc első mérkőzésén.

Kézilabda: hazai győzelem Békéscsabán a Magyar Kupában

Háromgólos győzelmet aratott a Békéscsaba hazai pályán a Kiskunhalas ellen a Magyar Kupában tizenhat legjobb csapat közé jutásért.

Rögbi, Magyar Kupa: az Esztergomi Vitézek megvédték címüket

Az Esztergomi Vitézek rögbicsapata már kilenc magyar bajnokságot nyert zsinórban, és tulajdonképpen az utóbbi években nem nagyon veszélyeztették uralmukat. Most a Magyar Kupában védték meg tavalyi elsőségüket, az előző évben a Fehérvár legalább az ellenfelük volt, az idén szinte senki.

Sem a Zalaegerszeg, sem az MTK nem jutott a legjobb tizenhat közé

Nem jutott a legjobb tizenhat közé sem az MTK, sem a Zalaegerszeg labdarúgócsapata a Magyar Kupában. Mindkét NB I-es együttes alsóbb osztályú ellenféllel szemben maradt alul, igaz Garami József együttese legalább nem kapott ki, hiszen gólnélküli döntetlent játszott Putnokon.

Jégkorong, MK: FTC-Dab, Újpest-Miskolc, HC Csíkszereda-Volán

A Magyar Jégkorong-szövetségben, az érintett csapatok képviselőinek jelenlétében csütörtökön megtartották a Magyar Kupa sorsolását. A mérkőzések győztesei vesznek részt a Csíkszeredán zajló négyes döntőben, amelynek ugyancsak elkészítették a párosítását.

A Siófok és az Újpest számára máris vége a Magyar Kupának

A Siófoknak és az Újpestnek nem sikerült kiharcolnia a továbbjutást a Magyar Kupa harmadik fordulójából. Botos Antal együttese a 90. percben gólt kapott Szekszárdon, ezzel az alacsonyabb osztályú tolnaiak egyenlítettek, és tovább is léptek. Az Újpest ellenben vereséget szenvedett Felcsúton.

Alacsony színvonal, gólnélküli döntetlen, zöld-fehér továbbjutás

Gyenge színvonal, elképzelés nélküli futball jellemezte a Magyar Kupa mai, a legjobb harminckét csapat közé jutásért vívott mérkőzését. A gólnélküli döntetlen a hazai Ferencvárosnak kedvezett, és a zöld-fehérek jutottak tovább, a mutatott játék alapján azonban egyik csapat sem érdemelte volna meg a győzelmet. Ha őszinték vagyunk, a továbbjutást se.

Könnyedén jutott tovább NB III-as riválisa ellen a Pajkos-csapat

A Diósgyőr sima, 3-0-s győzelemmel jutott tovább a legjobb 32 közé a labdarúgó Magyar Kupában az Eger ellen. A vendégek góljait Douva (10.), Simon (51.) és Sipeki (68.) szerezte.

Az FTC és a Paks is a kupában javíthat a gyenge bajnoki rajton

A Ferencváros labdarúgó csapata ma 18 órakor a Pakssal játszik a Magyar Kupában a legjobb hatvannégy között. Érdekesség, hogy a két csapat közötti osztálykülönbség miatt Csank János csapata már egy döntetlennel is továbbjuthat. Tököli Attila a Fradi volt játékosa nem lép pályára a találkozón.

Tököli Attila ismét az Üllői úton, a Fradi a Paksot fogadja

Péntek 11 órától kezdődően elkészítették a labdarúgó Magyar Kupa harmadik fordulójának párosítását a Magyar Labdarúgó-szövetség székházában. A Ferencváros a Paks csapatát fogadja majd az Üllői úton, míg az Újpest a Felcsúthoz látogat.

Kupagyőzelmet ünnepelhetnek a kispestiek 11 esztendőt követően

Óriási izgalmakat hozott a Magyar Kupa-döntője a Szusza Ferenc-stadionban. Az első félidőben a Honvéd szerzett vezetést, ám a Loki egyenlített, majd a hosszabbításban megszerezte a vezetést. A kispestiek azonban egyenlítettek, és a büntetőpárbajban legyőzték a Debrecent. A kispestieknek ez volt az ötödik kupagyőzelmük.

Hatodszor a Kispest vagy harmadszor a Debrecen?

A Szusza-stadionban 18.30 órai kezdettel rendezik a Honvéd-Debrecen labdarúgó Magyar Kupa döntőt. A bajnoki tabella és a játékosállomány erőssége alapján a hajdúságiak tűnnek esélyesebbnek, ám a középmezőnyhöz tartozó, tavasszal különösen jól szereplő kispestieket aligha vehetik félvállról. Sőt, teljes erőbedobásra lesz szüksége Miroslav Beránek csapatának, ha meg akarja szerezni a klub harmadik MK-győzelmét. Ellenkező esetben ugyanis Supka Attila együttes a klub hatodik sikerét könyvelheti el.

Miroslav Beránek csapata lesz a Honvéd ellenfele a döntőben

A Debrecen labdarúgócsapata jutott be a Magyar Kupa döntőjébe, miután az elődöntő visszavágóján 2-2-es eredményt ért el a Diósgyőrrel szemben. A diósgyőri mérkőzésen a hajdúságiak nyertek 1-0-ra.

”Nem állítom be védekezésre a csapatot, mivel nem látom értelmét!”

Szinte minden a listavezető Debrecen mellett szól a Magyar Kupa-elődöntő visszavágója előtt, hiszen a hajdúságiak egyrészt hazai környezetben, egygólos előny birtokában játszhatnak, másrészt pedig a múlt pénteki bajnokin Dzsudzsák Balázs vezérletével kiütötte riválisát a bajnoki címvédő. Fieber Péter, a DVSC pályaedzője szerint a Diósgyőr ugyan képes a meglepetésre, de bízik abban, hogy a hajdúságiak jutnak a fináléba. A túloldalon Csank János azt ígéri, nem lépnek pályára feltartott kézzel tanítványai.

Szabó Tibor: Nem a vezetőség, hanem magunk felől nagy az elvárás

A Honvéd és a Vasas gólnélküli döntetlent ért el a Magyar Kupa elődöntőjének első mérkőzésén a Bozsik-stadionban, így egyik együttes sem veszítette el az esélyt, hogy bejusson a fináléba.

Hatodik kupagyőzelmének örülhetettek a Vasas ellen remeklő nyíregyháziak

A színvonalas gödöllői finálé jelentős részében kiválóan röplabdázott az NRK, teljesen megérdemelten nyert ismét aranyérmet. Egészen elképesztő különbség mutatkozott a gödöllői lányok csütörtöki és pénteki teljesítménye között. A Vasas elleni vesztes (0:3) elődöntőben nyitásban és szervafogadásban egymást múlták alul a játékosok, a BSE elleni bronzmeccsen viszont mindannyian remekeltek, és esélyt sem adtak az egymást követő negyedik tétmeccsét is simán elbukó fővárosi együttesnek (3:0).

Már az első félidőben eldöntötték a szolnokiak a kupadöntőt

A Szolnok már az első negyedben megalapozta a sikerét, mivel tizenkét ponttal vezettek a Körmend ellen. A második kupagyőzelmét arató Olaj legjobbja, szokás szerint az ellenállhatatlanul játszó, harminc pontig jutó Thomas Kelley volt.

A házigazdák jutottak a kupa fináléjába, ahol a Körmend vár rájuk

A férfi kosárlabdázók Szolnokon zajló Magyar Kupa négyes döntőjében, a nap második elődöntőjében, egy pontokban roppant szerény összecsapás végén a házigazdák 18 ponttal verték az Albacomp csapatát. A szombati döntőben így a Szolnok a Körmenddel mérkőzik meg, míg a bronzéremért az Albacomp a Péccsel találkozik.


Kézilabda Eb: Tudta-e?