Kedvező sorsolás a nagyoknak: elkerülte egymást a Domino és az Eger

A Magyar Vízilabda-szövetségben elkészítették a férfi és a női Magyar Kupa elődöntőinek párosítását. Az erősebb nem versengésében a két nagy elkerülte egymást: a Domino-Honvéd az Uniqa UTE-val, míg a Brendon-UPC-ZF-Eger az FTC-Apriliával mérkőzhet meg a döntőbe jutásért. A nőknél Dunaújvárosi Főiskola-ELCO - OSC-Cemelog és Hungerit-MetalCom-Szentes - Domino-Honvéd összecsapások döntenek a fináléba kerülésről.

Vízilabda, férfi MK: az UTE most simán verte a BVSC-t

Az UTE jutott a legjobb négy közé a férfi vízilabdázók Magyar Kupájában, miután az első - büntetőkkel megnyert találkozó után idegenben 9-3-ra verte a BVSC csapatát.

Drámai csata után az Eger ötméteresekkel gyűrte le a Vasast

A szombaton háromgólos vereséget szenvedő Eger vasárnapra magához tért, és az év meccsén továbbjutott. Noha az odavágón, a Komjádi uszodában három góllal kikapott az Eger a Vasastól, Szécsi Zoltánék már az első negyedben ledolgozták hátrányukat, majd az ötméteresek során kiharcolták a négy közé jutást. Gerendás György meghatódott, Földi László sportszerűen gratulált a győztes vezérnek és csapatának.

A Vasas az Eger, a Domino a Szeged elleni rangadót nyerte

A férfi vízilabdázók Vodafone Magyar Kupájában, a negyeddöntők első összecsapásán hazai pályán szerzett előnyt a visszavágóra a Vasas és a Pécs. Az angyalföldiek három góllal nyerték az Eger elleni rangadót, míg a Pécs a Ferencvárost verte két góllal. Nagy csatát követően szerzett előnyt az Újpest a BVSC ellen: az összecsapás csupán a büntetőpárbajban dőlt el. Szegeden emberelőnyös lehetőségeinek remek kihasználásával ötgólos előnyt szerzett magának a Domino a Kőér utcai visszavágóra.

Vízilabda, női Magyar Kupa: ötgólos Domino-siker a Szentes ellen

Megkezdődtek a 2007. évi Floriol Női Magyar Kupa küzdelmei. A Kőér utcában a Domino mellett a Szentes, az UTE és az Eger tagja a csoportnak. A Domino a Szentes 13-8-ra verte.

Vízilabda: 300 ezer forintra büntették a Ferencvárost

A Ferencváros ob I-es férfi vízilabdacsapatától két pontot levont, a szakosztályt pedig 300 ezer forint pénzbüntetéssel sújtotta a Magyar Vízilabda Szövetség (MVLSZ) versenybírósága, amiért az FTC nem állt ki a Domino-Honvéd elleni találkozóra a Vodafone Magyar Kupa hétvégi csoportmérkőzései során.

Vízilabda, Magyar Kupa: 300 ezer forintra büntették az FTC-t

A Ferencváros ob I-es férfi vízilabdacsapatától két pontot levont, a szakosztályt pedig 300 ezer forint pénzbüntetéssel sújtotta a Magyar Vízilabda Szövetség (MVLSZ) versenybírósága, amiért az FTC nem állt ki a Domino-Honvéd elleni találkozóra a Vodafone Magyar Kupa hétvégi csoportmérkőzései során.

Vízilabda, Magyar Kupa: az Eger mellett a BVSC jutott tovább

A férfi vízilabda Magyar Kupa selejtezőinek C csoportjábának küzdelmeit az Eger csapata nyerte, megelőzve a második BVSC-t és a harmadik Szentest.

Játszottak egy jót a nagyok, a BVSC továbbjutása meglepetés

Nem született különösebb meglepetés a férfi vízilabdázók Magyar Kupájának csoportkörében. Mind a négy nagycsapat magabiztosan jutott tovább a legjobb nyolc közé. A Vasas, a Domino, az Eger és a Szeged mellett az UTE az FTC, a Pécs és meglepetésre a BVSC jutott túl saját kvartettjéből.

Férfi kosárlabda MK: simán továbbjutott a Dombóvár

Meglepetésre a Dombóvári KC 15 pontos különbséggel nyert a visszavágón a Kaposvári KK ellen, így továbbjutott a férfi kosárlabda Magyar Kupa 3. fordulójából.

Kézilabda, Magyar Kupa: győzött és továbbjutott a Debrecen

Továbbjutott a DKSE-Airport együttese a férfi kézilabda Magyar Kupában, miután szerdán 31-29-re legyőzte a vendég Mezőkövesdet.

A Honvéd a Kazincbarcikával, a bajnok a Fehérvárral találkozik

Pénteken a Magyar Labdarúgó-szövetség székházában kisorsolták a Magyar Kupa negyeddöntőit, amelyben a címvédő Honvéd a Kazincbarcikával találkozik. A háromszoros bajnok Debrecen a Fehérvárral csap össze, ez az egyetlen olyan párharc, amelyben két élvonalbeli gárda mérkőzik.

A címvédő Honvéd is biztosította helyét a legjobb nyolc között

A címvédő Budapest Honvéd kettős győzelemmel búcsúztatta a Sopront Magyar Kupa nyolcaddöntőjében. Supka Attila csapata az odahaza elért 2-1-es sikert követően, most idegenben nyert 3-0-ra, és várhatja a negyeddöntő sorsolását. A Fehérvár a Győrben elért 1-1-et követően hazai pályán 3-2-re nyert és szintén továbbjutott.

Most négy perc rövidzárlat okozta a jól küzdő Ferencváros vesztét

A Kaposvár jutott a Magyar Kupa legjobb nyolc csapata közé, miután hazai pályán 2-1-re verte a Ferencvárost. Az első találkozón 2-2-t játszottak egymással a csapatok, így Oláh két találata, amire csak Fitos tudott válaszolni, a negyeddöntőbe jutást eredményezte az első osztályú csapatnak.

Az NB II-es győriek elbúcsúztatták a Spartacust a nyolcaddöntőben

A legjobb 16 között búcsúzott a Magyar Kupában az NB I-es Nyíregyháza-Spartacus, miután a győri 2-0-s vereség után hazai pályán csak 1-0-ra tudta legyőzni a vendég Gyirmót SE gárdáját. Az NB II-es győri csapat hősiesen védekezett a második félidőben, de a szerencsével sem állt mindig hadilábon.

A Debrecen két meccsen 11 gólt szerzett somogyi riválisa ellen

Az idegenbeli 5-2-es győzelem után hazai pályán 6-2-re verte a bajnok Debreceni VSC-TEVA együttese az NB II-es Kaposvölgye-Nagyberki csapatát a labdarúgó Magyar Kupa nyolcaddöntőjében, így kettős sikerrel, 11-4-es gólkülönbséggel jutott tovább a nyolc közé.

A kazincbarcikaiak kiejtették a Magyar Kupából a Diósgyőrt

Idegenbeli döntetlenjének köszönhetően a legjobb nyolc közé jutott a másodosztályban szereplő Kazincbarcika labdarúgócsapata a Magyar Kupában. A Kócsi József által irányított együttes az NB I-es Diósgyőr otthonában harcolta ki a negyeddöntőbe kerülést.

Férfi kézilabda, Magyar Kupa: továbbjutott a Győr és a Gyöngyös

Hazai pályán győzött a Győr és a Gyöngyös gárdája a férfi kézilabda Magyar Kupában, így mindkét csapat továbbjutott.

A Gyirmót megtréfálta a Nyíregyházát, minimális a kispesti előny

Az NB II-es Gyirmót SE hazai pályán kétgólos előnyt szerzett az élvonalbeli Nyíregyháza ellen a labdarúgó Magyar Kupa nyolcaddöntőjében, a párharc első mérkőzésén. A meccs mindkét találatát Varga Gábor szerezte. A Bp. Honvéd 2-1-re verte a Bozsik Stadionban a Sopront, így minimális előnnyel várhatja a visszavágót.

A védelem rövidzárlata miatt nem szerzett előnyt a Ferencváros

Nem bírt egymással az Üllői úton a Ferencváros és a Kaposvár csapata a Magyar Kupa nyolcaddöntőjének első összecsapásán. A találkozón a vezetést Bartha László találatával a Fradi szerezte meg, ám Andre Alves és Zahorecz Krisztián még a szünet előtt megfordította az állást. A második játékrészben azonban (a Zahorecz kiállítását követően emberelőnyben játszó) fővárosi alakulat Dragóner Attila révén egyenlíteni tudott. A vége: 2-2.


Kézilabda Eb: Tudta-e?