PL: De Gea szerint a mostani a legjobb idénye az MU-ban

David de Gea úgy véli, az eddigi legjobb idényét produkálja a Manchester United labdarúgócsapatában.

MU: kiderült, ezzel a trükkel motiválta játékosait Ferguson

Lehet szeretni, lehet nem szeretni, de el kell ismerni, Sir Alex Ferguson a futballtörténelem egyik legjobb edzője volt. Most egyik korábbi játékosa, Owen Hargreaves rántotta le a leplet a skót menedzser egyik trükkjéről, amellyel motiválta futballistáit.

BL: a Sevilla legyőzte a Man. Unitedet, és ki is ejtette

A gól nélküli első találkozót követően a Bajnokok Ligája-nyolcaddöntő visszavágóján a Sevilla a hajrában csereként beálló Wissam Ben Yedder duplájával 2–1-re legyőzte a Manchester Unitedet, ezzel be is jutott a legrangosabb európai kupasorozat negyeddöntőjébe!

BL: így szerzett két gólt 4 perc alatt a Sevilla az MU ellen

A Manchester United–Sevilla párharc során több mint 164 percet kellett várni az első gólra, akkor azonban négy percen belül kettő is jött, ráadásul mindkettő a spanyol együttestől! Wissam Ben Yedder kétszer is betalált a Bajnokok Ligája-nyolcaddöntő visszavágóján, ezzel könnyen lehet, hogy a párharcot is eldöntötte.

BL: a Sevilla trollkodott, De Geának üzent a meccs előtt – kép

David De Gea egészen elképesztő formában véd az idényben, nem csoda, hogy az ellenfél csatárai nem szívesen néznek szembe a Manchester United kapusával. A Bajnokok Ligája-nyolcaddöntő visszavágójára készülő Sevillánál is így éreznek…

MU: nagy ember kis kocsival – így jár edzésre az alapember

Jó hír a futballért, az autókért és a Manchester Unitedért rajongóknak: a brit Daily Mail színes összeállítást közölt arról, hogy a csapat sztárjai milyen kocsikkal mentek a legutóbbi edzésre.

Kép: az MU színeire festett autócsodával gurult edzésre Lukaku

Alexis Sánchez és Paul Pogba mögött Romelu Lukaku a Manchester United labdarúgócsapatának harmadik legjobban kereső játékosa: a belga csatár számlájára minimum heti 70 millió forint érkezik. Nem csoda, hogy ebből autóra is futja: Lukaku az MU legutóbbi edzésére egy csaknem 100 millió forintot érő Rolls-Royce Ghosttal érkezett meg, amelyet ráadásul a klub színeire festetett.

MU: közel a megegyezés, itt köthet ki Ibrahimovic – sajtóhír

Egybehangzó amerikai lapértesülések szerint már szinte mindenben megegyezett új klubjával Zlatan Ibrahimovic: a Manchester United svéd támadója az Egyesült Államokban folytathatja.

Kép: itt a bizonyíték, hogy Sánchez mindig MU-drukker volt?

Mint ismert, egy különleges csereügylettel Alexis Sánchez a Manchester United játékosa lett. És bár ilyenkor minden futballista azt mondja, „ez volt az álma”, könnyen lehet, hogy a chilei tényleg komolyan gondolta…

MU: itt az első kép Alexis Sánchezről új csapata mezében

Angol lapértesülések szerint már csak a bejelentés van hátra, ugyanis vasárnap Alexis Sánchez átment az orvosi vizsgálatokon a Manchester Unitednél. Sőt, már pózolt is az MU mezében, így azt is láthatjuk, mi lesz a mezszáma.

Arsenal: megvan az egyezség, jön a csereüzlet az MU-val – BBC

A BBC információi szerint megszületett az egyezség az Arsenal és a Manchester United között Henrih Mhitarjan klubcseréjéről, azaz innentől szinte garantálható az is, hogy Alexis Sánchez a „vörös ördögök” játékosa lesz.

Videó: szétszedik a védőt az MU ellen bemutatott műesésért

Mint arról beszámoltunk, az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 24. fordulójában a Manchester United 1–0-ra nyert a Burnley vendégeként. Egy góllal ki lehet kapni a Unitedtől, nem is ezért voltak mérgesek a Burnley drukkerei, hanem Phil Bardsley műesése miatt, akire azonnal ráragasztották a „Hattyú” becenevet.

MU: a szezon végén visszavonul és edző lesz a középpályás

Michael Carrick a szezon végén befejezi játékos-pályafutását, és edző lesz José Mourinho szakmai stábjában a Manchester Unitednél. Erről a portugál menedzser beszélt a klub honlapján.

MU: ennél egyértelműbb jel nincs, hogy Sánchez érkezik – kép

Mint arról beszámoltunk, Arsene Wenger, az Arsenal menedzsere a csütörtöki sajtótájékoztatón megerősítette, jó esély van rá, hogy a következő 24 órán belül hivatalosan is bejelentik az Alexis Sánchez–Henrih Mhitarjan-cserét a Manchester Uniteddel. És úgy tűnik, Londonban már tudnak valamit…

MU: Rashford beszólt, mikor becserélték, ezen nevet Anglia

Mint arról beszámoltunk, az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 23. fordulójában a Manchester United 3–0-ra legyőzte a Stoke Cityt. Marcus Rashford pedig talán még sosem várta annyira, hogy becseréljék, mint ezen a meccsen…

MU: milliókat érő felsőben jelent meg Pogba Dubaiban – kép

A Manchester United labdarúgócsapata jelenleg az Egyesült Arab Emírségekben, Dubaiban edzőtáborozik, és természetesen a csapattal tartott Paul Pogba is. És úgy tűnik, a francia középpályás egy ház értékét pakolta be bőröndjébe…

MU: Mourinho folytatná, nem tartja magát bohócnak

José Mourinho, a Manchester United labdarúgócsapatának vezetőedzője elmondta, nem rajta múlik, hogy jelenlegi szerződésének jövő nyári lejárta után is marad-e a klubnál. Azt kikérte magának, hogy már nincs benne szenvedély az edzősködés iránt – egyesek szerint bohócként utalt Jürgen Kloppra és Antonio Contéra.

Videó: óriási a balhé Angliában az MU játékosa miatt

Mint arról beszámoltunk, az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 21. fordulójában a Manchester United gól nélküli döntetlent játszott a Southamptonnal. A találkozóról másnap azonban nem az eredmény miatt beszélnek…

MU: Fellaini nem akar új szerződést, tárgyal a kérőkkel

Bár José Mourinho szívesen meghosszabbítaná Marouane Fellaini nyáron lejáró szerződését, mert az egyik legmegbízhatóbb cserejátékosának tartja a belgát, a középpályás sajtóhírek szerint úgy döntött, januárban leül más klubok képviselőivel, és a több játéklehetőség reményében távozik.

Arsenal: micsoda önzetlenség! Az ötösről adott gólpasszt

Olyan gólpasszt sem sűrűn látni, amilyet Aaron Ramsey adott Alexandre Lacazette-nek a Manchester United elleni bajnokin az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 15. fordulójában. Az Arsenal walesi középpályás ugyanis elképesztően önzetlen volt, és az ötösről készítette le a labdát csapattársának!


Kézilabda Eb: Tudta-e?