A FIFA lesújtott, Zubizarretát elküldték: ebből hogy jön ki a Barcelona?

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség döntésének értelmében a Barcelona labdarúgócsapata 2015-ben nem igazolhat új futballistát, mert korábban több alkalommal is megsértette a fiatalkorú játékosok regisztrációjára vonatkozó szabályokat. A katalánok a nemzetközi Sportdöntőbíróságnál fellebbeztek a FIFA határozata ellen, de a CAS elutasította a beadványt. A tények ismeretében ideje megvizsgálni, hogy a Barcának milyen lehetőségei lesznek a nyári átigazolási időszakban, kik térhetnek vissza kölcsönből, illetve kik kerülhetnek fel az első keretbe a B-csapatból. És ha már a Barcelonáról van szó, arról is időszerű elgondolkodni, vajon Luis Enrique a megfelelő személy az együttes irányítására? A sportigazgató már repült – Andoni Zubizarretával azonnali hatállyal szerződést bontott hétfőn a klub. Zubizarreta vállalta a felelősséget az átigazolási embargóért, vele együtt távozik a segítőjeként dolgozó Carles Puyol is. Utánajártunk a kérdéseknek, valamint a szezon eddigi részében látottak alapján mérleget vontunk a csapat és a játékosok tekintetében is.

Barca: Luis Enrique kétmeccses ultimátuma - sajtóhír

A barcelonai kiadású Mundo Deportivo napilap arról számolt be, hogy Luis Enrique kétmeccses ultimátumot kapott a vezetőktől. Ha a csapat nem nyeri meg soron következő két mérkőzését, a vezetőedző hasonló sorsra jut, mint a hétfőn menesztett sportigazgató, Andoni Zubizarreta.

Barca: Messi elégedetlen Luis Enriquével, idén távozhat?

Spanyol lapértesülés szerint Lionel Messi és Luis Enrique kapcsolata holtponthoz érkezett az elmúlt 24 órában.

La Liga: Neymar, Messi a kispadon? Moyes megvédte Luis Enriquét

David Moyes, a Barcelona labdarúgócsapatát vasárnap este 1–0-ra legyőző Real Sociedad vezetőedzője megvédte kollégáját, Luis Enriquét, aki meglepetést keltve Lionel Messit és Neymart is kihagyta a kezdőcsapatból, megteremtve így a világ egyik legdrágább kispadját...

Aranylabda: Xavinál CR a legjobb háromba sem férne be

Xavi, a spanyol Primera Divisiónban szereplő Barcelona labdarúgója nem érti, miért tartják sokan az első számú esélyesnek Cristiano Ronaldót a FIFA-Aranylabdáért folytatott versenyfutásban.

Barca: Ronaldo Guardiolát, Mourinhót és Enriquét oktatta

Egy „poros” felvétel került elő az FC Barcelona egy 18 évvel ezelőtti edzésről, abból az évből, mikor a brazil Ronaldo, Pep Guardiola és Luis Enrique is a katalán klub játékosa volt, José Mourinho pedig Bobby Robson vezetőedző segítőjeként dolgozott.

Barca: 22 meccs, 22 különböző kezdő; zsebben a Real bajnoki címe?

A spanyol élvonalbeli FC Barcelona gól nélküli döntetlent játszott a Getaféval szombaton a spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Primera División) 15. fordulójában. Ez volt a katalánok 22. tétmérkőzése a szezonban, Luis Enrique, a katalánok vezetőedzője pedig idénybeli 22. kezdőcsapatát küldte pályára.

Videó: Contra csak azt nem érti, miért mentette meg a bíró a Barcát

Rendkívül büszke volt játékosaira Cosmin Contra, a Getafe labdarúgócsapatának vezetőedzője a Barcelona elleni 0–0-s döntetlent követően – ugyanakkor ő is értetlenkedett, miért fújta le Inaki Bikandi Garrido játékvezető a mérkőzést akkor, amikor Álvaro Vázquez ziccerben mehetett (volna) kapura. A bíró négyperces hosszabbítást jelzett, és le is fújta a meccset ennek leteltével – pont, amikor a Getafe labdát szerzett.

Barca: „A bíráskodásról inkább nem beszélek”; Neymar kidőlt

A Getafe elleni mérkőzést felvezető sajtótájékoztatóján Luis Enrique, a Barcelona vezetőedzője elmondta, a távozni szándékozó Martín Montoya csapaton belüli helyzete annak ellenére sem reménytelen, hogy ebben a szezonban eddig mindössze egy tétmeccsen kapott lehetőséget. A szombati bajnokin Neymart biztosan nélkülöző katalánok trénere a spanyol játékvezetést nem kívánta kommentálni.

Barca: Messi megint triplázott, Rakitic tanácstalan emiatt

Lionel Messi már megint mesterhármast szerzett. A spanyol élvonalbeli FC Barcelona argentin klasszisa az Espanyol ellen 5–1-re megnyert bajnokin harmadik tripláját jegyezte legutóbbi négy mérkőzésén, a katalánok színeiben pedig már 402 gólnál jár mindent, a felkészülési mérkőzéseket is figyelembe véve. Luis Enrique szerint az a fontos, hogy Messi mindent megtegyen a Barcáért, nem pedig a Cristiano Ronaldóval való versengése.

Barca: Mindent beleadtam abba a lövésbe - Busquets

Mint beszámoltunk róla, Sergio Busquets 94. percben szerzett góljával a Barcelona 1–0-s győzelmet aratott idegenben a Valencia felett a spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 13. fordulójában. A mérkőzést követően a katalánok középpályása mellett a két vezetőedző, Nuno és Luis Enrique, valamint a vendégek csatára, Luis Suárez is megszólalt.

Barca: a jobbhátvédet „elűzi” Enrique; Vermaelent megműtik?

Ha Sakari Orava finn térdspecialistára hallgat, kés alá fekszik Thomas Vermaelen, a Barcelona sérült belga középhátvédje, aki hivatalos mérkőzésen még mindig nem mutatkozhatott be a katalánok színeiben.

BL: Nem vagyok naiv, jön még hullámvölgy - Luis Enrique

Luis Enrique, a Barcelona labdarúgócsapatának vezetőedzője az APOEL elleni BL-meccs előtt a nehéz időkről, valamint játékosairól is szót ejtett.

Barcelona: Luis Enrique szerint szó sincs Messi távozásáról

A Barcelona vezetőedzője szerint Lionel Messi remekül érzi magát a katalán klubnál, és szó nincs arról, hogy távozni akarna.

Barcelona: a Marseille edzője érkezik, ha Luis Enrique repül?

Sajtóhírek szerint a Barcelona labdarúgócsapatánál fontolgatják Luis Enrique menesztését, sőt, már a spanyol szakember helyettesét is kinézték: a Marseille mestere, Marcelo Bielsa ülhet a gránátvörös-kékek kispadjára.

Barca: „Egy rossz eredmény miatt nem változtatok filozófiát”

Két bajnoki vereség – köztük az el Clásicón elszenvedett – után játszik Amszterdamban BL-csoportmeccset a Barcelona, amelynek karakán vezetőedzője, Luis Enrique kijelentette, ő bizony továbbra is ragaszkodik a klubra jellemző filozófiához.

Barcelona: nincs krízis, az elnök bízik Luis Enriquében

A spanyol élvonalban szereplő FC Barcelona 2009 májusa óta először vesztett el egymás után két bajnoki mérkőzést. A katalánok a Real Madrid otthonából pont nélkül távoztak (1–3), majd a Camp Nouban 1–0-ra kikaptak a Celta Vigótól. Josep Maria Bartomeu, a Barca elnöke úgy véli, a rossz eredmények ellenére nincs vészhelyzet, maximálisan megbíznak Luis Enrique vezetőedzőben.

BL: íme, a Barcelona húszfős, Amszterdamba utazó kerete

Kijelölte Amszterdamba utazó keretét Luis Enrique, a Barcelona vezetőedzője, akinek csapata szerdán az Ajax otthonában lép pályára a labdarúgó Bajnokok Ligája csoportkörének negyedik fordulójában.

Barca: „Aggasztó, hogy nem tudtuk a játékunkat játszani”

Mint arról beszámoltunk, a Barcelona hazai pályán meglepetésre 1–0-s vereséget szenvedett a Celta Vigótól a spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság tizedik fordulójában. A katalánok védőként pályára lépő középpályása, Javier Mascherano szerint aggasztó, hogy nem tudták a saját játékukat játszani.

Hol marad a Barca-reform? „Öreg” kezdőcsapat a Real ellen

Megújulás – ez volt a jelige a spanyol élvonalbeli FC Barcelonánál a nyáron. Az elvártakhoz képest rosszabb idényt követően alaposan átalakult a felnőttcsapat összetétele. Az új vezetőedzőtől, Luis Enriquétől joggal várhatták a katalán szurkolók a taktikai megújulást, a fiatalok előtérbe helyezését. Ez részben teljesült, de amint egy nagyobb ellenféllel, jelen esetben a Real Madriddal találkozott a Barca, visszatért a régi útra, ami viszont kevésnek bizonyult.


Kézilabda Eb: Tudta-e?