NBA: megműtötték Kawhi Leonardot

Térdműtéten esett át Kawhi Leonard, az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokságban (NBA) legutóbb főcsoportdöntős Los Angeles Clippers játékosa – írja az MTI.

NBA: legyőzte a Clipperst, döntőbe jutott a Suns

Chris Paul 41 pontos teljesítménnyel biztosította pályafutása első nagydöntőjét, a Phoenix Suns a második félidőben átgázolt az elfáradó Los Angeles Clippersön – 4–2-vel ért véget a nyugati finálé az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokságban (NBA).

NBA: 80 ponton tartotta a Clipperst, egy lépésre a nagydöntőtől a Suns

A Phoenix Suns izgalmas mérkőzésen, extra védekezéssel nyert idegenben a Los Angeles Clippers ellen az NBA nyugati főcsoportdöntőjének negyedik mérkőzésén, így egyetlen győzelemre van a nagydöntőtől.

Chris Paul visszatért, de így is szépített a Clippers

A második félidőben már kézben tartotta a meccset a Los Angeles, a Sunsnál megsérült Cameron Payne. A Phoenix 2–1-re vezet a nyugati döntőben.

Huszonhat pontos hátrányból nyert a Hawks, Leonard nélkül a Clippers

Egy agyonnyert meccset szórakozott el, és ezzel a kiesés szélére került a Sixers, míg a Jazz otthon sem tudta megbüntetni Kawhi Leonard hiányát, így ott a Clippers nyerte az ötödik mérkőzést.

NBA: simán nyert és szépített a Clippers, Mitchell megint megsérült

Végig uralta a meccset a Los Angeles, a Jazz most csak futott az eredmény után az észak-amerikai profi kosárliga (NBA) rájátszásában – ez történt az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) szombati játéknapján.

Mitchell 45 pontjával és Gobert blokkjával nyert a Jazz

Óriási csatában őrizte meg pályaelőnyét a Clippersszel szemben a Utah, a Sixers a 40 pontos Joel Embiid vezérletével egyenlített a Hawks ellen.

NBA: Joel Embiid 40 pontot szórt, egyenlített a Philadelphia

A Philadelphia 76ers a rájátszásban karriercsúcsot jelentő 40 pontot szerző Joel Embiid vezetésével 118–102-re legyőzte az Atlanta Hawkst, így 1–1-re módosította az állást az egyik fél negyedik sikeréig tartó párharcban. Az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokságban (NBA) szerdai játéknapjának másik mérkőzésén a Utah Jazz 112–109-re nyert a Los Angeles Clippers ellen, ezzel 1–0-ra vezet a párharcban.

A Clippers nyerte a hetedik meccset, a Hawks győzött Philadelphiában

Joel Embiid játszott, ráadásul 39 pontot dobott, de így is kikapott a keleti első kiemelt, míg a végletekig kiélezett Clippers-Mavs párharcban Kawhi Leonardék kerekedtek felül.

NBA: a Clippers nyerte meg az eddigi leghosszabb csatát

Magyar idő szerint hétfőre virradóra véget ért az utolsó főcsoport-negyeddöntő is az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokságban (NBA): a Los Angeles Clippers hazai pályán 126–111-re legyőzte a Dallas Mavericks legénységét, ezzel 4–3-ra megnyerte a két csapat párharcát, bejutott a Nyugati főcsoport elődöntőjébe, ahol a Utah Jazz lesz az ellenfele.

NBA: hihetetlen statisztika – ebből is látszik, Doncic a hátán cipeli a Dallast

Mint ismert, a Los Angeles Clippers megnyerte a hatodik meccset a Dallas Mavericks ellen, így a Staplesben dől majd el a párharc. A találkozó után az ESPN olyan elképesztő statisztikát tett közzé, amelyből kiderül, mennyire Luka Doncicon múlik a texasi csapat sikere.

Megint a Dallas vezet, három csapat is továbbjutott

A Philly Joel Embiid nélkül zárta le a Wizards elleni szériát, a Utah sorozatban negyedszer is legyőzte a Memphist, az Atlanta pedig 90 pont alatt tartotta a New Yorkot – eközben a Mavericks Luka Doncic parádéjával ismét megverte a Clipperst.

Anthony Davis megsérült, egyenlített a Suns és a Clippers

A Clippers lejátszotta a pályáról a sérült Luka Donciccsal küszködő Dallast, a Phoenix is idegenben egyenlített az Anthony Davist elveszítő Lakersszel szemben, Keleten viszont a szenzációsan támadó Brooklyn és az Atlanta is 3–1-es előnybe került az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) rájátszásának vasárnapi játéknapján.

NBA: otthon vesztett a Lakers, visszakapaszkodott a Clippers

A Los Angeles Clippers másodszor is győzött Dallasban, így döntetlenre alakította a két csapat párharcának állását az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) rájátszásának főcsoport-negyeddöntőjében. Ugyancsak idegenbeli győzelemmel egyenlített a Phoenix Suns az Anthony Davis sérülése miatt megrövidülő Los Angeles Lakers ellen, míg a Keleti főcsoportban a Brooklyn Nets és az Atlanta Hawks újabb sikerével a konferencia-elődöntő küszöbére érkezett.

Visszavágott a Celtics és a Clippers, újra vezet a Hawks

A Los Angeles Dallasban, a Boston pedig otthon aratott létfontosságú győzelmet, míg az Atlanta megvédte a New Yorkban megszerzett pályaelőnyét az NBA rájátszásának első körének 3. fordulójában.

Feltámadt és egyenlített a Lakers, már 2–0-ra vezet a Dallas

Három mérkőzéssel folytatódott az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) rájátszása magyar idő szerint szerda virradóra: a Brooklyn Nets a Boston Celticset, a Dallas Mavericks pedig a 39 pontos Luka Doncic vezetésével a Los Angeles Clipperst győzte le, így az egyik fél negyedik sikeréig tartó párharcban már 2–0-ra vezet. A Los Angeles Lakers hét ponttal nyert a Phoenix Suns vendégeként, ezzel egyenlített (1–1).

NBA: Luka Doncic 39 pontot szórt, újra nyert a Mavericks

Három mérkőzéssel folytatódott az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) rájátszása magyar idő szerint szerda virradóra: a Brooklyn Nets a Boston Celticset, a Dallas Mavericks a 39 pontos Luka Doncic vezérletével a Los Angeles Clipperst győzte le, így az egyik fél negyedik sikeréig tartó párharcban már 2–0-ra vezet. A Los Angeles Lakers hét ponttal nyert a Phoenix Suns vendégeként, ezzel egyenlített (1–1).

NBA: a Clippers otthonában is nyert, már nyugati harmadik a Denver

Egylabdás thrillert húzott be a Dallas a Wizards ellen, valahogy kiszenvedte a győzelmet a Jazz, hosszabbítás döntött a Minnesota–New Orleanson, kis híján NBA-rekordot döntött az Indiana, megégett a Memphis – közben pedig nyert a Miami, az Atlanta, a GSW és a Charlotte is.

Újabb meccset és húzóembert vesztett a Nuggets a GSW otthonában

Tartalékosan is legyőzte a Miamit az Atlanta, Brooklynban kapott ki a Boston, pontzáport nyert Portlandben a Memphis – íme, a hajnali események összefoglalója.

Egy ponttal nyert Portlandben a Clippers, nem lassít a Knicks

134 pontot dobott a Brooklyn és a Minnesota, hozta a kötelezőt a Hawks – ez történt hajnalban az NBA alapszakaszában.