Tour de France 2014: az Olimpiai Parkot is érinti a mezőny az angliai szakaszokon

Mint korábban beszámoltunk róla, Észtak-Angliában rajtol a 2014-es Tour de France országúti kerékpáros körverseny. A szervezők nyilvánosságra hozták a három angliai szakasz pontos menetrendjét, a mezőny többek között az Olimpiai Parkot is érinteni fogja.

Beckhamék 20 millió font értékű luxusházat bérelnek Londonban - képek

David Beckham és családja Dél-Londonban talált rá arra a házra, amelyet időlegesen ki fognak bérelni. Az angol újságok szerint ez egy „James Bond"-stílusú ház a rengeteg biztonsági elem miatt.

A 3 éves japán kislány kívülről fújja a Chelsea-himnuszt

Kano Shimizu, a mindössze három esztendős Chelsea-szurkoló kislány Japánból egészen a londoni Stamford Bridge-ig utazott, hogy mamájával együtt élőben láthassa kedvenc futballcsapatát, a Chelsea FC-t. Amilyen hosszú volt az út, olyan szerencsés volt a kirándulás időpontjának kiválasztása, hiszen – mint ismeretes – a Chelsea egy héttel ezelőtt 8–0-ra gázolta el a birminghami együttest.

A londoni olimpia kicsit másként, a helyszíni tudósító szemével

Ahogy olvasóink már megszokhatták, a Nemzeti Sport Online idén is többrészes, szubjektív sorozatban emlékszik vissza a mögöttünk hagyott esztendőre – 2012, ahogy mi láttuk. Mai epizódunk témája a londoni olimpia. Nem kellett sokat gondolkodni, melyikünk írja a cikket, főként nem az „Így láttuk mi” szlogennel.

Videó: újra az elitbe léptek férfi kéziseink - nekik szurkoltunk

2012-ben újra az elitbe lépett férfi kézilabda-válogatottunk, amelyről az NSO Tv a „Nekik szurkolunk” sorozatában összefoglalót készített. A Mocsai-csapat számára sikeresen zárult az év, hiszen a januári Európa-bajnokságon sokáig emlékezetes győzelmet aratott a franciák ellen, a spanyolokkal döntetlent játszott. Nagy László a norvégok ellen sikeresen megvívott kvalifikációs mérkőzésen tért vissza a csapathoz. Majd az olimpián folytatódott a sikersztori.

Sakk: Polgár Judit döntetlenje a londoni tornán

Polgár Judit a világos bábukat vezetve döntetlent játszott a brit Gawain Jones ellen a londoni sakktorna vasárnapi második fordulójában.

Beckham a konyha ördögével nyit éttermet Londonban

A Los Angeles Galaxy-tól távozó David Beckham visszatér Európába. Hogy hol folytatja, egyelőre rejtély, az viszont biztos, hogy éttermet nyit Londonban. Nem is akárkivel: Gordon Ramsay-vel! 

Victoria házat néz: hol laknak majd Beckhamék? - képek

David Beckham elhagyja a Los Angeles Galaxy csapatát, és családjával haza költözik Angliába. Az előretolt hadosztály, azaz Victoria asszony már megkezdte az új otthon kiválasztását. Annyi biztos, hogy nagy lesz.

Kiadvány: megjelent a Sport 2012 évkönyv

Immár 25. alkalommal jelenik meg a karácsonyi könyvpiac egyik slágere, az esztendő legemlékezetesebb pillanatait megörökítő sportévkönyv. A Magyar Olimpiai Bizottság arany borítású kiadványának főszereplői ezúttal a londoni olimpia és paralimpia magyar hősei.

Paralimpia: fogadás a magyar csapat tiszteletére

Fogadást adott péntek este a magyar paralimpiai csapat tiszteletére Magyarország londoni nagykövetsége – tájékoztatta az MTI-t Pataki Eszter, a diplomáciai külképviselet sajtótitkára.

Férfipóló: 3 aranyérmenként egy kudarc - megbeszéltük!

Sorozatban három ötkarikás arany után ezúttal az éremszerzés sem sikerült a magyar férfi vízilabda-válogatottnak. Kemény Dénes együttese sokszor nem csak eredménytelenül, de rosszul is játszott Londonban, ennek ellenére olimpiai bajnok pólósaink néha azért megvillantottak valamit kivételes tudásukból. Gond azonban egy szál sem: a csapatot újjá kell építeni, hogy visszanyerjük vezető helyünket a világ vízipólójában.

Pars: Az elmúlt évek huzavonáját nem kívánom senkinek

Pars Krisztián a három éve elhunyt dobópápának, nevelőedzőjének, Németh Pálnak ajánlja az olimpia bajnoki címet! A szombathelyi versenyzőt meglepte, hogy versenytársai nem érték el a 80 métert, bevallja, kicsit el is altatta ez a tény, de a legfontosabb, hogy beteljesítette az álmát. Az álmát, amelyért elkezdett sportolni. Kalapácsvető-bajnokunk élvezi a népszerűséget itt kint, Londonban, és mostantól a szurkolásra koncentrál – interjú a bajnokkal.

London 2012: kikaptak az aranyesélyes spanyol labdarúgók

Honduras és Marokkó döntetlenjével elkezdődtek a 2012-es londoni nyári olimpiai játékokon a férfi labdarúgók küzdelmei, majd pályára lépett a D-csoport másik két csapata, Spanyolország és Japán is. Ezen a találkozón hatalmas meglepetésre a jóval gyengébb erőkből álló ázsiaiak diadalmaskodtak, míg a B-csoportban Mexikó és Dél-Korea összecsapása nem hozott gólt.

London, itt vagyunk!

London, itt vagyunk! Hol vagyunk? Hetekkel, sőt, hónapokkal az indulás előtt már azon tanakodott az ember, milyen lesz az első élménye, találkozása az olimpiai helyszínnel. Nos, a Nemzeti Sport négyfős stábja hétfőn este megérkezett Londonba, és első nekifutásra csupán ráutaló jeleket vélt felfedezni.

A világ újrakezdte, a mieink ott folytatták…

A második globális háború borzalmait követően a sport ismét bizonyította az erejét. Azután, hogy a világ ifjúsága hat éven keresztül vagy fegyverrel a kézben állt egymással szemben, vagy a frontok mögött nélkülözött és küzdött a túlélésért, az ötkarikás mozgalom megrázta magát és nem engedte veszni az 1948-as olimpiát is, így a régi fényétől és gazdagságától messze járó, de feladatát tisztességgel ellátó Londonba a nemzetek újra versenyezni küldték legjobbjaikat, hogy azok immár békés körülmények között mérjék össze a tudásukat. Hazánk is megszenvedte a szörnyű esztendőket, de az eredményeinken ez nem látszott meg...

London 2012: száz nap az olimpiáig - a játékok programja

Londoni Olimpia 2012 - Július 25-én délután megkezdődik Londonban a XXX. nyári olimpiai játékok programja egy labdarúgó-csoportmérkőzéssel, igaz, a hivatalos megnyitó napja (ezzel az olimpia „hivatalos első napja”) július 27. A program már órára lebontott, további pontosítások (és párosítások) a kvalifikációs tornák végével és a sorsolásokat követően várhatók.

Atlétika: London megpályázza a 2017-es világbajnokság rendezését

London megpályázza a 2017-es atlétikai világbajnokság rendezési jogát. Az illetékesek bejelentése szerint abban a stadionban lennének a versenyek, amelyet a jövő évi olimpián is használnak majd az atléták.

Itt a Bl-döntő új labdája

Május 28-án Londonban lesz a Bajnokok Ligája döntője, amelyre sok más mellett természetesen új labda is dukál. A neve: „Finale London".

London 2012: két és fél millió példányban jelenik meg a műsorfüzet

Két és fél millió példányban jelenteti meg a 2012-es londoni olimpia szervezőbizottsága (LOCOG) a játékok hivatalos műsorfüzetét.


Kézilabda Eb: Tudta-e?