Eseménydús két év van London olimpiai bajnokai mögött

Nyolc aranyérem, négy ezüst és hat bronz – ennyivel zárta a magyar olimpiai csapat a londoni olimpiát. De vajon mit értek el az elmúlt két évben az olimpiai érmes versenyzők, egységek? Mindenek előtt az aranyérmesek?

Olimpiai kvótahelyzet: hányan, hová, hogyan?

Londonban 21 sportágban voltunk érdekeltek, Rióra húsz-huszonhárom a cél. Érdemes tehát átvenni, milyen útvonalon lehet kijutni a következő olimpiára, főleg azon sportolóinknak, akiknek erre reális esélyük van. Lássuk! (Összeállításunkban azokat a sportágakat vettük figyelembe, amelyben reális magyar esély mutatkozik a kvótaszerzésre.)

Úszás: 24 évesen visszavonult az olimpiai bajnok

Bejelentette a visszavonulását a franciák 24 éves olimpiai bajnok úszója, Camille Muffat.

Szilágyit élvezet, Risztovot kemény feladat megzenésíteni

December elsején bárki meggyőződhet arról, miként fogalmazódtak meg a zene nyelvén azok az érzések, amelyeket egy olimpiai bajnok sikere kavar a lelkekben. Tommy Víg, világszerte ismert dzsesszdobvirtuóz és komponista a Duna Palotában tartott koncertjén vezeti majd végig a közönséget a nyolc londoni aranyérem mámorán, felidézve a magyar győztesek „hőskölteményeit”.

Gyász: balesetben elhunyt az olimpia Bond-dublőre

Halálos balesetet szenvedett az Alpokban Mark Sutton, aki 2012-ben ejtőernyősugrással, James Bondként érkezett meg a londoni olimpiai játékok megnyitójára.

London 2012: 30 millió fontos hasznot könyveltek el

A tavalyi, londoni olimpia szervezőbizottsága (LOCOG) 30 millió fontos (10.1 milliárd forintos) haszonnal zárta a játékokat, s ebből a Brit Olimpiai Bizottság (BOA) 5.3 millió fontot kap majd meg.

London 2012: nyugtatókat szedtek az ausztrál úszók

Az ausztrál férfi úszóválogatott hat tagja – köztük a 100 méter gyorson világbajnok, olimpiai ezüstérmes James Magnussen – elismerte, hogy a tavalyi londoni játékok előtt nyugtatókat, altatókat használt, noha ezeknek szedését tiltja hazájuk olimpiai bizottsága.

London 2012: megkapja a bronzot az eltiltott dél-koreai

Megkapja olimpiai bronzérmét Jun Vu Pak, aki a dél-koreai labdarúgó-válogatott tagjaként botrányt okozott a tavalyi, londoni játékokon.

London 2012: örökös eltiltás a terhességét eltitkoló szörfösnek

A Portugál Olimpiai Bizottság életre szóló eltiltással sújtott egy szörföst, aki eltitkolta, hogy terhes, és csak azért utazott el a tavaly nyári, londoni játékokra, hogy találkozhasson a férjével.

London 2012: közmunkára ítélték a palackdobáló férfit

Nyolc hét közmunkára ítélték hétfőn azt a férfit, aki tavaly augusztus 5-én egy palackot dobott be a pályára az Olimpiai Stadionban a férfi 100 méteres síkfutás döntője előtt a londoni olimpián.

Ökölvívás: változás előtt az olimpiai selejtezős rendszer

A korábbiakhoz képest jelentősen változhat az ökölvívók olimpiai selejtezős rendszere, a 2016-os riói játékokat megelőző világbajnokságról ugyanis már csak a győztesek szereznének indulási jogot a nemzetközi szövetség (AIBA) illetékes bizottságának javaslata alapján.

Úszás: újra visszavonul a franciák olimpiai bajnoka

Szerda este a francia Canal Plus televízió egyik műsorában bejelenti visszavonulását a nagyszerű francia úszó, az olimpiai bajnok Laure Manaudou.

London 2012: kétéves eltiltást kapott a kolumbiai atléta

Kétéves eltiltást kapott Diego Palomeque kolumbiai atléta, akit doppingolás miatt nem engedtek elindulni a tavaly nyári olimpián.

Súlyemelés: a doppinglavina elsodorta a török vezetőséget

A Török Súlyemelő-szövetség teljes vezérkara lemondott pénteken azt követően, hogy a 23 éven aluliak múlt havi, izraeli Európa-bajnokságán öt török versenyző pozitív doppingmintát szolgáltatott.

Atlétika: Dayron Robles a visszavonulást fontolgatja

A pekingi olimpia gátfutó bajnoka, a kubai Dayron Robles még nem tudja, hogy a londoni játékokon elszenvedett sérülése után visszatér-e valaha. A csak 26 éves atléta tavaly sérülésekkel bajlódott, Londonban pedig a finálét kellett feladnia combfájdalmai miatt.

Úszás: Gyurta szombaton adja át érme másolatát Dale Oen családjának

Gyurta Dániel szombaton Norvégiába utazik, hogy átnyújtsa olimpiai aranyérme másolatát a tavaly április 30-án tragikus hirtelenséggel elhunyt egykori úszótárs, Alexander Dale Oen családjának.

Nem állt el az éremeső - szavazzon az év paralimpikonjára!

A londoni nagy magyar győzelmek nem értek véget azzal, hogy az olimpiai láng kialudt, mert néhány nappal később fellobbant a paralampia lángja. Olyan eseményé, amelyet a világban és különösen Angliában akkora népszerűség és rajongás vesz körül, hogy azt Magyarországon el sem tudjuk képzelni.

Szépek és sikeresek - szavazzon az év női olimpikonjára!

Amikor az év női olimpikonját akarjuk megválasztani, első pillantásra kiderül, hogy a nyolcas lista semmivel sem szerényebb, mint a férfiaknál. Az aranyak és az érmek száma sem kevesebb, ahogy a felejthetetlen pillanatoké sem.

Gyurta? Szilágyi? Vagy más londoni hős? Szavazzon az év férfi olimpikonjára!

A www.evsportoloja.hu oldalon, az év sportolóinak megválasztásakor a legnépszerűbb kategória alighanem az év legnépszerűbb férfi olimpikonjának kategóriája lesz: nyolc egyéniség, akinek a versenyéért, küzdelméért, játékáért egy ország szorított eredményesen a londoni játékok alatt.

Ökölvívás: brit olimpikont igazolt a Golden Boy

Amir Khan, a már visszavonult Ricky Hatton és a korábbi cirkáló-, valamint nehézsúlyú világbajnok David Haye után újabb brit reménységet igazolt az amerikai székhelyű Golden Boy Promotion.