Francia Kupa: Fofana volt a hős – kiesett a Lille

Utolsóként a Lens harcolta ki a legjobb 16 közé jutást a labdarúgó Francia Kupában, miután 0–2-ről egyenlített, majd tizenegyespárbajban legyőzte a Lille-t – ehhez nagyon kellett a bányászoknak a duplázó Seko Fofana.

BL: rendesen keresztülhúzta az UEFA a Chelsea-drukker számításait

Mint ismert, az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) nyoni székházában kisorsolták a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének párosítását. Ugyanakkor a húzást a szövetség által a gép hibájának titulált baki miatt meg kellett ismételni. A Chelsea menetrendjét különösebben nem befolyásolta a hiba, hiszen elsőre és másodjára is a Lille-t kapta ellenfeléül, de a londoniak egyik szurkolójának igencsak megkeserítette az életét a malőr.

BL: Jürgen Klopp nehéz ellenfélnek tartja az Intert

Hétfőn az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) nyoni székházában kisorsolták a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének párosítását. Kövesse nyomon a reakciókat, nyilatkozatokat a Nemzeti Sport Online élő, szöveges közvetítésével!

Ligue 1: a Nice legyőzte a Rennes-t, harmadik a tabellán

A Nice 2–1-re megnyerte a Rennes elleni rangadót a francia élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Ligue 1) 18. fordulójának vasárnapi játéknapján, ezzel a tabella harmadik helyére zárkózott fel. A Metz 4–1-es sikert ért el a Lorient ellen, a Bordeaux 2–1-re bizonyult jobbnak a Troyes-nál, a Clermont az Angers-t (1–0), a Marseille pedig a Strasbourgot (2–0) győzte le. A Lille és a Lyon gól nélküli döntetlent játszott egymással.

BL, G-csoport: ez a Salzburg és a Lille nagy napja volt

A labdarúgó Bajnokok Ligája G-csoportjában az utolsó játéknap előtt mind a négy csapatnak volt még esélye az első két hely valamelyikének megszerzésére: a kvartettből végül a Lille és a Salzburg jutott be a tavaszi nyolcaddöntőbe. A francia bajnok 3–1-re győzött a Wolfsburg vendégeként szerda este, míg az osztrák címvédő hazai pályán 1–0-ra megverte a Sevillát. A spanyol csapat „törzshelyén”, az Európa-ligában vigasztalódhat tavasszal, a Wolfsburgnak marad a hazai bajnokság.

Ligue 1: a sereghajtótól kapott ki hazai pályán a második Nice

Hatalmas meglepetésre 1–0-s győzelmet aratott a Metz a második helyezett Nice otthonában a francia élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Ligue 1) 15. fordulójában.

BL: továbbjutott az MU; a Chelsea az élen – keddi eredmények

Kedden elrajtolt a Bajnokok Ligája csoportkörének utolsó előtti, tehát az ötödik fordulója, amelyben két biztos továbbjutó, a Bayern München és a Juventus is pályára lépett – előbbi a Dinamo Kijevvel szemben 2–1-re nyert, utóbbi a címvédő Chelsea otthonában szenvedett súlyos, négygólos vereséget. Győzelmének köszönhetően továbbjutott a Manchester United, a Barcelona viszont nem tudott nyerni a Benfica ellen, így az utolsó körben Münchenből kell elhoznia a három pontot. Íme, a keddi eredmények!

BL, G-csoport: élre állt a Salzburgot legyőző Lille

A Lille a Salzburg (1–0), a Sevilla a Wolfsburg ellen nyert (2–0) a labdarúgó Bajnokok Ligája G-csoportjának 5. fordulójában.

Serie A: a Milanban köthet ki a 2016-os Eb csodagyereke

Az AC Milanban folytathatja karrierjét Renato Sanches. A 24 éves középpályás 35 millió euró ellenében válthat klubot – írja a Calciomercato.com.

Ligue 1: 2–0-ról, emberfórban sem tudott nyerni a bajnok

Nem bírt egymással a legutóbbi bajnokság arany- és bronzérmese: a címvédő Lille 2–2-re végzett a Monaco vendégeként a francia labdarúgó-bajnokság (Ligue 1) 14. fordulójának péntek esti nyitányán.

Ligue 1: már négy forduló óta képtelen nyerni a bajnok

A címvédő Lille hazai pályán 1–1-es döntetlent játszott az Angers-val a francia élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Ligue 1) 13. fordulójának szombat kora esti mérkőzésén, azaz immár négy forduló óta képtelen nyerni.

BL: Brutálisan megbüntettek minket – Jaissle

A kapu előtti hatékonyságot kritizálta a Salzburgnál edző és játékos egyaránt a Wolfsburgtól elszenvedett Bajnokok Ligája-vereség után. Német oldalon a „farkasok” új trénere, Felix Kohfeldt kulcsfontosságú győzelemről beszélt, amely megalapozhatja csapata további jó szereplését. A Sevilla mestere, Julen Lopetegui a játékvezető helyett saját csapata hibáival foglalkozik, míg lille-i részről Jonathan Ikonét méltatták.

BL: gólgazdag meccsen hazai siker, továbbjutott a Juventus

A Juventus 4–2-re legyőzte a Zenitet a Bajnokok Ligája csoportkörének 4. fordulójában, amivel biztosította helyét az egyenes kieséses szakaszban. A G-csoportban a Lille idegenben múlta felül a Sevillát, és beszállt a továbbjutásért zajló küzdelembe.

Ligue 1: Messi megsérült, a PSG nélküle is fordított

A PSG a hajrában lőtt gólokkal fordított a Lille ellen, így 2–1-re győzött a francia labdarúgó-bajnokság (Ligue 1) 12. fordulójának nyitó mérkőzésén.

Ligue 1: jó passzban a Nantes, már a dobogó közelében jár

Kapaszkodik felfelé a Nantes a francia labdarúgó-bajnokság (Ligue 1) tabelláján: a „kanárik” szombat kora este hazai pályán 2–1-re megverték az újonc Clermont-t, és egypontnyira megközelítették a második helyezett Lenst. Az esti mérkőzésen a címvédő Lille hazai pályán nem bírt a még nyeretlen Bresttel (1–1).

Ligue 1: a Lyon az utolsó negyedórában intézte el a Monacót

A francia élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 10. fordulójában a Lyon 2–0-ra megverte a Monacót, míg a Clermont hazai pályán 1–0-ra legyőzte a címvédő Lille OSC-t.

Ligue 1: nem utazhatnak idegenbe a Lille és a Marseille szurkolói

A francia liga döntése értelmében a Lille és az Olympique Marseille szurkolói idén már nem utazhatnak idegenbeli labdarúgó-mérkőzésekre a közelmúltbeli rendbontások miatt.

Ligue 1: kikapott Lille-ben az egykori tulaját gyászoló OM

 A francia labdarúgó-bajnokság (Ligue 1) 9. fordulójának vasárnap délutáni mérkőzésén a klub történetének legendás tulajdonosát, Bernard Tapie-t gyászoló Olympique Marseille 2–0-ra kikapott a Lille vendégeként.

BL, G-csoport: a Salzburg legyőzte a francia bajnokot

Két mérkőzésen öt gól született a labdarúgó Bajnokok Ligája G-csoportjában szerdán; a 2. fordulóban a Salzburg 2–1-re legyőzte a Lille-t, míg a Wolfsburg 1–1-es döntetlent játszott a Sevillával.

BL: CR győztes gólja; kiütötték a Barcát; nyert a Juve – a szerdai eredmények egy helyen!

Szerdán rendezték a 2. forduló találkozóit a labdarúgó Bajnokok Ligája E-, F-, G- és H-csoportjában. Íme, az eredmények, a gólszerzők és a tabellák egy helyen!


Kézilabda Eb: Tudta-e?