Légiósok: a csodacsere megmentette Besééket

Továbbra is hibátlan a francia másodosztályban a Le Havre labdarúgócsapata, amely a 4. fordulóban a Valenciennes ellen tartotta otthon a három pontot.

Játékossors: francia klub vinné a DVSC-től távozó támadót

Francia sajtóértesülés szerint Ligue 2 legutóbbi szezonjában ötödik helyen végző Lens szerződtetné Szuk Hjun Dzsun dél-koreai labdarúgót.

Franciaország: a volt Vidi-edző nem tudta benntartani csapatát

Az idény közben munkába álló Bernard Casoninak nem sikerült az élvonalban tartania a Lorient-t: a breton csapat hazai pályán 0–0-ra végzett a Troyes elleni osztályozó vasárnapi visszavágóján, így a francia élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Ligue 1) utolsó szabad helye az ellenfelét illeti meg.

Egy mágus valósította meg az amiens-i futballcsodát

Két év alatt a harmadosztályból – története során először – az élvonalba jutott az Amiens SC labdarúgócsapata, edzője,  Christophe Pélissier ennél is nagyobb bravúrt könyvelhetett el, hiszen sorozatban három szezonban végzett feljutó helyen aktuális csapatával. A mágus és a csapat csodálatos egymásra találásával Pikárdia székhelye hetek óta kiemelt helyet foglal el a francia sajtóban: a város szülöttje ugyanis a frissen megválasztott államfő, Emmanuel Macron is. Csak az ront az összképen, hogy a politikus a Marseille-nek szurkol.

Légiósok: Vártam már az első gólomra – Bese

Bese Barnabás nemcsak fontos, hanem különleges gólt szerzett a Le Havre legutóbbi bajnokiján. Jól érzi magát Franciaországban, szereti a villanyfényes meccseket és a nyelvtanulással sem áll hadilábon.

Franciaország: Bese beállása után nem változott az eredmény

A francia másodosztályú labdarúgó-bajnokság 31. fordulójában Bese Barnabás csapata, a Le Havre hazai pályán 1–1-es döntetlent játszott a feljutásért küzdő Reims együttesével. A magyar válogatott futballista a 86. percben állt be, ezek után már nem változott az eredmény.

Ligue 1: későn ébredt a Nice; könnyedén nyert a Marseille

A francia élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Ligue 1) 29. fordulójában a bajnoki címért küzdő Nice hazai pályán csak 2–2-es döntetlent játszott a kiesés elől menekülő Caennel.

Ligue 1: a Lyon öt hónap után ismét döntetlent játszott

A francia élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Ligue 1) 28. fordulójának nyitó meccsén az Olympique Lyon elkönyvelte szezonbeli második döntetlenjét, hiszen 1–1-re végzett a Girondins Bordeaux vendégeként. Az OL ezt megelőzően 2016 szeptemberében Marseille-ben ikszelt (0–0).

Ligue 1: Payet hazatért, de vele is kikapott a Marseille

Nem sikerült Dimitri Payet bemutatkozása az Olympique Marseille-ben: az OM 1–0-ra kikapott a Metz vendégeként a francia élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Ligue 1) 23. fordulójának pénteki játéknapján.

Légiósok: ravasz volt a rivális, büntetőt fújtak a magyar ellen

Bese Barnabás csapata, a Le Havre 2–1-re kikapott a Troyes vendégeként a francia másodosztályú labdarúgó-bajnokság (Ligue 2) 22. fordulójának pénteki játéknapján.

Légiósok: Bese Barnabásék a második helyre ugrottak

A múlt heti rangadóvesztés után győzött a Le Havre a francia labdarúgó-bajnokság másodosztályában (Ligue 2): Bese Barnabás csapata az alsóházban veszteglő Laval vendégeként nyert 2–0-ra péntek este.

Légiósok: Bese elmondta, miben más a Ligue 2 az NB I-hez képest

Bese Barnabás, a Ligue 2-ban szereplő Le Havre magyar válogatott játékosa volt az M4 Sport Sportreggeli című műsorának vendége. A 22 esztendős futballista mesélt átigazolása hátteréről, valamint elmondta, mi a különbség a magyar élvonal és a francia másodosztály között.

Ligue 2: Bese ismét végig a pályán volt a Le Havre-ban

Csakúgy, mint az előző fordulóban, Bese Barnabás újra végigjátszotta a Le Havre bajnokiját. A magyar védő csapata hazai pályán 2–2-es döntetlent játszott a Valenciennes-nel a francia labdarúgó-bajnokság másodosztályában.

Franciaország: Bese Barnabás túl a bajnoki tűzkeresztségen

Bese Barnabással a soraiban a Le Havre gól nélküli döntetlent játszott a Red Star vendégeként a francia másodosztályú labdarúgó-bajnokság (Ligue 2) 5. fordulójának szombati játéknapján.

Légiósok: Bese elárulta, miért a Le Havre-t választotta

Mint beszámoltunk róla, az MTK magyar válogatott jobbhátvédje, a középpályásként is bevethető Bese Barnabás a Le Havre-nél folytatja pályafutását. A 22 esztendős futballista azóta már meg is indokolta, hogy miért a francia másodosztályban szereplő klubot választotta.

MTK: közel a megegyezés a francia klubbal Beséről

Francia sajtóhírek szerint a francia másodosztályban szereplő Le Havre Bese Barnabásról tárgyal az MTK-val.

Franciaország: villant a piros, kiállították a labdaszedőket

Felmutatta a piros lapot a játékvezető a labdaszedő fiúknak, miután úgy ítélte meg, hogy túl lassan végezték feladatukat a francia másodosztályú Ajaccio–Nimes (2–0) labdarúgó-mérkőzésen.

Videó: új technika – félelmetes szinkronban gyakorolnak

A francia FC Metz labdarúgócsapatának akadémiáján egy új, egyedülálló gyakorlatot vezettek be, az úgynevezett „SenseBall”-t.

Játékossors: a „dzsihádista” egy meccs után távozott

Gaël Givet mindössze egyetlen meccset játszott korábbi francia labdarúgóklubjában, az Evianban. Az eset még 2014-ben történt, de hogy miért csak egyszer lépett pályára, és hogy miért távozott, az csupán most derült ki, amikor Givet interjút adott a Le Parisiennek.

Sportfogadás: 100 forint, négy meccs, 200 ezres nyeremény!

A Tippmixpro fogadóiroda hétről hétre összeszedi azon fogadóit, akik a legkevesebb pénzzel a legnagyobb díjat veszik ki a kasszából. A 31. játékhéten egy egészen különleges fogadás „fosztotta ki” az irodát, csupán négy meccsel valaki megkétezerszerezte pénzét.


Kézilabda Eb: Tudta-e?