
Olvassa a Nemzeti Sportot digitális formában.
Közepesen felhős
Hétfői sportműsor: Veszprém–Szeged kézidöntő, 2. felvonás
Hétfő este lejátsszák a férfi kézilabda NB I döntőjének második mérkőzését, ezúttal a Veszprém lesz a házigazda, az els...
A magyar férfi vízilabda-válogatott az első, az FTC a második az Európai Úszószövetség (LEN) új ranglistáin.
A törökországi Belekben zajló hétvégi LEN-kongresszuson hivatalossá vált, hogy a Magyar Vízilabda Szövetség elnöke, Madaras Norbert veszi át a Magyar Úszó Szövetség elnöke, Wladár Sándor helyét az európai szövetség vezérkarában. A kontinentális szervezet gyakorlatilag most szentesítette azt a hazai megállapodást, hogy a World Aquatics (korábban FINA) vezetőségébe beválasztott MÚSZ-elnök mellett immár a pólósok első embere is komoly poszton erősíti a magyar sportdiplomáciát.
Mind a három magyar jelölt, a férfi úszóknál Milák Kristóf, a vízilabdázóknál Jansik Szilárd és Keszthelyi-Nagy Rita másodikként végzett az európai szövetség, a LEN szavazásán, melyen az elmúlt év legjobbjaira lehetett voksolni.
Mint arról beszámoltunk, Fürjes Balázs, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára jelezte a Magyar Úszószövetség és a Magyar Vízilabda-szövetség elnökének, Wladár Sándornak, illetve Madaras Norbertnek, hogy egyéb elfoglaltságai miatt a továbbiakban nem tudja vállalni a vizes sportágak nemzetközi szövetségének (WA) vezetőségében betöltött szerepkörét. Fürjes utódja Wladár lehet a World Aquaticsnál, míg a MÚSZ elnökének helyét, Madaras veheti át a LEN Büróban.
A magyar női vízilabda-válogatott kétszeres olimpiai negyedik, világ- és Európa-bajnok egykori klasszisát, Drávucz Ritát beválasztották a vizes sportokat tömörítő európai szövetség (LEN) frissen megalakult női vízilabda-szakbizottságába – számolt be róla a LEN hírlevele alapján a Magyar Vízilabda-szövetség (MVLSZ).
A vizes sportágak nemzetközi szövetsége (FINA) két évre eltiltotta Paolo Barellit, az európai (LEN) és az olasz (FIN) szövetség korábbi elnökét, írta a Magyar Távirati Iroda.
A vizes sportágak nemzetközi szövetsége (FINA) ideiglenes eltiltással sújtotta Paolo Barellit, az európai szövetség (LEN) korábbi elnökét.
Elsősorban a leesett állakat kellett összesíteni Szardínián, miután Szimcsák Mira általános elképedésre megnyerte a LEN Nyílt vízi Európa-kupa harmadik állomását Algheróban. A 18 éves magyar tehetség élete első Ek-viadalán két jóval rutinosabb vetélytársat, köztük az olaszok kilencszeres Európa-bajnokát, Rachele Brunit előzte meg a célban – tudtuk meg az úszószövetség közleményéből.
Az olimpiai, világ- és Európa-bajnok vízilabdázó, Hosnyánszky Norbert is bekerült a vizes sportokat összefogó európai szövetség, a LEN frissen alakult sportolói bizottságába – írja az MTI.
A lengyelek korábbi kiváló Grand Slam-döntős teniszezője, a világranglista volt 2. helyezettje, Agnieszka Radwanska a háború miatt Ukrajnából Lengyelországba menekülő 98 éves Leonyid Sztanyiszlavszkijjel ütögetett.
Ugyan az UVSE mindkétszer kikapott az orosz Kinef Kirisitől a női vízilabda Euroliga negyeddöntőjében, mégis magyar csapat jutott a négyes döntőbe, mivel az Európai Úszószövetség (LEN) úgy határozott, az ukrajnai háború miatt – a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) útmutatását figyelembe véve – nem hív meg orosz és fehérorosz sportolókat, illetve tisztviselőket az égisze alá tartozó eseményekre – számolt be a waterpolo.hu
Az Európai Úszószövetség (LEN) nem hív meg orosz és fehérorosz sportolókat, illetve tisztviselőket az égisze alá tartozó eseményekre.
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) Végrehajtó Testülete (EB) arra kér minden nemzetközi szövetséget, hogy helyezze át vagy törölje a jelenleg Oroszországban vagy Fehéroroszországban tervezett sporteseményét.
Mint arról beszámoltunk, a portugál Antonio da Silva lett az Európai Úszószövetség (LEN) új vezetője a szervezet rendkívüli kongresszusán Frankfurtban. Az eddigi elnök, Paolo Barelli leköszönt posztjáról, a rendkívüli közgyűlés ugyanakkor jogtechnikai okokból megszavazta az eddigi Büró visszahívását, majd új testületet választott. Ezzel a döntéssel az eddigi alelnök, Szabó Tünde sportért felelős államtitkár is kikerült a vezetőségből.
Új választást tartott az Európai Úszószövetség, miután a LEN rendkívüli kongresszusán, Frankfurtban a küldöttek megszavazták a korábbi Büróval szembeni bizalmatlansági indítványt. A LEN új vezetője a portugál Antonio da Silva lett, aki beszédében bejelentette a szövetség vezérkarának kibővítését, amelyben a MÚSZ elnökének, Wladár Sándornak a részvétele is garantált.
Három magyar sportoló, az úszó Milák Kristóf, valamint két nyílt vízi úszó, Rasovszky Kristóf és Olasz Anna is a harmadik helyen végzett a vizes sportokat tömörítő nemzetközi szövetség (LEN) szavazásán – írja az MTI.
Az Európai Úszószövetség (LEN) elnöke, Paolo Barelli köszönetét fejezte ki a magyaroknak, hogy „ebben a különleges helyzetben″ hétfőtől otthont adnak a vizes Európa-bajnokságnak – írja az MTI.
Az európai szövetség nem foglalkozik a FINA felfüggesztésével – derül ki Csurka Gergely nyilatkozatából.
A Nemzeti Sport információi szerint a Nemzetközi Úszószövetség (FINA) végrehajtó bizottsága a büntetőügyében esedékes jogerős bírósági döntés megszületéséig Gyárfás Tamást eltiltotta minden FINA-rendezvény látogatásától. Gyárfás cáfol.
Megrendezik májusban Budapesten a vizes Európa-bajnokságot – erősítette meg az Európai Úszószövetség (LEN) elnöke.