F1: elsőként a Haas mutatta meg, hogyan néz ki a 2023-as autója – képek

Megmutatta 2023-as autójának festését a Haas Formula–1-es csapata. Az új névadó szponzor érkezésével új korszak kezdődik meg az istálló életében, amely a VF23-as kinézetésre is hatással van.

F1: Verstappen tisztességtelen ajánlata; Magnussen lenyomta Hamiltont

George Russell aratott győzelmet a Sao Pauló-i Nagydíjon. A Mercedes-pilóta Formula–1-es pályafutásának első győzelméről azonban egyeseknek, főként a Red Bull viaskodó versenyzőinek sikerült elterelniük a figyelmet. Voltak azonban pozitív szempontból is emlékezetes pillanatok az interlagosi versenyhétvégén – Kevin Magnussen például először rajtolhatott a pole pozícióból, ezzel máris több rajtelsősége van idén, mint Lewis Hamiltonnak. Nyck de Vries majdnem kipróbálhatta egy újabb csapat autóját, míg Fernando Alonso és Sebastian Vettel egy tekintetben igen eltérően viselkedett a brazíliai sprintfutamon.

F1: a riválisok tartanak a Mercedestől, Russell beszélt a csapatutasításról

George Russell aratott győzelmet a Formula–1-es Sao Pauló-i Nagydíj sprintfutamán. Lewis Hamilton harmadik helye és Carlos Sainz Jr. büntetése következtében ráadásul a Mercedesé az első rajtsor az interlagosi futamon. A riválisok szerint ez nem véletlen, ugyanis Hamiltonék meglepően sokat gyorsultak az utóbbi időben – Max Verstappen egyenesen verhetetlennek tartja a Mercedest Brazíliában. A sprintfutamon a pole pozícióból induló Kevin Magnussen egyáltalán nem csalódott, amiért nem tudott harcba szállni a legjobb helyekért.

F1: Hálás vagyok az egész csapatnak, amiért visszahívtak – Magnussen

Kevin Magnussen szerezte meg a pole pozíciót a Formula–1-es Sao Pauló-i Nagydíj időmérőjén, így – pályafutása során először – a Haas dán pilótája rajtolhat az élről a szombati sprintfutamon. Magnussen visszatérése már az idény elején egyfajta tündérmesének tűnt, néhány nehezebb verseny után azonban nem mindennapi sikert ért el, így még inkább hálás a Haasnak a lehetőségért. Max Verstappen elárulta, miért maradt le az interlagosi rajtelsőségről, míg a Magnussen sikeréhez hozzájáruló George Russell is elmondta, mi vetett véget idő előtt a esélyeinek.

F1: Magnussen szerint Mick Schumacher megérdemli a versenyzőülést

Kevin Magnussen, a Formula–1-es Haas istálló dán versenyzője szerint csapattársa, Mick Schumacher megérdemli, hogy a világbajnokság mezőnyében maradjon – írja az MTI.

F1: Sainz újabb büntetéseket kapott, Magnussent is hátrasorolták

Nem indul jól a Francia Nagydíj versenyhétvégjére a Ferrari-erőforrást használó versenyzők számára. Immár biztossá vált, hogy Carlos Sainz Jr. csak a mezőny végéről vághat neki a futamnak Le Castellet-ben, ám a spanyolhoz Kevin Magnussen is csatlakozik a rajtrács utolsó sorában.

F1: 18 pilóta 55 szabálysértését vizsgálták a barcelonai időmérő után

Bőven akadt dolguk a sportfelügyelőknek a Spanyol Nagydíj időmérőjét követően, és leginkább a Haas versenyzőinek volt miért aggódniuk szombat este, ám végül az összes pilóta megúszta büntetés nélkül.

F1: olyan, mint az apja – Magnussen Mick Schumacherről

Kevin Magnussen, a Formula–1-es Haas istálló dán versenyzője szerint csapattársa, Mick Schumacher pontosan olyan mentalitású pilóta, mint édesapja, a hétszeres világbajnok Michael volt – kürtölte világgá az MTI.

F1: Norris elkapta volna Leclerc-t; Sainz biztonsági körön hibázott

Max Verstappen bizonyult a leggyorsabbnak a Formula–1-es Emilia-romagnai Nagydíj őrült időmérőjén, ami után meglehetősen elégedetten nyilatkozott, és elmondta, reméli, hogy ezúttal jobban alakul a számukra a folytatás. A vb-éllovas Charles Leclerc eközben arról beszélt, hogy döntő pillanatban hibázott, ugyanakkor összességében korántsem érzi katasztrófának a második helyet. A második rajtsort kisajátító Lando Norris és Kevin Magnussen izgatottan várja a folytatást, míg Carlos Sainz Jr. nem érti, miért hibázott.

F1: Magnussen tarolt; Russell visszaadná a Mercedest Bottasnak?

A Ferrari kettős győzelemmel, a Red Bull nulla ponttal vágott neki a Formula–1 2022-es idényének. A nagy izgalmakat hozó Bahreini Nagydíj végén némi szerencsével Lewis Hamilton is dobogóra állhatott, aki ezzel Michael Schumacher újabb rekordját adta át a múltnak. Bár George Russell évekig várt arra, hogy a Mercedesnél versenyezhessen, ahogyan indult számára a szezon, talán nem is örült annyira, hogy a csapat éppen az idén szavazott neki bizalmat Valtteri Bottas helyett. Kevin Magnussen két héttel ezelőtt még azt sem tudta, hogy idén ismét a Formula–1-ben versenyezhet, de az első versenyén jóval több pontot szerzett a Haasnak, mint amit az amerikai istálló az elmúlt két évben összesen gyűjtött.

F1: Magnussen visszatér – a Haas bejelentette Schumacher csapattársát

Egy év kihagyás után visszatér a Formula–1-es mezőnybe Kevin Magnussen. A dán versenyző több évre szóló szerződést írt alá a korábbi csapatával, a Haasszal, ahol Nyikita Mazepint váltva Mick Schumacher csapattársa lesz.

IndyCar: korábbi F1-es pilóta ugrik be Rosenqvist helyére

Mint arról beszámoltunk, az elmúlt hétvégén az IndyCar detroiti dupla futamának első versenyén óriási balesetet szenvedett Felix Rosenqvist, aki ugyan súlyos sérülések nélkül megúszta a hatalmas lassulással járó ütközést, orvosi tanácsra mégsem lesz ott a következő versenyen – egyben kiderült, hogy ki lesz a helyettese a Road Americán.

WEC: volt F1-es versenyzőkkel tér vissza a Peugeot

Hét versenyzőt, köztük három korábbi Formula–1-es pilótát nevezett meg a Peugeot, amely 2022-ben tér vissza a hosszútávú sportautó-világbajnokság (WEC) mezőnyébe.

F1: a mezőnyből kiszorult pilóta szerint az új autójának végre van lelke

Észak-Amerikában folytatja a pályafutását a Formula–1-ben a McLarent, a Renault-t és a Haast és megjáró Kevin Magnussen. A dán versenyző már ki is próbálhatta az új versenyautóját, amely után némi kritikával illette az F1-es gépeket.

F1: mindkét versenyzőjétől megválik a Haas – hivatalos

Először Romain Grosjean, majd Kevin Magnussen jelentette be a közösségi oldalain, hogy a 2020-as idény végén távozik az F1-es Haas istállótól.

F1: vizsgálták Hamiltont az időmérő után – megszületett a döntés

Összesen négy versenyzőt, köztük a pole pozíciót megszerző Lewis Hamiltont is vizsgálták az F1-es Orosz GP kvalifikációját követően, ám végül sem a mercedesest, sem Romain Grosjeant, Kevin Magnussent vagy Nicholas Latifit nem sújtották büntetéssel a sportfelügyelők.

F1: elsőként a Haas mutatta be új festésű autóját

Az F1-es csapatok közül elsőként csütörtökön a Haas-istálló bemutatta 2020-as autója, a VF-20-as fotóit.

F1: Kubica Magnussen hibája miatt csúszott ki az edzésen

A Ferrari egyenesekben szerzett előnye miatt Sebastian Vettel a Brazil Nagydíj időmérőjének fő esélyese, de a versenyen a Mercedesszel és a Red Bull-lal is számolni kell. Robert Kubica egy tócsával magyarázta pénteki balesetét, míg Danyiil Kvjat autója műszaki hibája miatt csúszott ki.

F1: Hamilton és Verstappen egymás ellen készül

Lewis Hamilton és Max Verstappen a Magyar Nagydíj után Szingapúrban is arra készül, hogy egymással kell külön csatát vívnia a győzelemért. Sergio Pérez megrovást kapott Kevin Magnussen falnak szorításáért, míg Nico Hülkenberget egyre többen sajnálják.

F1: eldőlt Grosjean sorsa a Haasnál, s ezzel Hülkenbergé is

A Haas Formula–1-es csapata szerződést hosszabbított a francia Romain Grosjeannal, így változatlan felállással szerepel a 2020-as idényben.


Kézilabda Eb: Tudta-e?