Hollandia: visszatért hazájába a Vidi korábbi légiósa

Visszatért a Rodához a Mol Fehérvár FC (akkori nevén: Videoton) korábbi légiósa, Kees Luijckx – adta hírül hivatalos honlapján pénteken a holland második ligás futballklub.

Eurofutball: Podolski bólintott, 17-edszer kupagyőztes a Galata

Története 17. Török Kupa-győzelmét aratta a Galatasaray, miután a Fenerbahce elleni fináléban Lukas Podolski első fél óra végén szerzett fejes góljával 1–0-ra nyert.

Videoton: a volt légiós szerint „nagyon kellemetlen” volt a távozás

Kees Luijckx a Voetbal Internationalnak adott nyilatkozatában beszélt szárnyaló új csapatáról, illetve a keserű fehérvári búcsúról.

Dánia: az élvonalba került a Vidi sokat bírált exhollandja

Kees Luijckx, a Videotontól távozó holland labdarúgó a dán élvonalbeli SönderjyskE együttesében folytatja pályafutását.

Videoton: három légiós távozik Székesfehérvárról – hivatalos

Igaznak bizonyultak a Nemzeti Sport Online értesülései, a holland Kees Luijckx és a francia Rémi Maréval valóban távozik a Videoton labdarúgócsapatától. A vidi.hu azt is bejelentette, hogy Marko Pajac szintén távozik a klubtól, valamint megerősítette, hogy Szekeres Adrián újra a fehérváriak első csapatával készül.

Videoton: a Burcsa-éra két légiósától is elköszönnek, újabb „visszatérő”

A Nemzeti Sport Online értesülései szerint a Videoton labdarúgócsapata még ma megválhat több légiósától, úgy tudjuk, hogy köztük van az előző klubigazgató, Burcsa Győző két téli szerzeménye, a holland Kees Luijckx és a francia Rémi Maréval. Ugyanakkor Szekeres Adrián a héten már újra az együttessel edzhet.  

Nemanja Nikolics gólt fejelt, a Videoton kiesett a BL-ből

A Videoton idegenben 1–0-s vereséget szenvedett a BATE Boriszovtól a Bajnokok Ligája harmadik fordulójában, így elbúcsúzott a sorozattól, és az Európa-ligában folytatja.

El: a Vidi hollandja tippeket adott a Fradi ellenfelének

A labdarúgó NB I-ben szereplő Videoton holland védője, Kees Luijckx a Voetbal Internationalnak adott nyilatkozatában elmondta, a Ferencváros ellen az lehet a Go Ahead Eagles esélye, hogy a védelem közepe nem éppen remek, Böde Dánielre és a kontrákra viszont alaposan fel kell készülnie a holland másodosztályú együttesnek az Európa-liga-párharc előtt. 

NB I: „Minimális az érdemem a Videoton bajnoki címében”

Bár eddig egy percet sem játszott az NB I tavaszi idényében, magyar bajnoknak vallhatja magát Kees Luijckx, a Videoton holland középhátvédje. A 29 esztendős labdarúgó elmondta, sérülése miatt egy hónapig nem futballozhatott, és csak minimális érdemei vannak a székesfehérvári csapat bajnoki elsőségében.

Videoton: a holland védő szerint összejöhet a BL-csoportkör

Hogyan szerepelne a Videoton a holland élvonalban? Többek között erre a kérdésre is válaszolt Kees Luijckx, a Videoton NB I-es labdarúgócsapatának téli igazolása, aki azt is elmondta, hogy a székesfehérvári klub a következő szezonban bejuthat a Bajnokok Ligája csoportkörébe.

Videoton: rutinos holland középhátvéd érkezett - hivatalos

Az NB I-ben szereplő Videoton hivatalos honlapján bejelentette, hogy szerződtette Kees Luijckx holland labdarúgót. A 29 éves középhátvéd 198-szor lépett pályára a holland élvonalbeli bajnokságban.