Vasas: a lengyel bajnoktól érkező csatár aláírt – hivatalos

A labdarúgó NB I-ben szereplő Vasas a hivatalos honlapján jelentette be Vojo Ubiparip és Marko Vukaszovics szerződtetését. A szerb csatár a lengyel bajnok Lech Poznantól érkezik az angyalföldi klubhoz, míg a montenegrói középpályás legutóbb Kecskeméten futballozott.

NB II: a KTE-t elhagyó fiatal támadó Budaörsön folytatja

Csillag Dárius személyében fiatal támadót szerződtetett a Budaörs – jelentette be kedden honlapján a labdarúgó NB II-ben újoncként induló zöld-fehér csapat.

KTE: négy év után tért vissza a kapus Kecskemétre

Tóth Zoltán négy év után visszatért Kecskemétre, így a 30 éves kapus a KTE labdarúgócsapatánál folytatja a pályafutását.

Kecskemét: újabb fiatallal bontottak szerződést

A labdarúgó NB I-ből licencproblémák miatt kizárt Kecskeméti TE a hivatalos honlapján jelentette be, hogy csütörtökön közös megegyezéssel szerződést bontott Csillag Dáriussal.

KTE: gazdasági döntés miatt nem vállalták az NB III-at

Először szólalt meg a Kecskeméti TE tulajdonosa, Rózsa Pál azóta, hogy biztossá vált, még az NB III-ban sem indul az együttes – tudatta a kesport.hu. Rózsa Pál a KTV-nek adott nyilatkozatában elmondta, nem szakmai, hanem gazdasági döntés született, azt pedig egyelőre nem tudja, vállal-e szerepet a jövőben a kecskeméti labdarúgásban.

Játékossors: bejelentették a KTE-csatárt, de nem oda megy?

Törökországból származó hírek szerint a labdarúgó NB I-től búcsúzó Kecskeméti TE házi gólkirálya, Bebeto a korábbi hírekkel ellentétben a török másodosztályú Gaziantep BB-nél folytathatja pályafutását.

KTE: 34 éves mélyponton a kecskeméti futball

Mint ismeretes, a KTE labdarúgócsapata szerdán bejelentette, hogy a következő évadban csak a megyei I. osztályban indít felnőttegyüttest (KLC-KTE néven) – a kecskeméti labdarúgás 34 éves mélypontra süllyedt.

KTE: „Bízom benne, lesz jövő” – távozik a klublegenda

A labdarúgó NB I-től licencproblémák miatt búcsúzó, és az NB III-as indulást sem vállaló Kecskemét hivatalos honlapján jelentette be, hogy Vladan Szavics csapatkapitány nyolc év után elhagyja a csapatot.

KTE: nem vállalja a kecskeméti klub az NB III-as indulást

A Kecskeméti TE labdarúgócsapata hivatalos honlapján kiadott közleményben tudatta, miszerint nem vállalja az indulást az NB III-ban. A 2014–2015-ös NB I-es idényben a 9. helyen végző, ám élvonalbeli licencet nem kapó, így alacsonyabb osztályba sorolt klub nem tudja vállalni az NB III-as indulás pénzügyi terheit. A klub közleményét alant tartalmi változtatás nélkül tesszük közzé.

KTE: a házi gólkirály Törökországban folytatja

A török második ligás Adanasporba igazolt Bara Mamadou Ndiaye, azaz Bebeto, a Kecskeméti TE 2014–2015-ös házi gólkirálya.

KTE: hatan szabadon igazolhatóak, Kitl Miklós nem

A labdarúgó NB I-ből kizárt, és az új szezonban csak az NB III-ban induló Kecskeméti TE a hivatalos honlapján adott hírt a keretben történt változásokról.

Légiósok: a magyar nem jelent erősítést, Rosickyt akarják

Zdenek Scasny, a cseh élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Sparta Praha vezetőedzője a próbajátékon lévő Kitl Miklósról és az átigazolási célokról is szót ejtett csapata hétfői edzése után.

NB II: Bekő korábbi segítője visszatér az újonchoz

Horváth Zoltán, a Kecskeméti TE kapusedzője visszatér az NB II-be feljutó Budaörshöz – írja a labdarúgó NB I-ből az NB III-ba száműzött KTE hivatalos honlapja.

KTE: az NB I egyik nagy ígérete a cseh ezüstérmessel készül

Kitl Miklós, a labdarúgó NB I-ből licencproblémák miatt kizárt Kecskeméti TE 18 esztendős középpályása a cseh élvonalbeli Sparta Prahával készül – adta hírül a KTE hivatalos honlapja.

A Madocsai Messi „visszatért” - Böde az NB I második legjobbja

Ahogy azt olvasóink megszokhatták, ezúttal is részletes elemzéssel tekintünk vissza a labdarúgó NB I szezonjára. Az InStat statisztikai elemzőrendszer segítségével megnéztük, mely csapatok és játékosok teljesítettek a legjobban a 2014–2015-ös idény során.

NB II: a KTE rutinos védője Zalaegerszegen folytatja

A labdarúgó NB II-ben szereplő Zalaegerszegben folytatja a pályafutását Gyagya Attila, a KTE 33 éves védője.

Vidi: 1326! Fradi: 1111! Loki: 100 százalék! DVTK: 8!

Előnyszerzés, előnytartás, hátrányledolgozás – hagyományainknak megfelelően ezúttal is megnéztük, hogyan oldotta meg e három fontos stratégiai feladatot a labdarúgó NB I 16 együttese a 2014–2015-ös idényben. Kattintásra mozgásba lendülő színes grafikonok erdejében kereshetik meg, kedvenc csapatuknak hol a pillanatnyi helye az NB I rengetegében.

MLSZ: a PMFC, a Szpari és a KTE is NB III-as licencet kapott

A Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) versenybizottságának döntése értelmében az NB I-től búcsúzó Kecskeméti TE, Nyíregyháza Spartacus, PMFC és Lombard Pápa NB III-as licencet kapott a 2015–2016-os szezonra.

KTE: a hórihorgas csatárt három NB I-es klub is vinné

Novák Csanád, a KTE labdarúgója iránt három élvonalbeli klub is érdeklődik.

Kecskeméti TE: beadták a licenckérelmet az NB III-ra

Tájékoztatjuk szurkolóinkat, hogy klubunk már dolgozik a jövő alapjainak lerakásán, ennek első lépéseként beadtuk licenckérelmünket az NB III-as bajnokságra – olvasható a legutóbbi szezonban még az NB I-ben szereplő, de a folytatásra licencet nem kapó KTE hivatalos honlapjának hétfői hírében.


Kézilabda Eb: Tudta-e?