Győztes gól Sitkutól 41 évesen, ötgólos a volt Fradi-kapus – NB II-es legek

A koronavírus-járvány miatt lassan két hete a labdarúgó NB II-ben is megállt az élet, a Nemzeti Sport Online ezért visszapillantott az eddig eltelt fordulók legjeire, érdekességeire. A legjobb hazai mérlege az MTK-nak, míg a legjobb házon kívüli a Budafoknak van, a legfiatalabb gólszerző az MTK-s Zuigéber Ákos, a legidősebb pedig az elnyűhetetlen dorogi Sitku Illés, aki ráadásul a Nyíregyháza ellen 41 és fél évesen győztes találatot szerzett. A leggólerősebb kapus a korábban a Fradiban is védő Jova Levente, aki ötször talált tizenegyesből a kapuba, a legtöbb sárgát begyűjtő kazincbarcikai Krausz Raul tizenegy ilyen színű lappal vezeti a vonatkozó ranglistát, míg a tavaszi tabellán a Vasas áll az élen.

NB II: Az újpesti múltamat nem tagadom meg, de most már a Vasasért küzdök – Feczesin

Az első negyedórában több lehetősége is adódott a Vasasnak, hogy megszerezze a vezetést a Békéscsaba ellen, de a 0–0-s döntetlen egy pontot hozott mindkét csapat konyhájára a labdarúgó NB II tavaszi szezonjának nyitó fordulójában. A mérkőzésen először játszott a piros-kékek színeiben Feczesin Róbert és Jova Levente, míg a másik oldalon a Ferencváros elleni kupamérkőzés hőse, Uram János ezúttal is bravúrokat mutatott be. 

NB II: Vernes után Jova is a Vasasban folytatja – hivatalos

Ahogyan azt már a Nemzeti Sport is előrevetítette, Jova Levente valóban az NB II-ben szereplő Vasasnál folytatja a pályafutását – erősítette meg az angyalföldi klub hivatalos honlapja.

Dibusz Dénes a furfangos leánykéréstől a magabiztos pelenkázásig

Esküvő, családalapítás, nemzetközi kupaszereplés és bravúrok sorozata. A Ferencvárossal az Európa-liga csoportkörébe jutó Dibusz Dénes parádés formában védett az őszi idényben, otthon pedig immár felesége és októberben született kisfia, Bence várja a fárasztó meccsek után. A család szerencséjére a lánykérésre és a lagzira a sűrű versenynaptár közepette is maradt idő, igaz, a mindig kedélyes kapus néhány pillanatra megrémítette a násznépet.

Gálázott a Békéscsaba Ajkán, hármat vágott a Vasas, a Soroksár és a Dorog is

A labdarúgó NB II 19. fordulójának vasárnapi játéknapján a Békéscsaba Ajkán nyert fölényesen, 4–1-re, míg a Vasas 3–0-ra legyőzte a Budaörsöt. A Soroksár és a Dorog idegenben nyert, mindketten háromgólos sikert arattak. Az ETO otthon múlta felül a Haladást, míg a Nyíregyháza a Csákvár ellen győzött. A Budafok hazai pályán nem bírt a Siófokkal.

NB II: Jova büntetőből talált be, mégis nyert az MTK

Az MTK Budapest hazai pályán 2–1-re legyőzte a Nyíregyházát a labdarúgó NB II 10. fordulójának nyitó mérkőzésén. A találkozó érdekessége, hogy a szabolcsiak kapusa, Jova Levente az első félidőben összehozott egy büntetőt, majd a szünet után – ugyancsak tizenegyesből – ő maga egyenlített. A meccset Schön Szabolcs találata döntötte el a hazaiak javára.

NB II: a korábbi Fradi-kapus gólja döntött, nyert a Nyíregyháza

A labdarúgó NB II ötödik fordulójából elhalasztott mérkőzésen a Nyíregyháza idegenben 4–3-ra legyőzte az Ajkát szombaton.

NB II: Soha többé nem veszem fel azt a mezt – Jova

Kikászálódott a gödörből a Nyíregyháza Spartacus NB II-es labdarúgócsapata, amely a Vasastól elszenvedett 5–1-es vereséget követően sorozatban három sikert aratott, a Siófok és a Csákvár után legutóbb az ETO-t győzte le 1–0-ra. Jova Levente, a csapat kapusa nagyon rosszul élte meg, hogy az angyalföldiektől öt gólt kapott, ilyen korábban még nem történt vele, de örül, hogy most már van tartása az együttesnek.

NB II: kulcsjátékosok térhetnek vissza a Szpariba

Jól jött a válogatott mérkőzések miatti szünet a labdarúgó NB II-ben szereplő Nyíregyházának, hiszen Pekár László, Rezes László és Jova Levente is felépült ezen időszak alatt, rájuk így számíthat Lengyel Roland vezetőedző a vasárnapi, Soroksár elleni bajnokin – számolt be róla a szabolcsi klub honlapja.

NB II: öten biztosan hiányoznak a Szpariból a Vác ellen

Nincs könnyű helyzetben Lengyel Roland, a labdarúgó NB II-ben szereplő Nyíregyháza Spartacus vezetőedzője, hiszen a Vác elleni, szerdai bajnokin öt játékosára biztosan nem számíthat.

NB II: három hónapot kell kihagynia a Szpari szélsőjének

A Békéscsaba elleni szerdai NB II-es labdarúgó-mérkőzés hajrájában Gyurján Bence ütközött a kapujából kijövő Ribánszki Lászlóval és a földön maradt. Az orvosi vizsgálatok azóta megállapították, hogy a Szpari támadójának az egyik oldalszalagja és a keresztszalagja is részlegesen szakadt el – számolt be róla a klub honlapja.

NB II: Jova és Rubus 2020-ig hosszabbított Nyíregyházán

Jova Levente és Rubus Tamás 2020-ig meghosszabbította a szerződését a Nyíregyháza Spartacusszal – adta hírül pénteken a hivatalos honlapján az NB II-es labdarúgócsapat.

NB II: részleges szakadás – kidőlt a korábbi Fradi-kapus

Mint ismert, a Nyíregyháza labdarúgócsapata az NB II 4. fordulójában 3–0-ra kikapott Dorogon, így elveszítette a hibátlan mérlegét és lecsúszott a dobogóról. További rossz hír a Szpari-szurkolóknak, hogy az együttes kapusát, Jova Leventét sérülés miatt a 76. percben le kellett cserélni. A korábbi Ferencváros-játékos vádlijában részleges izomszakadást mutattak ki a vizsgálatok, így elmondása szerint a következő két-három mérkőzést biztosan ki kell hagynia.

NB II: a Nyíregyháza három játékost szerződtetett a Fraditól

A labdarúgó NB II-ben szereplő Nyíregyháza Spartacus a hivatalos honlapján jelentette be, hogy a Ferencvárostól érkező három új szerzeménye, Jova Levente, Csilus Tamás és Dragóner Filip egyaránt kétéves szerződést kötött a klubbal.

Vasas: Hidi, Iszlai és egy fradista is a kiszemeltek között

A Vasas labdarúgócsapata új igazolást még nem jelentett be, ám a kiszemeltek száma, akik közül többekkel már voltak is egyeztetések, folyamatosan bővül – legalábbis egyre több játékosról derül ki, hogy szívesen látnák Angyalföldön.

Játékossors: a távozó fradista újra értékesnek érzi magát

A tavasszal a Ferencváros kölcsönjátékosaként az NB II-es Soroksárhoz kerülő Jova Levente neve legutóbb egy szórakozóhelyen történt affér kapcsán került a lapokba, de a kapus erről semmit sem akar mondani – azon kívül, hogy ellene nem folyik vizsgálat, és nincs is rá ok. Ellenben a klubváltása hátteréről szívesen nyilatkozott a Nemzeti Sportnak. 

NB II: létrejött a kapuscsere – Soroksáron a Fradi-kapus

Igaznak bizonyultak a Nemzeti Sport Online értesülései, a Ferencváros kapusa, Jova Levente tavasszal kölcsönben a Soroksár másodosztályú labdarúgócsapatában bizonyíthat – számolt be róla a soroksári klub honlapja.

FTC: kapuscsere – Soroksárra távozhat a mellőzött futballista

A Ferencváros kapuvédője, Jova Levente a hírek szerint az NB II-es Soroksár csapatánál folytatja pályafutását.

FTC: korábban is szóba került az érkezése, valószínűleg aláír

A borsonline.hu információja szerint már szinte biztos, amit a Nemzeti Sport Online előrevetített, hogy a korábban is a Ferencvárosban futballozó Holczer Ádám lesz Jova Levente utódja a labdarúgó NB I címvédőjénél. A soroksári kapus maga is úgy nyilatkozott, valószínű, hogy visszatér korábbi klubjához, ahol szeretné felvenni a versenyt Dibusz Dénessel.