La Liga: Tebasék közleményben reagáltak a CVC-szerződésről szóló hírekre

A spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (La Liga) közleményben reagált azokra a hírekre, melyek szerint a madridi bíróság illegálisnak minősítette a ligának a CVC nevű befektetési alappal kötött szerződését.

La Liga: A rasszisták elérték, hogy kiállítsanak – Vinícius Júnior

Mint arról beszámoltunk, a kiesés elől menekülő Valencia hazai pályán 1–0-ra legyőzte a Real Madridot a spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (La Liga) 35. fordulójának vasárnapi játéknapján. A mérkőzés nagy visszhangot váltott ki, hiszen a vendégek támadóját, Vinícius Júniort rasszista inzultusok érték a találkozón, ami miatt le akart vonulni a pályáról, végül a hosszabbításban ő jutott a kiállítás sorsára.

La Liga: megvan, mennyit kereshet Messi a Barcában – sajtóhír

A La Liga áldását adja Lionel Messi Barcelonába való visszatérésére, amennyiben az argentin zseni rábólint arra, hogy évi bruttó 25 millió eurót keressen a katalán fővárosban – írja katalán sajtóhírekre hivatkozva az AS.

La Liga: Tebas szerint Laporta nem tudta meggyőzni a klubokat

Sajtótájékoztatót tartott a spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságot (La Liga) irányító testület elnöke, Javier Tebas annak szerdai rendkívüli közgyűlését követően. A 60 esztendős sportvezető beszélt az ülésen elhangzottakról, valamint Lionel Messi esetleges barcelonai visszatéréséről is.

A Szuperliga és a futball jövője volt a téma Stockholmban

A Stockholm School of Economics szerda este az európai futball problémáiról és jövőjéről tartott kerekasztal-beszélgetést, s a témából adódóan nem maradhatott el Javier Tebas, a La Liga elnökének előadása sem.

La Liga: Nem vagyok irigy a Premier League-re – Tebas

Mint beszámoltunk róla, a spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságot (La Liga) irányító szervezet elnöke, Javier Tebas bejelentette, hogy az FC Barcelona csak akkor igazolhat a nyári transzferidőszakban, ha 200 millió euró értékben távoznak játékosok a katalán klubtól. A 60 éves sportvezető ezután több érdekes kijelentést tett a Premier League-ről, a Real Madridról és a spanyol klubok európai eredményeiről.

La Liga: a Barcelona csak úgy igazolhat a nyáron, ha 200 millióért távoznak játékosok

A spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (La Liga) elnöke, Javier Tebas a Financial Times Business of Football csúcstalálkozóján mondott beszédet csütörtökön. Mondandója legfontosabb része a Barcelonáról szólt, amely állítása szerint nem igazolhat új játékosokat nyáron, hacsak…

La Liga: A Barcának nem kell büntetéstől tartania – Tebas

Mint beszámoltunk róla, kiderült, hogy a spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (La Liga) szereplő  FC Barcelona három éven át fizetett a katalán bírói testület elnökhelyettesének, José María Enríquez Negreirának. A La Liga elnöke, Javier Tebas a napokban világossá tette, hogy a katalán klubnak nem kell szankcióktól tartania.

Labdarúgás: beperelte a FIFA-t a La Liga – sajtóhír

A nemzetközi Sportdöntőbírósághoz (CAS) fordul a spanyol labdarúgás legfelső két szintjét irányító Nemzeti Professzionális Labdarúgóliga (La Liga) a FIFA 2025-ben esedékes, klubvilágbajnokságot érintő reformja miatt – írta meg saját forrásaira hivatkozva az AS.

La Liga-konferencia: egyirányú érvek a szuperliga ellen

Brüsszelben tartott kerekasztal-beszélgetéseket a La Liga az európai futball tradícióinak megőrzéséről: a két és fél órás program során a jelenlegi rendszer fenntartása mellett és a szuperligához hasonló kezdeményezések ellen hangoztak el az érvek.

Spanyolország: beperelte a La Ligát az FC Barcelona

A spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (La Liga) szereplő FC Barcelona beperelte a pontvadászatot irányító szervezetet, miután az nem engedélyezte, hogy 15 százalékkal megnövelje a bértömegét – adta hírül a Marca.

La Liga: leállhat a bajnokság az új sporttörvény miatt

A spanyol baloldali kormány és a jobboldali ellenzék egyszerre készítik az új sporttörvény tervezetét Spanyolországban. A klubok amiatt aggódnak, hogy a tervezet módosításai lehetőséget teremtenek majd a Szuperliga létrehozására, s az új sorozatban a Real Madrid és a Barcelona is szerepelni akar.

UEFA: Ne a Real Madrid vagy más mondja meg, hogy mit tegyünk! – Ceferin

Kylian Mbappé szerződéshosszabbítása a PSG-vel óriási vihart kavart, mivel a közvélemény nagyobbik része arra számított, hogy a 23 éves támadó a Real Madridhoz szerződik. Mbappé azonban meglepetésre maradt, ami nagyon csalódottá tette a La Ligát, többen úgy látják, ez csak a pénzügyi fair play szabály megsértésével történhetett meg.

Szuperliga: Párhuzamos valóságban élnek – Ceferin felemelte a hangját

Aleksander Ceferin, az UEFA elnöke ismét felemelte a hangját az európai Szuperligával és a benne érintett labdarúgóklubokkal szemben, emellett megmondta a magáét a Juventus elnökének, Andrea Agnellinek is.

La Liga: A Real Madrid jobban járna egy másik elnökkel – Javier Tebas

Javier Tebas, a spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (La Liga) elnöke a COPE El Partidazónak adott interjújában mondta el a vélememényét a Barcelonáról és a Real Madridról – ebből szemlézett a sport.es.

Gigabevétel és fejlesztések: így jönne ki a Messi utáni válságból a La Liga!

A legnagyobb sztárok távozása után és a topklubok nemzetközi gyengélkedése mellett a spanyol labdarúgás jelenleg közel sincs olyan meggyőző állapotban, mint volt akár fél évtizeddel ezelőtt. A pandémia tovább tetézte az amúgy sem rózsás gazdasági helyzetet, a válság pedig Lionel Messi távozásával és az FC Barcelona pénzügyi problémáival érte el mélypontját. A negatív spirálból való kiutat számos szereplő keresi, a szándék mindenhol a fejlődés és a bevételnövelés, a módszerekben ugyanakkor rendre eltérő – és sokszor egymást kioltó – vélemények és tettek ütköznek. A madridi World Football Summit konferencián testközelből tapasztalhattuk meg a spanyol foci jelenlegi helyzetét, ismerhettük meg az érintettek személyes véleményét a témában.

Barcelona: Veszélybe kerülhet Lionel Messi szerződése – Javier Tebas

A Mundo Deportivónak adott interjújában beszélt az elmúlt idény veszteségéről a La Liga elnöke, Javier Tebas. A liga első embere elmondta, hogy a Barcelonának cselekednie kell, ha meg akarja tartani Lionel Messit.

La Liga: már tervezik a szurkolók áprilisi visszatérését

Javier Tebas, a La Liga elnöke úgy véli, van remény arra, hogy – amennyiben a vírushelyzet úgy alakul – áprilisban bizonyos számú néző visszatérhet a spanyol labdarúgó-bajnokság első és másodosztályának mérkőzéseire.

La Liga: forrong a ligaelnök Bartomeu kijelentése miatt

A Real Madridot irányító Florentino Pérezt hibáztatja Javier Tebas, a La Liga elnöke amiatt, hogy a jelek szerint belátható távolságba került az Európai Szuperliga elindítása. A spanyol sportvezető szerint egy ilyen bajnokság megrendezése katasztrofális hatással lenne a nemzeti ligákra – ezért nem szabad engedni a gigaklubok nyomásának. Az ügy a hét elején lemondó Josep Bartomeu beszédét követően került a fókuszba: a távozó elnökség Bartomeu szerint anyagi okokból már igent mondott a koncepcióra.

La Liga: akkor térhetnek vissza a szurkolók, ha lesz oltóanyag

A szurkolók jövő év elején, a koronavírus elleni oltóanyag várható piacra dobása után térhetnek vissza a lelátóra a spanyol labdarúgó-bajnokságban.


Kézilabda Eb: Tudta-e?