Ivkovics helyet foglalt a kezdőkörben a második technikaija után

Érdekesnek ígérkezett a szombati Kecskemét–Pécs férfibajnoki, mert két korábbi szövetségi kapitány csapata csapott össze – érdekes is lett, de nem ezért: a sima hazai sikerrel (75–58) véget érő kosármérkőzést Sztojan Ivkovics magánszáma tette emlékezetessé. A tréner a Nemzeti Sportnak adott interjújában beszélt a történtekről.

Sztojan Ivkovics feltételekhez köti szövetségi kapitányi munkáját

A férfi kosárlabda válogatott eddigi szövetségi kapitánya, Sztojan Ivkovics a Nemzeti Sportnak adott interjújában elmondta: attól teszi függővé további munkáját, hogy a szövetség kötelezi-e a csapatokat arra, hogy minimum két magyar játékos mindig pályán legyen a bajnoki mérkőzéseken.

All Star-győzelmekkel nyitottak a régi-új kosaras kapitányok

A női és a férfi kosárlabda-válogatott válogatott is legyőzte a szurkolók által összeválogatott All Star ellenfelét az évi kosárlabda-gálán Pécsett A négynapos kosárünnep záróakkordjaként tartották a szombati pécsi kosárgálát, ahol hazai közönség előtt mutatkozhatott be a női válogatott élén a régi-új kapitány, Rátgéber László és a férfi válogatott irányítására újjáválasztott Sztojan Ivkovics – győzelmekkel…

Rátgéber László újra kapitány lett, Sztojan Ivkovics az maradt

A Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének elnöksége Rátgéber Lászlót nevezte ki a női válogatott szövetségi kapitányának, míg a férfiakat a jövőben is Sztojan Ivkovics irányíthatja. A két szakember kinevezése várható volt, főként a szakmai bizottság hétfői ülését követően, amely után Rátgéber és Ivkovics nevét terjesztették be az elnökség elé.

Kosárlabda: Rátgéber a női-, Ivkovics a férfi válogatott kapitánya

A Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének elnöksége Rátgéber Lászlót (képünkön) nevezte ki a női válogatott szövetségi kapitányának, míg a férfiakat a jövőben is Sztojan Ivkovics irányíthatja. A két szakember kinevezése várható volt, főként a szakmai bizottság hétfői ülését követően, amely után Rátgéber és Ivkovics nevét terjesztették be az elnökség elé.

Rátgéber László meghatározott feltételek alapján vállalja a feladatot

A Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének szakmai bizottsága hétfői ülésén úgy határozott, hogy Rátgéber László és Sztojan Ivkovics kinevezését javasolja a pénteki elnökségi ülésen a női, illetve a férfiválogatott szövetségi kapitányi posztjára. Rátgéber Lászlót már tavaly, elnökké választása után szerette volna felkérni a női válogatott szövetségi kapitányi posztjára Berényi János. Ám a MiZo Pécs együttesét másfél évtizede irányító szakvezető áprilisban még nemet mondott.

Végre kijött a lépés a válogatottnak, Németh István parádéja

Az Európa-bajnoki pótselejtezők kiesés elkerüléséért vívott szakaszában a Sztojan Ivkovics vezette magyar férfi kosárlabda-válogatott védekezésen és támadásban egyaránt átlagon felülit nyújtott, magabiztos játékkal, demoralizáló különbséggel verte Dánia legjobbjait. Németh István már a szünetben 17 pontnál járt, végül 26 pontig jutott.

A magyaroknak mindenképpen le kell győzniük Bulgáriát Szombathelyen

Még lehet eső, lehet sár. Azaz akár tovább is juthat a magyar férfiválogatott az Eb-pótselejtező csoportjából. Ugyanakkor akár a csoport utolsó helyén is végezhet. Abban nincsen vita, hogy szerda este hét órakor Szombathelyen mindenképpen le kell győznie a mieinknek Bulgáriát ahhoz, hogy érdemes legyen számolgatni a továbbiakat illetően.

A Pannon Kupa után éles bevetésen az Ivkovics-csapat: irány Szófia!

Véget ért a visszaszámlálás, a tallini és a szombathelyi nemzetközi torna után a hétvégén már Európa-bajnoki pótselejtezőn lép pályára a Sztojan Ivkovics vezette férfi kosárlabda-válogatott. A Németh István és Simon Balázs nevével fémjelzett együttes szombat este az előzetesen jóval esélyesebbnek tartott Bulgária vendégeként Szófiában lép parkettre.

Tornagyőztes Sztojan Ivkovics Eb-selejtezőre készülő együttese

A szombathelyi Pannon-kupát Sztojan Ivkovics szövetségi kapitány együttese nyerte, miután a torna fináléjában hat ponttal verte az észt válogatottat. A hatpontos különbség már a nagyszünetre kialakult, az izgalmas hajrát aztán a mieink bírták jobban erővel és koncentrációval.


Kézilabda Eb: Tudta-e?