-->
NBA: a New York otthon, a Memphis idegenben egyenlített

Az észak-amerikai profi kosárlabdaliga (NBA) rájátszásának legutóbbi játéknapján a New York Knicks és a Memphis Grizzlies is egyenlített a főcsoport-elődöntőben.

A Thundert megmentette nagy hajrája, a Knickset nem

Két mérkőzéssel el is rajtolt az NBA rájátszásának második köre, ahol előbb a tavalyi finalista Oklahoma City Thunder gyűrte le hatalmas nehézségek árán a Memphis Grizzliest Kevin Durant vezérletével, majd az Indiana Pacers, végig uralva a találkozót, elvette a New York Knicks pályaelőnyét. Mindkét fronton látszott, hogy a jobban védekező csapat szabhatja inkább az adott párharc stílusát, ütemét, ami azért érdekes, mert mindkét esetben a hátrébb rangsorolt gárdáról beszélünk. Nézzük is, hogyan alakult a két, igen hasonló forgatókönyvvel induló, majd teljesen máshogy záruló csata!

NBA: idegenbeli Indiana-győzelem, hátrányban a Knicks

Az Indiana Pacers 102–95-re győzött a New York Knicks vendégeként az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) rájátszásának főcsoport-elődöntőjében, így 1–0-s vezetéshez jutott a párharcban.

Másodszorra is megúszta a kiesést a Celtics és a Rockets

Érdekes játéknapon van túl a mezőny az észak-amerikai profi kosárlabdaliga (NBA) rájátszásának első körében, ahol az ötödik mérkőzéseknél tartanak a csapatok. Bár a papírforma azt sugallta, hogy a Boston és a Houston is kiesik, mindkét gárda meggyőző idegenbeli győzelmet aratott. Kevin Garnett és társai New Yorkban folytatták, amit három nappal korábban hazai környezetben elkezdtek, a Knicks pedig JR Smith-szel a soraiban sem tudott ellenállni. A Rockets diadala talán még nagyobb szenzáció, hiszen a Thunder ellen Jeremy Lin nélkül is célba értek James Hardenék, így hazai környezeteben akár egyenlíthetnek is, hasonlóan a keleti hetedik kiemelthez. Az Indiana viszont nem remegett meg saját közönsége előtt és újra a maga javára fordította a párharcot, s egy sikernyire került a továbbjutástól. Nézzük, hogyan alakultak az egyes összecsapások!

Videó: hatalmas lendülettel, óriásit zsákolt a Pacers-kosaras

Az Indiana Pacers–Atlanta Hawks 113–98-ra nyert az észake-amerikai profi kosárlabdaliga rájátszásában. A mérkőzés elején Roy Hibbert a Pacers kosarasa, hatalmas elánnal kezdett, ezt mi sem bizonyítja jobban, mint az első negyed végén szerzett kosara. Egy védőn keresztül ugorva zsákolt óráisit a 26 éves center.

Lakers, Rockets, Hawks: nincs egyenlítés!

Csütörtök virradóra három mérkőzést rendeztek meg az észak-amerikai kosárlabdaliga (NBA) rájátszásának első körében, a csapatok már a párharcok második mérkőzését játszották. A Houston még vezetni is tudott a hajrában Oklahoma Cityben, de nem tudott egyenlíteni a párharcban. A Lakers a második félidőben ismét könnyűnek találtatott San Antonióban, így a Los Angeles-i sztárcsapat is két vereségre került az első körös kieséstől. Hasonló a helyzet Atlantánál is, a Hawks egy meccset sem tudott megnyerni az első kettőből, Paul George ugyanis újfent megállíthatatlan volt Josh Smithék számára. Jöjjenek a részletek!

NBA: kezdésnek a Spurs legyőzte a Lakerst

Az észak-amerikai kosárlabda-bajnokság (NBA) rájátszásában a főcsoport negyeddöntőjének első felvonásán az Indiana Pacers és a San Antonio Spurs is otthon jutott előnyhöz az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc során. Az Indiana 17 pontot vert az Atlanta Hawksra, a San Antonio pedig az LA Lakersre.

NBA: George tripla duplájával Indiana-siker az Atlanta ellen

Az Indiana Pacers hazai pályán 107–90-re nyert az Atlanta Hawks ellen az NBA rájátszásában, a Keleti főcsoport első fordulójában. A Pacers vezére Paul George volt, aki pályafutása első tripla dupláját jegyezte a playoffban 23 ponttal, 11 lepattanóval és 12 assziszttal.

Rangadót nyert a Memphis és az Indiana

Mára virradóra nyolc találkozót rendeztek meg az észak-amerikai profi kosárlabdaligában, s természetesen most sem maradtunk meglepetések nélkül. Az Indiana hibátlan mutatóval tudta le idegenbeli túráját, ugyanis Los Angelesben is nyert a Clippers vendégeként, a San Antonio pedig 24 órán belül másodszor kapott ki, ezúttal a Memphis otthonában. A Utah Jazz megerősítette rájátszás-pozícióját, a Minnesota pedig legyűrte az extrán tartalékos, Jeff Greent is elvesztő Bostont. Jöjjenek a részletek!

Videó: csodás mozdulattal, ujjheggyel pöckölte gyűrűbe a labdát

Az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) legutóbbi játéknapján hiába vágott ki elképesztő hajrát a Los Angeles Clippers, nem tudta megállítani az Indiana Pacerst: a vendégek 109–106-ra győztek. Tekintse meg Caron Butler, a Clippers sztárjának csodás mozdulatát!

A Miami már mindenkit megvert az idényben

Mára virradóra kilenc mérkőzést vívtak meg az észak-amerikai profi kosárlabdaligában, s további érdekes mozgások történtek a playoffpozicionálást tekintve, hiszen a Los Angeles Lakers a Chicago elleni győzelmével már egyedül áll a nyolcadik helyen nyugaton, míg a zsinórban 18. meccsét is megnyerő Miami Heat leszakította egyik „üldözőjét", az Indianát. A bajnok az alapszakasz háromnegyedéhez érve ráadásul már mind a 29 többi csapatot legyőzte legalább egyszer a szezonban, és utcahosszal vezeti a Keleti Konferenciát. Az Oklahoma City végig uralta a Boston elleni találkozót, így egy lépéssel közelebb került a nyugati első helyezett San Antonióhoz, Kyrie Irving pedig súlyosabbnak  tűnő vállsérülést szenvedett a Toronto ellen. Nézzük, mi történt még ezen az éjjelen a tengerentúlon!

Mélyponton a Philadelphia, 12-nél a Miami

Az észak-amerikai profi kosárlabdaligában mára virradóra nyolc mérkőzést rendeztek, melyek közül kettőn hatalmas papírforma-borítást láthatott a nézősereg, hiszen a Cleveland Kyrie Irving nélkül verte a Bullst Chicagóban, az Orlando pedig Philadelphiát vette be, ezen felül pedig Miamiban is meleg volt a pite a címvédő számára, de az összesen 79 pontot termelő James, Wade páros megmentette a Heatet a Sacramento Kings ellen két túlóra után. Hosszabbítás döntött Phoenixben is, ahol az Andrei Kirilenkót is elvesztő Minnesota nem tudta legyűrni a Sunst, a Milwaukee Pedig Dallasban nyert, újabb szöget ütve a Mavericks idei rájátszásreményeinek koporsójába. Indianában az idei szezon talán legnagyobb balhéját láthatta a nézősereg, vélhetően jönnek is majd az eltiltások a renitenseknél. Nézzük, hogyan alakultak az egyes találkozók!

James tripla duplájával megvan a tizedik a Heatnek

Hét mérkőzést rendeztek mára virradóra az észak-amerikai profi kosárlabdaligában (NBA), melyek közül a nap rangadóját a Milwaukee és az Atlanta vívta, a legnagyobb visszatérő pedig Danny Granger volt, akinek borzasztóan ment a játék, de az Indiana legalább simán célba ért Detroitban. A Miami Heat óriási előnnyel vezeti a Keleti főcsoportot, most Philadelphiában is könnyedén győzött a címvédő, a tripla duplát elérő LeBron James és a 33-at szóró Dwyane Wade egyaránt villogott a zsinórban megszerzett tizedik Miami-siker alkalmával. A Houston sem úszta meg a washingtoni kirándulást vereség nélkül, a Clippers pedig javított a múltkori csúnya bukása után. Nézzük a részleteket!

NBA: vendégként nyert a Cleveland, a Denver és a Miami

Az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) 106. játéknapján többnyire a vendégcsapatok lehettek elégedettek, hiszen idegenben győzött a Denver Nuggets, a Cleveland Cavaliers, az Indiana Pacers, a Miami Heat és az Atlanta Hawks is, utóbbi 205 pontot hozó találkozón csupán eggyel.

Vesztett a Knicks, már második a Pacers

Az észak-amerikai profi kosárlabdaligában (NBA) mára virradóra 12 mérkőzést vívtak meg a csapatok, s ezúttal is több meglepetés született. A New York Knicks egyhuzamban negyedszer vesztett, ezúttal Torontóban, így már csak harmadik keleten, míg az Indiana Pacers egy Detroit elleni könnyed diadallal jött fel a második pozícióba. A Los Angeles Lakers Kobe Bryant 40 pontjával verte el a rivális Portlandet, a Houston viszont tartja az előnyét a playoffért folytatott küzdelemben, ugyanis Brooklynban is nyertek James Hardenék. A ligaelső San Antonio a nap legkiélezettebb mérkőzésén vesztett a Golden State vendégeként, Jarrett Jack 30 pontos, 10 gólpasszos dupla duplával vált főszereplővé Oaklandben. Nézzük, mit érdemes még tudnunk erről az igen sűrű játéknapról!

Négy hete veretlen a ligaelső Spurs!

Mára virradóra 13 mérkőzést játszottak le az észak-amerikai profi kosárlabdaligában, amelyben sok meglepetés nem született ezen a játéknapon, ám annál több „izgalmas” egyéni teljesítményt láthatott a nagyérdemű. A ligát vezető San Antonio Minnesotában sem botlott meg, az est egyetlen jelentősebb papírforma-borítása pedig Washingtonban történt meg, ahol odalett a New York öt győzelmet számláló diadalsorozata. A Boston ötödik találkozóját is megnyerte Rajon Rondo kidőlése óta, most a Rudy Gayjel „felturbózott” Toronto csarnokát vette be a tavalyi önmagára emlékeztető Kevin Garnett vezette Celtics. Rick Carlisle a Dallas élén megszerezte edzői karrierje 500. győzelmét, méghozzá a Portland ellen, a nap rangadójának várt Oklahoma City–Golden State derbit pedig a vártnál sokkal könnyebben nyerte meg a tavalyi finalista. Nézzük, milyen érdekességek történtek még ezen a játéknapon!

Irving elképesztő önbizalma győzelmet ért a Clevelandnek

Mára virradóra 10 mérkőzést rendeztek meg az észak-amerikai profi kosárlabdaligában, kettő meccs is az utolsó pillanatokban dőlt el, méghozzá meccsfordító triplákkal. A nap legelképesztőbb megoldása a mindössze másodéves Kyrie Irvingé, a frissen All Starnak választott irányító kétpontos hátrányban nagyon messziről eresztett el egy hármast Torontóban, ezzel a Cavaliers már hármas győzelmi szériánál tart. Hasonló eseménysorok zajlottak le a ligautolsó Charlotte otthonában is, ahol Gerald Henderson inkább „muszájból" eresztette el a távoli triplát, emberrel a nyakában, de ő is kétpontos mínusznál nyert mérkőzést hazai környezetben régóta nyeretlen csapatának a tartalékos Minnesota ellen. Ezenkívül is születtek nagy meglepetések, hiszen a Clippers zsinórban negyedszer vesztett, míg a Washington a Chicagót is meglehetősen simán verte el saját közönsége előtt. Rengeteg érdekesség történt még ezen a játéknapon, nézzük a teljes összefoglalót!

Már a Lakers sem nyeretlen 2013-ban

Az észak-amerikai profi kosárlabdaligában hét mérkőzést játszottak a vasárnapi játéknapon, amelyek közül több is kimondottan rangadónak volt titulálható. A Golden State Warriors az utolsó negyedben előnyről bukott el Denverben; a Minnesota Timberwolves három negyeden keresztül loholt a San Antonio után, de a Spursnek végül Manu Ginóbili kiesése is belefért. Keleten a két, jó formában lévő új nagyhatalom, a Brooklyn és az Indiana nézett szembe egymással, s a csatából a Nets jött ki győztesen, sorozatban hatodszor diadalmaskodtak Deron Williamsék. Eközben Los Angelesben megszakadt egy kellemetlen széria: a Lakers volt az utolsó NBA-csapat, amely nem nyert még ebben a naptári esztendőben, de megtört a jég, s a visszatérő Dwight Howard főszereplésével sikerült megszakítania hatos vereségsorozatát a D’Antoni-legénységnek. Nézzük, mi történt még ezen az éjjelen!

NBA: a Lakers véget vetett vereségsorozatának

A Los Angeles Lakers 113–93-ra legyőzte a Cleveland Cavalierst az NBA legutóbbi játéknapján, ezzel megszakította hatmérkőzéses vereségsorozatát. New Yorkban a Knicks és a Nets szurkolói is örülhettek, előbbi a New Orleanst, a Brooklyn az Indianát győzte le.

Újra kikapott a Heat, sűrűsödik Kelet élmezőnye

Az észak-amerikai profi kosárlabdaligában (NBA) mára virradóra három mérkőzést rendeztek, melyeken több meglepetés is született. A Miami Heat keleti listavezetőként egyértelműen győzni ment Portlandbe, de a 28-at szóró Nicolas Batum és a fontos triplákat értékesítő Wesley Matthews túljártak a bajnok eszén, ráadásul LeBron James fantasztikus sorozata is megszakadt. Nem járt jobban a keleti második sem, amely rangadót veszett Indianában, igaz, az eltiltott Carmelo Anthony nélkül pláne nem volt könnyű dolga a New Yorknak. A Dallas hosszú idő után nyert újra, Dirk Nowitzkiéknek Sacramentót sikerült bevenniük, hosszabbítás után. Nézzük a részleteket!


Kézilabda Eb: Tudta-e?