MTK: az eddigi legsikeresebb monori edző érkezett a klubhoz

Az MTK Budapest megállapodott Horváth Dáviddal, így az elmúlt években a labdarúgó NB III-ban szereplő Monort trenírozó fiatal szakember irányítja a folytatásban a kék-fehérek U19-es együttesét – számolt be róla a klub honlapja.

Úszás: Kozma Dominik tesztje is pozitív – és ezzel még koránt sincs vége

Kozma Dominik közösségi oldalán osztotta meg, hogy Kapás Boglárkához hasonlóan pozitív lett a második koronavírustesztje. Úgy tudjuk, hogy 16 válogatott úszó esetében lett pozitív a második teszt, de mivel többeknek kétes eredményt hozott a vizsgálat, jön a harmadik mintavétel. Később Horváth Dávid és Bohus Richárd is elismerte, pozitív tesztet adtak, miközben a magyar szövetség kilenc esetről számolt be. 

Rp. úszó Eb: Késely Ajna bronz-, a férfiváltó ezüstérmes!

Késely Ajna bronzérmet szerzett a glasgow-i rövid pályás úszó Európa-bajnokságon a női 400 méter gyors döntőjében. Az utolsó számban, a férfi 4x50 méteres vegyes váltó fináléjában a magyar csapat remek hajrával ezüstérmes lett.

Vizes vb: a női 4x200-as gyorsváltó döntős, és olimpiai kvótát szerzett!

A dél-koreai Kvangdzsuban zajló vizes vb csütörtök hajnali úszó előfutamaiban Telegdy Ádám a férfi 200 méteres hátúszásban a 6. helyen jutott az elődöntőbe. A női 100 méteres gyorson Verrasztó Evelyn visszalépett. A férfi 200 mell selejtezőjében Horváth Dávid futamában a 9. lett, végeredményben a 29. helyen zárt. A női 4x200-as gyorsváltó futamában a negyedik helyen zárt, bejutott a döntőbe, s kiharcolta az olimpiai részvételi lehetőséget.

Vizes vb: Hosszú Katinka erődemonstrációt tartott az előfutamban

Vasárnap hajnalban megkezdődött a medencés úszók versenye is a dél-koreai vizes világbajnokságon: Hosszú Katinka minden idők hetedik legjobb idejével ment tovább az elődöntőbe, de Késely Ajna egyéni csúcsa, Szabó Szebasztián erős mezőnyből való továbbjutása, vagy a férfi gyorsváltó olimpiai kvótaszerzése is biztató.

NB III: a Monor helyzete stabilizálódott, itt indulhat

A Monori SE hivatalos oldalán jelentette be, hogy sikerült stabilizálni a klub helyzetét, így az NB III-ban indulhat majd a csapat, a vezetőedző pedig továbbra is Horváth Dávid marad.

NB II: kiszáll a névadó szponzor, bizonytalan a jövő Monoron

Harminc ponttal a 20., utolsó helyen végzett a labdarúgó NB II nemrég véget érő idényében a BSS Monor, a klub helyzete azonban bizonytalanná vált, mivel az eddigi névadó szponzor hétévnyi támogatás után kihátrál, a jövőben már nem támogatja a klubot – értesült a Nemzeti Sport Online.

NB II: Szeretnék Zalaegerszegen maradni – Bobál Gergely

A bajnok ZTE FC és a kieső Monor csatáját hozta a labdarúgó NB II utolsó előtti fordulója. A zalaegerszegiek 3–2-es győzelmével zárult mérkőzés után a hazaiaktól Bobál Gergely beszélt az NSO Tv-nek a jövőbeli terveiről. Horváth Dávid, a Monor vezetőedzője a kiesés okait taglalta. 

Úszó ob: Hosszú Katinka egy aranyat és egy ezüstöt nyert, Németh Nándor országos csúccsal bajnok

Hosszú Katinka nagy fölénnyel megnyerte a női 400 méteres vegyes úszást a Debrecenben zajló országos úszóbajnokság pénteki versenynapján, ám a 200 hát későbbi fináléjában megelőzte őt a jó formában lévő, olimpiai A-szintet száguldó Burián Katalin. Ugyancsak ötkarikás A-szinttel győzött férfi 200 háton Telegdy Ádám, férfi 100 gyorson Németh Nándor (48.17) megdöntötte Kozma Dominik országos csúcsát – az eddigi rekorder második lett –, míg férfi 400 vegyesen Verrasztó Dávid, nagy csatában visszaverve Bernek Péter támadását, megvédte a bajnoki címét.

Úszás: Hosszú és Jakabos elődöntős 200 m vegyesen

A Glasgow-ban zajló 34. úszó Európa-bajnokság ötödik napján vízbe szállt a nőknél a 200 méter vegyes előfutamaiban Hosszú Katinka, Jakabos Zsuzsanna, Sebestyén Dalma és Verrasztó Evelyn is. Hosszú 2:11.09-cel az előfutamát nyerve, összesítésben is az első helyen jutott tovább az elődöntőbe. Jakabos is továbbment a következő körbe, ő 2:13.37-cel összesítésben a hatodik helyen végzett. Sebestyén Dalma (2:15.53) és Verrasztó Evelyn (2:15.04) nem jutott tovább. Férfi 200 méter háton Telegdy Ádám hatodikként középdöntőzhet, női 4x200 méteren a gyorsváltónk visszalépett. Kövessék figyelemmel folyamatosan frissülő cikkünk segítségével a délelőtt eseményeit!

Milák Kristóf Európa-bajnok, Kenderesi Tamás a második!

A Glasgow-ban zajló 34. úszó Európa-bajnokság harmadik napjának estéjén első magyarként Németh Nándor 100 gyorson a hatodik helyen végzett. Kapás Boglárka és Szilágyi Liliána is döntőbe került női 200 pillangón. A nap magyar zárásaként Milák Kristóf ritkán látható domináns úszással Európa-bajnoki aranyérmes lett 200 pillangón, míg mögötte Kenderesi Tamás is remek úszással szerezte meg az ezüstérmet.

Úszó Eb: ezúttal Jakabos jött ki rosszul a magyar harcból

A Glasgow-ban zajló 34. úszó Európa-bajnokság harmadik napján a délelőtti selejtezők során ezúttal a nők 200 méteres pillangó számában alakult ki magyar belharc, amelyből Szilágyi Liliána és Kapás Boglárka jött ki győztesen. Jakabos Zsuzsanna hiába úszta összesítésben az ötödik legjobb időt, nem folytathatja, mivel a szabályok szerint egy nemzetből csak a két leggyorsabb juthat tovább. 200 vegyesen Verrasztó Dávid, 100 háton Bohus Richárd, 200 mellen Horváth Dávid ment tovább a délutáni elődöntőbe. A 4x200-as férfi gyorsváltónknak ugyanakkor nem sikerült a döntőbe jutás. 

Úszó Eb: Jakabos és a férfi gyorsváltó döntős Glasgow-ban

A magyarok közül Jakabos Zsuzsanna szállt elsőként vízbe a glasgow-i úszó Európa-bajnokságon, s magabiztosan bejutott a döntőbe 400 méteres vegyes úszásban. Döntős a férfi 4x100-as gyorsváltó is, amely a tavalyi budapesti vb-bronz után hajt éremért. Szilágyi Liliána női 100 méter pillangón elődöntős lett, Verrasztó Evelyn 18.-ként tartalék, Sebestyén Dalma 27. lett. Cseh László és Holló Balázs 400 gyorson, Telegdy Ádám 50 gyorson, Horváth Dávid 100 mellen kiesett az előfutam után, Bohus Richárd nem indult.

NB II: profi szerződést kaptak a saját nevelésű ikrek

A labdarúgó NB II-ben szereplő Gyirmót profi szerződést kötött két saját nevelésű játékosával, Horváth Dáviddal és Rolanddal.

Hosszú Katinka és Bernek Péter is újra Európa-bajnok!

Csütörtök délután folytatódtak a rövid pályás úszó Európa-bajnokság küzdelmei Koppenhágában. A hölgyeknél Hosszú Katinka 100 háton megszerezte második aranyérmét, a férfiaknál Bernek Péter arany-, Gyurta Gergely bronzérmet nyert 400 vegyesen. Kapás Boglárka a 800 gyorson majdnem győzött, új egyéni csúccsal lett ezüstérmes. Verrasztó Evelyn Hosszúval együtt döntőbe jutott 100 vegyesen. Két nap után második helyen áll a magyar küldöttség az éremtáblán.

Rp. úszó Eb: Hosszú világcsúcs közeli idővel elődöntős; taroltunk férfi 400 vegyesen

Csütörtök délelőtt folytatódott a rövid pályás úszó Európa-bajnokság Koppenhágában. Férfi 200 méter gyorson Kozma Dominik, Németh Nándor és Dudás Dániel sem jutott be a döntőbe, női 50 méter pillangón viszont Bordás Beatrix az utolsó helyet megkaparintva ott lesz a délutáni elődöntőben. Horváth Dávid nagyszerűen úszással, a 6. legjobb idővel kvalifikálta magát a fináléba 200 mellen, a nőknél 100 vegyesen Hosszú Katinka első helyen, a saját világrekordjától nem sokkal elmaradva jutott elődöntőbe, míg férfi 400 vegyesen a szabályok miatt lesz csak két magyar a döntőben Bernek Péter és Gyurta Gergely személyében.

Rio 2016: Gyurta Dániel nem jutott tovább fő számában!

Gyurta Dániel nem jutott tovább fő száma, a férfi 200 méteres mellúszás előfutamaiból a riói olimpia keddi versenynapján. A fiatal Horváth Dávid sem lesz ott az elődöntőben.

Kellemetlen meglepetés: Gyurta Dániel elődöntőbe sem jutott

A címvédő Gyurta Dániel nem jutott tovább fő száma, a férfi 200 méteres mellúszás előfutamaiból a riói olimpia keddi versenynapján. Hosszú Katinka visszalépett a 200 pillangó előfutamaitól, ugyanebben a számban Szilágyi Liliána a negyedik legjobb idővel kvalifikálta magát az elődöntőbe.

RIO 2016 – ÚSZÁS

A RIÓI OLIMPIA ADATBANKJA – ÚSZÁS.