Bernd Storck kiütéses győzelemmel debütált a DAC kispadján

A koronavírus-járvány miatti kényszerszünet után folytatódott a szlovák élvonalbeli labdarúgó-bajnokság is: a Fortuna Liga rájátszásának első fordulójában a Dunaszerdahely hazai pályán 5–0-ra legyőzte a Nagymihályt (Zemplín Michalovce), így Bernd Storck kiütéses sikerrel mutatkozott be a DAC kispadján.

Légiósok: Holman és Henty góljával nyert a Slovan

Holman Dávid és a télen a Puskás Akadémiától szerződtetett Ezekiel Henty góljával győzte le 2–0-ra a Slovan a szeredieket a két szlovák élvonalbeli labdarúgócsapat pénteki felkészülési mérkőzésén.

Holman Dávid: Nem számít különösebben, mikor küzdünk meg a DAC-cal

Mindent vinne a 2019–2020-as idényben Holman Dávid: a már szinte biztos bajnoki cím mellett kiemelt célja, hogy a Szlovák Kupát is megnyerje a Slovannal.

Légiósok: Hiányzik a régi életünk – Holman Dávid

Kéthetes alapozásra lenne szükség a bajnokság folytatásához a Slovan Bratislava középpályása szerint, aki nem szeretné szurkolók nélkül ünnepelni a remélt aranyérmet.

Fortuna Liga: Kalmár és Holman is az év legjobbjai között

Andraz Sporar nagy fölénnyel lett a Fortuna Liga szakértői szavazásán a 2019-es év legjobb labdarúgója. Ezen a listán Kalmár Zsolt és Holman Dávid is bekerült a top 10-be.

DAC: hazai vereséggel zárták a bajnokság alapszakaszát

A dunaszerdahelyi DAC hazai pályán 1–0-ra kikapott a nagyszombati csapattól a szlovák élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Fortuna Liga) szombati játéknapján. Holman Dávid együttese, a Slovan egygólos győzelemmel zárta az alapszakaszt.

Légiósok: Holman kupasikernek, Tamás a debütálásának örülhet

2–2-es rendes játékidőt követően azonnal a tizenegyesek következtek, s a szétlövést a Slovan Bratislava nyerte a Trencín ellen, így Holman Dávid (és) együttese jutott be a legjobb négy közé a Szlovák Kupában. Lengyelországban bemutatkozott Tamás Márk – a DVTK-tól télen megvásárolt bekk a Korona Kielce elleni 2–1-re megnyert bajnokit végigjátszotta a Slask Wroclaw színeiben. Vida Kristopher szintén bemutatkozott új klubjában, a hajrában csereként állt be az Arka Gdyniát legyőző Piast Gliwicébe. 

Légiósok: Holender nagyszerű gólt lőtt a bajnokesélyesnek – videó

A magyar légiósok vasárnap is aktívak voltak – Holender Filip, a Lugano csatára betalált a regnáló bajnok Young Boysnak, míg Kleinheisler László és az NK Osijek hazai pályán győzte le a Dinamo Zagrebet. Pályán volt Szalai Ádám, Lang Ádám és a DAC magyar különítménye is.

Légiósok: Életem legnehezebb alapozásán vagyok túl – Holman

Tetemes előnye birtokában is fárasztó alapozás után kezdi el tavaszi szereplését a címvédő pozsonyi csapat, amelynek magyar légiósa már nyári álma valóra váltásán is fáradozik.

Légiósok: Nem tudom elengedni a fülem mellett – Holman a sértő bekiabálásokról

„Nem tudom elengedni a fülem mellett” – mondta a Slovan-tábor magyarokat sértő bekiabálásairól Holman Dávid, a pozsonyiak játékosa, a DAC ellen megnyert rangadó egyik legjobbja.

Fortuna Liga: három magyar is a forduló álomcsapatában

Vida Kristopher, Kalmár Zsolt és Holman Dávid is bekerült a szlovák élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Fortuna Liga) 15. fordulójának az álomcsapatába.

Légiósok: Holman gyönyörű góljával győzött a Slovan – videó

A listavezető Slovan Bratislava a magyar válogatott Holman Dávid góljával 1–0-ra győzött a Zlaté Moravce vendégeként a szlovák élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 15. fordulójában.

El: a 92. percben bukott Holman klubja; Fazio alternatív duplája

A labdarúgó Európa-liga 4. fordulójában Holman Dávid csapata, a Slovan Bratislava a 92. percben kapott góllal 1–0-ra alulmaradt a Wolverhampton otthonában.

El: hiába vezettek Holmanék, a Wolves győzött

A Holman Dávidot és – még – Guzmics Richárdot is foglalkoztató Slovan Bratislava hazai pályán kikapott 2–1-re a Wolverhampton Wandererstől az Európa-liga csoportkörének harmadik fordulójában a K-csoportban. Holman kezdőként lépett pályára, egy sárga lapot kapott, 57 percet játszott; Guzmicsot nem nevezték. Röviden a többi esti meccsről.

El: Holmanék zárt kapuk mögött fogadják a Wolverhamptont

Holman Dávid csapata, a Slovan Bratislava a szurkolók rasszista magatartása miatt zárt kapuk mögött fogadja az angol Wolverhampton Wandererst a labdarúgó Európa-ligában október 24-én, és ezenkívül a pozsonyi klub 91 750 eurós bírságot is köteles fizetni.

El: ikszeltek Holmanék, a Roma nem bírt a „farkasokkal”

Holman Dávid és Guzmics Richárd csapata, a Slovan Bratislava 2–2-es döntetlent játszott a Braga vendégeként a labdarúgó Európa-liga K-csoportjának 2. fordulójában. A magyar légiósok közül Holman kezdőként 68 percet kapott, Guzmicsot nem nevezték. A kvartett másik meccsén a Wolverhampton a 93. percben döntött a Besiktas vendégeként.

Légiósok: Mindegyik gólért meg kellett dolgoznom – Holman

A triplázó Holman Dávid rendkívül büszke rá, hogy mind a három góljáért meg kellett dolgoznia.

Légiósok: Holman Dávid triplázott a Nyitra ellen

Hidi Patrik együttese, az Irtisz Pavlodar hazai pályán 4–2-re legyőzte a még a 66. percben is két góllal vezető Sahtyor Karagandit a kazah élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 28. fordulójában.

El: Holman gólpasszt adott, Slovan-bravúr a Besiktas ellen

A Slovan Bratislava 4–2-re legyőzte a török Besiktast a labdarúgó Európa-liga csoportkörének 1. fordulójában, a K-csoportban.

Légiósok: Holman 82 percet játszott; Korhuték legyőzték a Panát

A Slovan idénybeli hatodik győzelmét aratta, ezúttal 2–0-ra verte meg hazai pályán a Spartak Trnavát a szlovák élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban, azaz a Fortuna Ligában. A csapat két magyar légiósa közül Holman Dávid lépett csak pályára, ő kezdőként 82 percet kapott edzőjétől. Guzmics Richárd ezúttal sem került be a találkozóra nevezett keretbe.