Lunde: A háromgólos előny jó kiindulási alap

Háromgólos (24–21) előnyt szerzett a Győri Audi ETO KC női kézilabdacsapata Norvégiában a Larvik ellen a Bajnokok Ligája döntőjében. Katrine Lunde, aki parádésan védett honfitársai ellen, úgy véli, a kiharcolt fór jó kiindulási alap a visszavágóra. Karl Erik Böhn szövetségi kapitány is a győriek sikeréért szorított.

Martín: Ha visszaveszünk, a Larvik kinyír minket

A női kézilabda Bajnokok Ligája döntőjének első mérkőzésén a Győri Audi ETO KC 24–21-re nyert Larvikban, így előnyből várhatja a jövő szombati veszprémi visszavágót. Ambros Martín vezetőedző szerint az első meccs csak arra volt jó, hogy kiderüljön: a Larvik sokkal erősebb, mint a középdöntőben és a visszavágón is száz százalékkal kell koncentrálni. Reakciók a norvégiai összecsapás után!

Löke: A pályán nem számít majd a barátság!

Két győri játékos számára is különleges lesz a Larvik elleni Bajnokok Ligája-döntő, Heidi Löke és Katrine Lunde Haraldsen ugyanis korábbi csapat-, illetve válogatottbeli társai ellen lép pályára. A norvég beálló szerint a pályán nem számít majd a barátság, míg a kitűnő hálóőr elmondta, nem szabad a középdöntőbeli meccsekből kiindulni. Ambros Martín, a Győri Audi ETO KC vezetőedzője nem revánsra készül a fináléban, míg Danyi Gábor másodedző az elődöntőbeli vereség jótékony hatásáról beszélt.

Női kézi NB I: Mindig különleges érzés bajnoknak lenni - Löke

Heidi Löke a második, Szepesi Ivett az első bajnoki címét ünnepelhette a magyar női kézilabda NB I-ben, miután a Győr 34–19-re legyőzte idegenben a Ferencvárost. Zácsik Szandra a vesztes félnél lépett pályára, de legalább már játszott, ami az esetében nagy szó.

Női kézi BL: 300 vendégszurkoló lehet a Győr és a Larvik döntőjén

Háromszáz vendégszurkoló lehet Norvégiában és Veszprémben a Győri Audi ETO KC és a Larvik döntőbeli összecsapásain a női kézilabda Bajnokok Ligájában.

Női kézilabda: a Larvik átigazolta Heidi Löke húgát

A Bajnokok Ligája elődöntője előtt álló norvég Larvik női kézilabdacsapata kétéves szerződést kötött Lise Lökével, a Győri ETO-ban szereplő Heidi Löke húgával.

Női kézi BL: hat góllal győzött a Győri ETO Larvikban

A női kézilabda Bajnokok Ligája középdöntőjében a Győri Audi ETO KC Norvégiában is megőrizte szezonbeli veretlenségét, és a csoportrangadón legyőzte a Larvikot. Az ETO kiváló védekezésének és támadásban is koncentrált hajrájának köszönhetően 24–18-as sikerrel gyűjtötte be a két pontot.

A végén brillírozott a továbbra is veretlen ETO

A női kézilabda Bajnokok Ligája középdöntőjében a Győri Audi ETO KC Norvégiában is megőrizte szezonbeli veretlenségét, és a csoportrangadón legyőzte a Larvikot. Az ETO kiváló védekezésének és támadásban is koncentrált hajrájának köszönhetően 24–18-as sikerrel gyűjtötte be a két pontot.

Az ETO is bejelentette Löke és Lunde maradását

A Győri Audi ETO KC női kézilabdacsapata hivatalosan is megerősítette korábbi hírünket, mely szerint a két norvég klasszis, Heidi Löke és Katrine Lunde meghosszabbította az idény végén lejáró szerződését a kisalföldi klubbal. Rajtuk kívül a brazil Eduarda Amorim és Orbán Adrienn maradása is biztossá vált.

Női kézi: a Győri ETO is bejelentette Lökéék maradását

A Győri Audi ETO KC női kézilabdacsapata hivatalosan is megerősítette korábbi hírünket, mely szerint a két norvég klasszis, Heidi Löke és Katrine Lunde meghosszabbította az idény végén lejáró szerződését a kisalföldi klubbal. Rajtuk kívül a brazil Eduarda Amorim és Orbán Adrienn maradása is biztossá vált.

Löke és Lunde Haraldsen is marad a Győrnél

A Nemzeti Sport információi szerint Heidi Löke és Katrine Lunde Haraldsen is marad a női kézilabda NB I-ben szereplő Győri Audi ETO KC-nál: mindkét – nyáron lejáró szerződésű – norvég légiós új megállapodást kötött ugyanis a győriekkel.

Női kézilabda: eldőlt, hogy Löke és Lunde is marad a Győrnél

Heidi Löke és Katrine Lunde Haraldsen is marad a női kézilabda NB I-ben szereplő Győri Audi ETO KC-nál: mindkét – nyáron lejáró szerződésű – norvég légiós új megállapodást kötött ugyanis a győriekkel.

Női kézilabda: nyolc játékos szerződéséről tárgyal a Győr

Korábban norvég források alapján már beszámoltunk arról, hogy péntekig szerződést hosszabbíthat a Győri Audi ETO KC két norvég klasszisa, Heidi Löke és Katrine Lunde Haraldsen, ugyanakkor nem csak velük folytatnak egyeztetéseket a klub vezetői.

Kézi: Nascimento és Narcisse az év legjobbja az IHF-nél

A nőknél a brazil Alexandra do Nascimentót, a férfiaknál a francia Daniel Narcisse-t választották meg a 2012-es év legjobb játékosának a Nemzetközi Kézilabda-szövetség (IHF) hagyományos voksolásán.

Női kézi: Löke visszautasította a Larvikot, a Győr hosszabbítana

A Győri Audi ETO KC két norvég klasszisának, Heidi Lökének és Katrine Lunde Haraldsennek idény végén lejár a szerződése, és egyelőre még nem született egyezség a hosszabbításról, bár a legnagyobb esély a maradásukra van. Löke korábbi klubja, a Larvik ajánlatát is visszautasította már.

Női kézi Eb: négy győri játékos a torna álomcsapatában

A Győr Audi ETO KC négy játékosa is bekerült a női kézilabda Európa-bajnokság álomcsapatába, ám magyar nincs köztük.

Női kézi Eb: A családomnak sem tudtam elmondani a szakítást - Böhn

A magyar női kézilabda-válogatott 30–19-es vereséget szenvedett Norvégiától a szerbiai Európa-bajnokság elődöntőjében. A találkozó szakmai elemzésén túl Karl Erik Böhn, a magyar nemzeti csapat szövetségi kapitánya a találkozó után a Nemzeti Sportnak őszintén beszélt arról is, nem modellezhető problémát jelentett számára a tegnap esti, magánéletét érintő hír nyilvánosságra kerülése. Mint ismert, a norvég szövetség közvetlenül a meccs előtti este közleményben tudatta, hogy Böhn már nem alkot egy párt a rivális egyik legjobb játékosával, Heidi Lökével.

Kézilabda: szakítottak, Löke és Böhn már nem egy pár

A Norvég Kézilabda-szövetség hivatalosan kiadott közleményében megerősítette a norvég hírportálokon korábban már megjelent hírt, miszerint a norvég női kézilabda-válogatott és a Győri Audi ETO KC egyik kulcsembere, Heidi Löke, valamint a magyar válogatottat szövetségi kapitányi minőségben irányító Karl Erik Böhn a magánéletben már nem alkot egy párt.

Női kézi Eb: Löke számított rá, hogy jók lesznek a magyarok

Karl Erik Böhn, a magyar női kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya számára hatványozottan különleges lesz az Európa-bajnokság holnapi, Norvégia elleni elődöntője, hiszen nemcsak honfitársai, de élete párja ellen is fel kell készítenie nemzeti csapatunkat. Löke reméli, a szakember kíméletes lesz a taktika kidolgozásánál vele szemben.

Löke: Nem szabad hallgatni Böhnre!

A magyar női kézilabda-válogatott tétmérkőzésen legutóbb hét éve, a 2005-ös szentpétervári világbajnokságon tudta legyőzni Norvégiát, amellyel szombaton a szerbiai Európa-bajnokság elődöntőjében találkozik.