Kézilabda: Löke és Broch sem vállalja az olimpiát

A Győri Audi ETO KC két korábbi kézilabdázója, Heidi Löke és Yvette Broch egyaránt bejelentette, hogy nem vesz részt a tokiói olimpián; előbbivel személyes okok miatt nem számolhatnak a norvég válogatottban, utóbbi a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos aggályai miatt nem segíti a holland nemzeti együttest.  

Női kézi BL: Jelenleg Reistad a világ legjobb játékosa – Löke

A norvég Vipers Kristiansand vasárnap magabiztos, 34–28-as győzelmet aratott a francia Brest Bretagne felett a női kézilabda Bajnokok Ligája döntőjében. Az MVP-címet elnyerő Henny Reistad érzelmes búcsút vett az együttestől.

Női kézi: Azon gondolkoztam, mihez kezdjek az életemmel – Mörk

A norvég Tv2 beszámolója szerint Nora Mörkre, a Vipers Kristiansand jobbátlövőjére ezúttal néhány hét kihagyás vár, miután a Rosztov-Don elleni Bajnokok Ligája-csoportmeccsen újra megsérült. A 29 éves norvég válogatott klasszis egy másik nyilatkozatában úgy fogalmazott, az MR-vizsgálat előtt azon is elgondolkozott, mihez kezd az életével, ha egy újabb súlyos sérülés után vissza kell vonulnia. Mellette egy másik norvég kézilabdázó, Heidi Löke sem tud edzeni egy kellemetlen sérülés miatt, a Verdens Gang szerint így ő is lemaradhat a márciusi olimpiai selejtezőtornáról.

Női kézi: ismét eltört Heidi Löke orra, hetekig nem játszhat

Orrtörés miatt várhatóan egy hónapig nem léphet pályára Heidi Löke, a Vipers norvég válogatott kézilabdázója – számolt be róla a tv2.no.

Női kézi: Kristiansen 9 gólja, Mörk majdnem végzetes hibája

A pénteki szünnap után szombaton folytatódott a Golden League elnevezésű női kézilabdatorna Randersben: Norvégia minimális különbséggel győzte le Franciaországot, Dánia annál magabiztosabban Montenegrót.

Női kézi: Löke nem vár tovább, kés alá fekszik

Heidi Löke kés alá fekszik és megműtteti magát – mondta a játékos a norvég Tv2-nek.

Kézilabda: krízis a norvégoknál, nem értik az IHF döntését

Pénteken kezdené meg a felkészülést az olimpiai selejtezőtornára a norvég női kézilabda-válogatott, ám a koronavírus-járvány terjedése okozta helyzet alaposan megnehezíti Thórir Hergeirsson szövetségi kapitány dolgát.

Női kézi: hét játékossal, köztük Lökével és Lundéval hosszabbított a Vipers

Fél tucatnál is több játékossal, valamint a vezetőedzőjével is új szerződést kötött a Ferencváros női kézilabdacsapatának BL-riválisa, a norvég Vipers.

Női kézi-vb: Löke törött orral folytatta a meccset

Heidi Löke, a norvég női kézilabda-válogatott beállója orrtörést szenvedett a Dánia elleni világbajnoki középdöntős meccs első félidejében, de a 36 éves játékos folytatta a találkozót, bár hétfőn már látszódtak a harc nyomai a szeme alatt.

Női kézi-vb: Löke megható üzenettel kelt útra Japánba – kép

A norvég női kézilabda-válogatott kulcsjátékosa, Heidi Löke a fiától kapott üzenettel a tarsolyában utazhatott el Japánba a világbajnokságra. A győri időszaknak köszönhetően magyarul is kiválóan beszélő, 12 éves Alexander eredetileg meglepetésnek szánta volna, de a mosásnál „lebukott”.

Női kéz BL: Még a Győr tempóját is bírnám – Löke

A női kézilabda Bajnokok Ligája A-csoportjának 5. fordulójában a Ferencváros a norvég Vipers Kristiansandot fogadta, és sima, ötgólos vereséget szenvedett. A norvégok egyik legjobbja a Győri Audi ETO korábbi játékosa, Heidi Löke volt, akivel a találkozó után beszélgetett az NSO Tv stábja.

Női kézi BL: Bíró Blanka védése a forduló legszebbjei között

Az elmúlt hétvégén megkezdődött a női kézilabda Bajnokok Ligája idei kiírásának csoportköre, amelyet követően az Európai Kézilabda-szövetség illetékesei – korábbi jó szokásukat megőrizve – ez alkalommal is megválasztották a forduló legszebb védéseit, góljait, s a három legjobb játékost is. Magyar érdekeltséget a védések között találhatunk.

Női kézi: Löke váratlanul felépült, és játékra jelentkezett

Meglepő fordulatról számolt be a Norvég Kézilabda-szövetség hivatalos honlapja: Heidi Löke, akiről a közelmúltban még azt írták, hogy meniszkuszsérülés miatt több hónapos kihagyással számolhat, ma újra teljes értékű edzést végezhetett klubcsapatával, a Vipersszel.

Női kézi: hihetetlen norvég pechszéria, Löke is lemarad a vb-ről

Újabb kulcsjátékosát kénytelen nélkülözni a norvég női kézilabda-válogatott a decemberi világbajnokságon, miután sérülés miatt a beálló Heidi Löke sem lehet ott Japánban.

Női kézi: Heidi Löke aláírt új csapatához – hivatalos

A korábbi sajtóhíreknek megfelelően a Vipers Kristiansand női kézilabdacsapatában folytatja pályafutását Heidi Löke. A 36 éves klasszis beálló kétéves szerződést írt alá az elmúlt két évben hazai porondon minden címet begyűjtő együttessel.

Kézilabda: Löke mégsem a Larvikhoz megy, a Vipersben folytatja – sajtóhír

A Hamar Arbeiderblad információja szerint mégsem a másodosztályú Larvikban folytatja a pályafutását Heidi Löke. A Storhamar 36 éves, olimpiai, kétszeres világ- és háromszoros Európa-bajnok beállója ugyan korábban elkötelezte magát az élvonalból kizárt kézilabdacsapathoz, ám a válogatottság miatt úgy tűnik, inkább a Viperst választja.

Női kézi: Löke a másodosztályba is követné a Larvikot

A norvég Larvik női kézilabdacsapata még mindig a fennmaradásáért küzd, jelenleg az is bizonytalan, hogy megkapja-e az élvonalbeli induláshoz szükséges licencet. Jó hír viszont, hogy úgy tűnik, Heidi Löke az alacsonyabb osztályba is követné a csapatot.

Női kézi Eb: Löke újra topformában, még messze a befejezés

Ha korábban arról írtunk, jobbátlövőben két fontos játékosát is nélkülözni kényszerül az Európa-bajnoki címvédő norvég női kézilabda-válogatott, a beálló posztján kellemes gondokkal küzdhet Thorír Hergeirsson szövetségi kapitány. A korábban a Győri ETO-val Bajnokok Ligáját nyerő, két gyermeknek is életet adó Heidi Löke 35 évesen is olyan erőben és formában van, mint fénykorában.

Női kézi EHF-kupa: főtáblás a Siófok, Lökéék kiejtették az Érdet

Az Érd kiesett a női EHF-kupából, mivel a harmadik selejtezőkör visszavágóján a hazai egygólos siker után idegenben 32–27-re kikapott a Storhamartól. A házigazdában Juhász Gabriella nem talált be, a korábbi győri Heidi Löke viszont mind a hét helyzetét értékesítette.