Ökölvívás: Párizsban folytatják az európai olimpiai selejtezőt

Tavaly Londonban kezdték el, az idén június 4. és 8. között Párizsban fejezik be az ökölvívók európai olimpiai selejtezőtornáját.

Ökölvívás: még egy olimpiai kvóta? Négy sikeren múlhat...

Gálos Roland (és Fodor Milán?) mellett talán Hámori Ádám is ott lehet Tokióban, az európai selejtezőt Londonban folytathatják.

Ökölvívás: Kovács Richárd nyerte meg az ob záró napjának meccsét

Szebb napokat is látott már a magyar ökölvívás, de az idén Győrben rendezett országos bajnokság ezúttal is ragyogó hangulatú csatákkal zárult.

Ökölvívás: Hámori Ádám is az első körben búcsúzott

A londoni európai olimpiai selejtező vasárnapi programjának zárásaként Hámori Ádám már a nyitó fordulóban búcsúzott. A kőszegiek 91 kilósa a szintén nem sokat mutató örmény Narek Manaszjan ellen finoman szólva is visszafogottan bokszolt, és egyhangú pontozással szenvedett vereséget.

Ökölvívó-vb: az utolsó két magyar is kiesett a versenyből

A 91 kilogrammos súlycsoportban induló Hámori Ádám és az 57 kilós Gálos Roland is a nyolcaddöntőben búcsúzott kedden a jekatyerinburgi férfi ökölvívó-világbajnokságtól. Ezzel az utolsó magyar öklöző is kiesett, a hatfős válogatott tagjai összesen négy mérkőzést nyertek.

Ökölvívó-vb: Hámori Ádám bejutott a 16 közé

Hámori Ádám nyolcaddöntőbe jutott a 91 kilogrammosok súlycsoportjában vasárnap a jekatyerinburgi férfi ökölvívó-világbajnokságon.

EJ: férfi ökölvívóink vitatható vereséggel búcsúztak

A férfiválogatott utolsó két állva maradt versenyzője egyaránt vitatható vereséggel búcsúzott az Európa-bajnokságtól Minszkben.

EJ: Hámori szoros meccset nyert, Bernáth szorosat veszített

Két roppant szoros, megosztott pontozással zárult meccset vívtak a mieink vasárnap délután a férfi ökölvívó Európa-bajnokságnak számító minszki Európai Játékokon. Hámori Ádám megnyerte, Bernáth Attila elveszítette kiélezett mérkőzését.

Ökölvívás: teljes magyar élvonal indul a Bocskai-emlékversenyen

Huszonhárom ország 178 ökölvívóját várják a 62. Bocskai István nemzetközi emlékversenyre, a szerdától szombatig tartó hagyományos debreceni eseményen a teljes magyar élvonal szerepel.

Ökölvívó ob: Harcsa küszködve nyert, Hámori pillanatok alatt

Két könnyű sikere után csütörtökön váratlanul nehéz mérkőzésen aratott pontozásos győzelmet Harcsa Zoltán a férfi ökölvívó országos bajnokságon, melynek elődöntős napján Hámori Ádámnak egy perc sem kellett a fináléba jutáshoz.

Ökölvívó ob: nem volt meglepetés a negyeddöntőkben

Különösebb meglepetések nélkül zajlottak le szerdán a férfi ökölvívó országos bajnokság negyeddöntői, így a világbajnokságot megjáró mindhárom bokszoló könnyed sikerrel lépett az elődöntőbe.

Ökölvívó-vb: Kovács Richárd győzött, Hámori Ádám búcsúzott

A 64 kilogrammban szereplő Kovács Richárd győzelemmel mutatkozott be a hamburgi férfi ökölvívó-világbajnokságon, melynek pénteki nyitónapján Harcsa Zoltán (75 kg) után Hámori Ádám (91 kg) is kikapott és kiesett.

Ökölvívás: Balzsay nem teljesen elégedett az Eb-szerepléssel

Balzsay Károly szövetségi kapitány örül az éremnek és a három világbajnoki kvótának, mégsem teljesen elégedett a magyar ökölvívó-válogatott harkivi Európa-bajnokságon mutatott teljesítményével.

Ökölvívó Eb: Harcsa már érmes, Kovács és Hámori kiesett

A pénteki elődöntőben is lesz magyar bunyós a harkivi ringben – így a szombati eredményhirdetésnél is.

Ökölvívó Eb: Hámori és Harcsa is negyeddöntős, egyúttal vb-induló

Kovács Richárd után kedden Harcsa Zoltán (75 kg) és Hámori Ádám (91 kg) is a nyolc közé jutott a harkivi ökölvívó Európa-bajnokságon, ezzel indulási jogot szereztek a hamburgi világbajnokságra.

Ökölvívó Eb: Hámori Ádám továbbjutott Harkivban

A 91 kilós súlycsoportban érdekelt Hámori Ádám révén megszületett a szombati nap egyetlen magyar győzelme a harkivi ökölvívó Európa-bajnokságon.

Rio 2016: Hámori kiesett az ökölvívó olimpiai selejtezőn

Hámori Ádám pontozásos vereséget szenvedett, így kiesett a 81 kilogrammosok versenyéből a Bakiban zajló ökölvívó olimpiai kvalifikációs tornán, amely az amatőrök számára az utolsó lehetőség a kvótaszerzésre.

Ökölvívás: magyar arany, ezüst és két bronz Tamperéből

Egy-egy arany- és ezüst-, illetve két bronzérmet szereztek a magyar versenyzők a Tamperében rendezett 36. Tammer nemzetközi ökölvívótornán.