Gól nem esett, így egy ponttal távozott a Szeged Gyirmótról

A labdarúgó NB II 28. fordulójában a játéknap előtt a dobogó harmadik fokán álló Gyirmót a 13. Szeged-Csanádot látta vendégül. Egyik csapat sem talált be a mérkőzésen, a döntetlennel mindkét alakulat megőrizte helyét a tabellán.

Debrecenben ért véget a Gyirmót győzelmi sorozata

A labdarúgó NB II 27. fordulójában a sereghajtó Debreceni EAC a tavasszal öt meccséből ötöt megnyerő Gyirmótot fogadta. Az első félidőben megszerezte a vezetést az egyetemi csapat, de a vendégek gyorsan egalizálni tudtak. A második játékrészben nem forogtak veszélyben a kapuk, a végén azonban jött a dráma: Nagy Patrik a hosszabbítás utolsó utáni pillanatában büntetőt hibázott, így egy ponttal távozott a Gyirmót a cívis városból.

NB II: Dzsudzsák csapatkapitányságát felfújta a média – Kondás Elemér

Hazai pályán 2–0-s vereséget szenvedett a listavezető Debreceni VSC a Gyirmóttól a labdarúgó NB II 24. fordulójában. A Nemzeti Sport információ szerint elképzelhető, hogy Kondás Elemér utoljára ült a debreceni kispadon, a mérkőzést követő sajtótájékoztatón a jövővel kapcsolatban azonban még nem erről beszélt. Csertői Aurél szerint csapata majdnem a maximumot nyújtotta a DVSC ellen. 

NB II: a DVSC odahaza két góllal kikapott a Gyirmóttól

A labdarúgó NB II 24. fordulójának hétfői játéknapján a listavezető Debreceni VSC 2–0-ra kikapott a Gyirmót FC Győrtől a Nagyerdei Stadionban, így 11 győztes mérkőzés után először veszített pontokat hazai pályán a 2020–2021-es idényben.

A Gyirmót megszakította a DVSC hazai győzelmi sorozatát

A labdarúgó NB II 24. fordulójának hétfői játéknapján a listavezető Debreceni VSC 2–0-ra kikapott a Gyirmót FC Győrtől a Nagyerdei Stadionban, így 11 győztes mérkőzés után először veszített pontokat hazai pályán a 2020–2021-es idényben.

Nagy Patrik két perc alatt kétszer talált be a budaörsiek kapujába

A labdarúgó NB II 23. fordulójában az ötödik Gyirmót FC Győr a két ponttal és két hellyel előtte álló Budaörsöt látta vendégül. A hazaiak győzelme azt jelenti, hogy a Gyirmót megelőzte a tabellán a Budaörsöt.

NB II: a harmadosztályból érkezett hátvéd a Gyirmóthoz

A téli felkészülés során a labdarúgó NB II-ben szereplő Gyirmót FC Győr két védője, Lázár Patrik és Németh Bence is súlyos sérülést szenvedett, mindkettejükre műtét és hosszú kihagyás vár. Ezért a gyirmótiak mindenképpen meg akarták erősíteni a hátvédsort, így hozzájuk került Radics Márton a Puskás Akadémiától, most pedig leigazolták Karacs Dánielt, aki legutóbb az NB III-as Monorban futballozott – számolt be róla a klub honlapja.

Másodszor is legyőzte a Gyirmót a Haladást

A labdarúgó NB II 22. fordulójában a forduló előtt hatodik Szombathelyi Haladás az egy hellyel előtte álló Gyirmótot látta vendégül. A találkozót 2–0-s félidő után a vendégek nyerték meg 3–1-re.

Felkészülés: hengerelt a Kövesd; a DVTK legyőzte a Debrecent

A Mezőkövesd Zsóry alaposan megszórta a harmadosztályú Sajóbábonyt – Pintér Attila együttese felkészülési mérkőzésen 12–0-ra legyőzte ellenfelét. Michael Oenning irányításával 2–1-re nyert az Újpest a Gyirmót FC Győr ellen, míg a Budapest Honvéd az ETO FC Győr fölött aratott 1–0-s sikert. A Paks 2–0-ra diadalmaskodott a Szentlőrinc, majd 3–1-re a PMFC ellen. A ZTE 3–1-re verte a Kaposvárt.

MTK: Lencse László a másodosztályban folytatja – hivatalos

A labdarúgó NB I-ben szereplő MTK a hivatalos honlapján tudatta, hogy a másodosztályú Gyirmót FC Győrnél folytatja pályafutását Lencse László.

Egy mesternégyes mellett hét tripla, otthon parádézó Loki – NB II-es őszi legek

Túl vagyunk az első körön a labdarúgó NB II-ben, a csapatok tizenkilenc mérkőzést lejátszottak az idényből (elvileg mindegyik együttes megmérkőzött a 19 ellenfelével, de a koronavírus-járvány miatt néhány meccset nem rendeztek meg, ezeken játék nélkül kapta meg a három pontot a vétlen fél – a szerk.), így érdemes öszegzést készíteni. A Nemzeti Sport Online többek között megvizsgálta, hogy az ősszel melyik csapat szerezte, illetve kapta a legtöbb gólt, melyiknek van a leghosszabb veretlenségi és nyeretlenségi sorozata, melyik áll a hazai és az idegenbeli tabella élén, emellett megnéztük, hogy mely játékosok szerezték a legtöbb gólt, hány mesternégyes és mesterhármas született, ki a legfiatalabb és a legidősebb gólszerző, illetve kik azok, akiket a legtöbbször kellett sárga és piros lappal fegyelmezni.

Két vereség után ismét nyerni tudott a Gyirmót

A labdarúgó NB II 18. fordulójában a játéknap előtt ötödik Gyirmót a 16. helyezett, öt meccse nyeretlen Kazincbarcikát fogadta. A hazaiak a második félidőben nem sok teret adtak a vendégeknek, így otthon tartották a három pontot.

A Nyíregyháza nyert a gyirmóti ködben

A labdarúgó NB II 16. fordulójának rangadóján a játéknap előtt harmadik helyen álló Gyirmót FC Győr az ötödik Nyíregyházával csapott össze. A köd miatt egyszer félbe is szakadt a mérkőzés, aminek a végén a nyírségiek örülhettek.

MLSZ: meccshalasztás az NB III-ban és a Magyar Kupában

A Magyar Labdarúgó-szövetség versenybizottsága módosította egy-egy Magyar Kupa- és NB III-as mérkőzés időpontját – derült ki a pénteken szerkesztőségünkbe is eljuttatott közleményből.

NB II: a Gyirmót egy góllal nyert Szegeden

A labdarúgó NB II 9. fordulójából elhalasztott Szeged-Csanád GA–Gyirmót FC Győr mérkőzést szerda délután pótolták be, és a vendégek Szatmári István góljával 1–0-ra nyertek.

Ponttal távozott Gyirmótról a Kaposvár

A labdarúgó NB II 12. fordulójában a játéknap előtt 4. helyen álló Gyirmót a 14. Kaposvárt fogadta. A Gyirmót hiába birtokolta többet a labdát, ez az eredményben nem mutatkozott meg, a találkozó ugyanis gól nélkül zárult.

NB II: újabb súlyos sérülés, hosszú kényszerpihenőn a gyirmóti játékos

Szerencsétlenül alakult a 21 esztendős Lustyik Levente utóbbi másfél éve, hiszen először, még 2019 februárjában a Békéscsaba játékosaként szenvedett térdsérülést. Idén nyáron Gyirmótra került, de augusztus végén, a Siófok elleni bajnokin újabb súlyos sérülést szenvedett, így hosszas kihagyásra számíthat – igaz, utóbbi esetben legalább a műtétet elkerülte.

NB II: a vírus közbeszólt, elmaradt a Szeged–Gyirmót meccs

A Szeged-Csanád Grosics Akadémia labdarúgócsapata a hivatalos honlapján számolt be róla, hogy elmaradt az együttes Gyirmót FC Győr elleni másodosztályú mérkőzése, mivel a vendégek koronavírussal fertőzött személyekkel érintkezhettek.

NB II: a Gyirmót és a Kaposvár is az utánpótlásából erősített

Somogyi-Bakos Bence a Gyirmót utánpótlásából, a Gyirmót SE-ből került fel a gyirmótiak felnőttcsapatába, míg Szederkényi Ádám a kaposvári Bene Ferenc Labdarúgó Akadémiáról csatlakozott a Kaposvár felnőtt együtteséhez.