Női kézi: megvan, hol folytatja a Győri ETO magyar válogatott szélsője

A Siófok KC a hivatalos honlapján bejelentette, a következő idénytől a Balaton-parti együttesben szerepel Puhalák Szidónia, a Győri Audi ETO 24 esztendős kézilabdázója.

Női kézi: Faluvégi a játékával bizonyítaná, hogy helye van a válogatottban

Faluvégi Dorottya nehezen élte meg, hogy nem lehetett ott a magyar női kézilabda-válogatottal a Győrben sikerrel megvívott olimpiai selejtezőn. Az ETO jobbszélsője azóta a pályán igyekszik bizonyítani, hogy helye van a nemzeti csapatban. A 23 éves játékos az első BL-final fourjáról, a norvég mintáról és arról is beszélt, mit szeretne ellesni Jovanka Radicsevicstől.

Női kézi BL: megvan, mikor játszik a Győr az elődöntőben

Az Európai Kézilabda-szövetség (EHF) a hivatalos oldalán bejelentette, hogy a női Bajnokok Ligája budapesti négyes döntőjében a Győri Audi ETO–Brest összecsapással kezdődik a program.

Női kézi BL: Győr–Brest és Vipers–CSZKA az elődöntőben

Az Európai Kézilabda-szövetség a Sport Televízió stúdiójában kisorsolta a női Bajnokok Ligája budapesti négyes döntőjének párosítását: Győri ETO–Brest és Vipers Kristiansand–CSZKA Moszkva meccset rendeznek az elődöntőben.

Női kézi BL: íme, a final four meccseinek kezdési időpontjai

Az Európa Kézilabda-szövetség a hivatalos honlapján tette közzé a női Bajnokok Ligája négyes döntő mérkőzéseinek kezdési időpontjait.

Női kézi BL: Ez a négy együttes mutatta a legjobb formát – Skaliczki

Az újabb Bajnokok Ligája négyes döntős szereplésével rekordot javító címvédő Győri Audi ETO KC női kézilabdacsapata eddig szépen halad az általa jól kikövezett úton története hatodik aranyérme felé.

Női kézi BL: a Győri ETO kettős győzelemmel jutott a négy közé

A női kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének visszavágóján a Győri Audi ETO KC a Buducsnoszt Podgoricát fogadta, és bár sokáig egy-két góllal az ellenfél vezetett, a második félidő közepétől már a győriek akarata érvényesült, így kettős győzelemmel jutottak be a BL négyes döntőjébe.

Jöhet a négyes döntő! Otthon is ETO-győzelem a harapós Buducsnoszt ellen

A női kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének visszavágóján a Győri Audi ETO KC a Buducsnoszt Podgoricát fogadta, és bár sokáig egy-két góllal az ellenfél vezetett, a második félidő közepétől viszont már a győriek akarata érvényesült, így kettős győzelemmel jutottak be a BL négyes döntőjébe.

Női kézi BL: Nem kell álszentnek lenni – Danyi Gábor

Akkor játszottak a legjobban, amikor kellett, ami annak is köszönhető, hogy jól kezelték a hónapok óta tartó bizonytalan helyzetet – mondja a címvédő Győri Audi ETO vezetőedzője, Danyi Gábor.

Női kézi BL: A Győr megmutatta, miért a világ legjobb csapata – Popovics

A Buducsnoszt Podgoricánál csalódottan értékeltek a Győri ETO-tól hazai pályán elszenvedett 11 gólos vereséget követően. Bojana Popovics sajnálta, hogy sokszor elvitte a szívük a montenegrói csapat játékosait a Bajnokok Ligája-negyeddöntőben, ezért nem tudták megmutatni a valós tudásukat, ugyanakkor elismerte, a magyar csapat mindenben föléjük kerekedett. Az ETO szakvezetője, Danyi Gábor együttese védekezését és a kapusteljesítményt emelte ki.

Női kézilabda BL: a Győri ETO 11 góllal nyert Podgoricában

A női kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjében, a párharc első felvonásán a Győri Audi ETO KC idegenben 30–19-re legyőzte a montenegrói Buducsnoszt Podgoricát. A visszavágót április 10-én, 18 órától rendezik meg Győrben.

Iskolajáték Podgoricában: az ETO az első meccsen eldöntötte a továbbjutást

A női kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjében, a párharc első felvonásán a Győri Audi ETO KC idegenben 30–19-re legyőzte a montenegrói Buducsnoszt Podgoricát. A visszavágót április 10-én, 18 órától rendezik meg Győrben.

Női kézi BL: a Győr elnöke szerint a csapatra nehéz feladat vár a Podgorica ellen

A válogatottak olimpiai selejtezőtornái után az előttünk álló hétvégén a negyeddöntőkkel folytatódnak a küzdelmek a női kézilabda Bajnokok Ligájában is. A Győri Audi ETO KC-ra nem vár könnyű feladat a Buducsnoszt Podgorica ellen.

Női kézi NB I: a Győr kétszer annyi gólt lőtt, mint a Szombathely

A hétvégi, Buducsnoszt Podgorica elleni Bajnokok Ligája-negyeddöntőre készülő Győri ETO 20 góllal legyőzte a Szombathelyt a női kézilabda NB I-ben, éppen kétszer annyiszor talált be, mint ellenfele.

Női kézi NB I: karanténban az Érd, elmarad a Győr elleni meccs

Az Érd női kézilabdacsapata hivatalos közleményben tudatta, hogy elmarad a szombatra kiírt, Győr elleni bajnoki mérkőzése.

Női kézi NB I: negyven gólt lőtt a Kohásznak az ETO

Az Érd a Békéscsabát, a Győri ETO pedig a Dunaújvárost győzte le a női kézilabda NB I szerdai játéknapján.

Női kézi: nincs fűtés és meleg víz – otthon játszik szerdán az ETO

A helyi sportcsarnok kazánjának meghibásodása miatt nem Dunaújvárosban, hanem Győrben mérkőzik meg egymással a DKKA és az ETO a női kézilabda NB I-ben szerdán – írja a kohaszkezi.hu.

Női kézi BL: megvan a Győr–Buducsnoszt meccsek időpontja

A Győri Audi ETO KC női kézilabdacsapata a hivatalos honlapján számolt be róla, hogy elkészült a női kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének időbeosztása.

Női kézi BL: Győrben is nyert az ETO, bent van a nyolc között

A női kézilabda Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének visszavágóján a Győri ETO a német Bietigheimet fogadta, és különösebb megerőltetés nélkül négy góllal győzött. Így kettős győzelemmel bejutott a legjobb nyolc közé, ahol a Ferencváros vagy a Buducsnoszt lesz az ellenfele.

Nem volt vita, a Győr jutott a BL legjobb 8 csapata közé

A női kézilabda Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének visszavágóján a Győri ETO a német Bietigheimet fogadta, és különösebb megerőltetés nélkül négy góllal győzött. Így kettős győzelemmel bejutott a legjobb nyolc közé, ahol a Buducsnoszt lesz az ellenfele.