Kisvárda: Gosztonyira fél év kihagyás vár, már meg is műtötték

Igaznak bizonyultak az első hírek, Gosztonyi András Achilles-ín-szakadást szenvedett. A 29 esztendős szélső kedd este túl is esett a műtéten, a beavatkozást követően három hét gipsz vár rá, majd fokozatosan megkezdheti a rehabilitációs munkát. A Kisvárda beszámolója szerint mintegy hat hónapos gyógyulási idővel kell számolni. 

Kisvárda: Gosztonyi András súlyos sérülést szenvedett

Súlyosan megsérült Gosztonyi András, a Kisvárda labdarúgója kedden, a Mezőkövesd elleni bajnoki első félidejében.

Kisvárda: Gosztonyi szerződést hosszabbított – hivatalos

Szerződést hosszabbított a labdarúgó NB I-ben szereplő Kisvárda Gosztonyi Andrással – olvasható a klub hivatalos honlapján.

Kisvárda: Gosztonyi András pótolta az érettségi vizsgáit

Gosztonyi András közel a harminchoz pótolta az érettségi vizsgáit, amelyeket pályafutása miatt diákként elhalasztott.

Labdarúgás: Baráth haja nem tetszett; Batik templomba ment

Baráth Botond szerint a magyar–szlovák Eb-selejtezőn a játékvezetőnek bizonyára nem tetszett a haja, ezért kapott a lefújás után piros lapot. Batik Bence nagyobbnál nagyobb helyzeteket hagyott ki a Honvéd Mol Fehérvár elleni bajnokijának hajrájában, pedig még a templomba is elment, hogy végre gólt szerezzen. Összegyűjtöttünk egy csokrot labdarúgóink az elmúlt években az NSO Tv-nek adott nyilatkozataiból.

Koronavírus: Gosztonyi András félmillió forintos felajánlása

A Kisvárda labdarúgója, Gosztonyi András és felesége 500 ezer forinttal támogatta a Felső-Szabolcsi Kórház alapítványát, hogy ezzel segítse a koronavírus-járvány elleni küzdelmet. 

Kihasználta emberelőnyét a Puskás Akadémia, a Várda bánta

A Puskás Akadémia 3–1-re megverte odahaza az első félidő derekán emberhátrányba kerülő Kisvárdát a labdarúgó NB I 21. fordulójában.

Kisvárda: „Az Arsenalnál is előfordult már, hogy nem volt a kezdőben angol”

Rutinból lehetetlen megoldani a profi futball kihívásait, és Gosztonyi András úgy érezte, a légiósok közül többen nem voltak tisztában azzal, milyen erős a magyar élvonal.

NB I: Gosztonyinak nem fordult meg a fejében, hogy az egyetlen magyar a kezdőben

Mikalaj Szihnyevics találatával három pontot szerzett a bajnoki címre hajtó Ferencváros a kiesés ellen küzdő Kisvárda otthonában a labdarúgó NB I 26. fordulójában. A találkozó után Gosztonyi Andrással és Lovrencsics Gergővel beszélgetett az NSO Tv stábja.

NB I: Nemzetközi csapat vagyunk, valóban nehéz a kommunikáció – Gosztonyi

A Kisvárdának szinte helyzete sem akadt, így a győzelem esélyétől is messze volt a Ferenváros elleni mérkőzésen. A 2–0-s zöld-fehér sikerrel végződő találkozó után a vendégek részéről Gosztonyi András reagált az NSO Tv-nek a Dajka László által felvetett kommunikációs problémákra. A Fradiból a két gólszerző, Abraham Frimpong és Miha Blazic állt a kameránk elé.

NB I: vállsérülést szenvedett a Kisvárda játékosa

Vállsérülés miatt nem léphet pályára az Újpest elleni bajnokin Gosztonyi András, a labdarúgó NB I-ben szereplő Kisvárda játékosa.

Csupasport: Gosztonyi András fogyása szakemberrel

Gosztonyi András korábban súlyfelesleggel küzdött, majd amikor Lengyelországban futballozott, gyorsan megszabadult öt-hat kilogrammtól. A Kisvárda jelenlegi labdarúgója elárulta, hogyan sikerült megizmosítania a felsőtestét, s hogyan tartja a kondícióját a légiósélet után is. Részletek a csupasport.hu oldalon.

NB I: nem mindennapi hiba előzte meg Juhász gólját

Mint beszámoltunk róla, a címvédő Mol Vidi FC magabiztos, négygólos sikerrel kezdte a labdarúgó NB I új szezonját. A fehérváriak harmadik találatát Juhász Roland szerezte az újonc Kisvárda elleni nyitányon, a gólt azonban egy ritkán látható hiba előzte meg a vendégek részéről.

„Miért ne lehetnék én az első felnőttválogatott játékos Kisvárdán?"

Gosztonyi András 2016 nyarán igazolt a lengyel Slask Wroclawtól az NB II-es Kisvárdához. Februárban még azt nyilatkozta, ha nem sikerül feljutni a csapatnak az NB I-be, akkor távozik a klubtól. Aztán több okból mégis maradt – NB I-es klubok nem keresték –, a döntését pedig nem bánta meg. Ráadásul ha a szezon végéig kitart a Kisvárda jó formája, akkor feljutnak az élvonalba, ott pedig az U20-as vb-bronzérmes labdarúgó bizonyítani szeretné, képes válogatott szinten játszani. Merthogy hiába volt meghatározó tagja a korosztályos válogatottaknak, a 26 éves középpályás a felnőttek között nem húzhatta magára a címeres mezt. Az NSO Tv-nek minderről a Ferencváros elleni, 1–0-ra megnyert Magyar Kupa-mérkőzés után beszélt. 

Kép: az NB II-es futballista összetörte luxusautóját

Gosztonyi András, a labdarúgó NB II-ben szereplő Kisvárda középpályása Instagram-oldalán mutatta meg, hogy balesetet szenvedett Mercedesével. A játékos leírása alapján szerencsére nem történt nagy baj, mindenki megúszta sérülések nélkül.

Kisvárda: szerződést hosszabbítottak Gosztonyival

A labdarúgó NB II-ben szereplő Kisvárda hivatalos honlapján jelentette be, hogy a többszörös utánpótlás-válogatott Gosztonyi András kettő plusz egy évvel meghosszabbította szerződését.