BL, A-csoport: az exújpesti sem talált be, gól nélküli iksz a vége

Nem hozott gólt a labdarúgó Bajnokok Ligája 2019–2020-as idényében az A-csoport nyitó mérkőzése: a belga bajnoki ezüstérmes FC Bruges hazai környezetben 0–0-s döntetlenre végzett a török aranyérmes Galatasarayjal.

Ángel szállt a PSG stadionjára, kikapott a Real Madrid

A PSG hazai pályán megérdemelten győzte le 3–0-ra a Real Madridot a labdarúgó Bajnokok Ligája A-csoportjának rangadóján. A mérkőzés hőse a két gólt szerző Ángel Di María, a Real egykori szélsője volt, a csoport másik mérkőzésén BL-rekordot állított be a Galatasaray.

Törökország: Falcao aláírt a Galatasarayhoz – hivatalos

A török Galatasaray labdarúgócsapata bejelentette, hogy szerződtette Radamel Falcaót a Monacótól.

Galatasaray: fél év után kölcsönadták az Újpest korábbi támadóját

Az FC Bruges az idény végéig szerződtette Mbaye Diagne-t, akire opciós jogot is szerzett a Galatasaraytól – minderről a belga klub hivatalos Twitter-csatornája számolt be.

Roma: a török élvonalban folytatja a vb-győztes középpályás – hivatalos

Az AS Roma labdarúgócsapata a hivatalos honlapján tette közzé, hogy Steven Nzonzi a török élvonalbeli Galatasaray színeiben folytatja kölcsönben.

Hollandia: Búcsúzik az utolsó nagy tízes – Wesley Sneijder visszavonult

Nem csak Hollandiában, talán a futballtörténelemben is lezárult egy korszak a 134-szeres válogatott labdarúgó, Wesley Sneijder visszavonulásával.

Felkészülés: Orbánék négy perc alatt hármat lőttek a Galatának

Az RB Leipzig négy perc alatt szerzett három gólnak köszönhetően 3–2-re legyőzte a hozzá hasonlóan Bajnokok Ligája-főtáblás Galatasarayt nemzetközi felkészülési mérkőzésen Innsbruckban.

Törökország: volt liverpoolival erősített a Galatasaray

Három új játékos érkezését, köztük a Liverpoolt és a Besiktast is megjáró Ryan Babel szerződtetését jelentette be hivatalos honlapján a török bajnok Galatasaray labdarúgócsapata.

Galatasaray: az exfradista a volt újpesti csapattársa lehet

Török lapértesülések szerint a 22. bajnoki címét megszerző Galatasaray a nyáron a korábbi ferencvárosi Joseph Paintsillel erősítené meg a keretét.

Eurofutball: Odamegyek, ahol a legtöbbet fizetik – Diagne

A korábbi újpesti csatár, Mbaye Diagne kijelentette, ha el kell hagynia a Galatasarayt, olyan klubba igazol, ahol a legtöbb pénzhez juthat hozzá.

Eurofutball: vadonatúj bajnok a lengyeleknél, BL-elitben a Galata

A Galatasaray 2–1-re legyőzte az Istanbul Basaksehirt a török labdarúgó-bajnokság 33. fordulójának vasárnapi játéknapján, ezzel biztossá tette, hogy az első helyen fejezi be a 2018–2019-es kiírást. Lengyelországban új bajnokot avattak, a Piast Gliwice végzett az első helyen, Montenegróban a Szutjeszka megvédte címét, míg Koszovóban a Feronikeli lett az aranyérmes.

Eurofutball: a Galatasaray 18. Török Kupa-győzelmét aratta

A Galatasaray 18. alkalommal hódította el a Török Kupát, a Sahtar Doneck 13-adszor lett Ukrán Kupa-győztes. A Lokomotiv Plovdiv először lett Bolgár Kupa-győztes, az FK Sarajevo harmadszor nyerte meg a Bosnyák Kupát, a Bnei Jehuda negyedszer az izraelit.

Törökország: a Fener tíz fővel mentett pontot a 389. derbin

A török élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Süper Lig) 28. fordulójában a második helyen álló Galatasaray 1–1-es döntetlent játszott a 14. Fenerbahcéval.

Videó: ritkán látható sportszerűség, direkt kihagyta a 11-est

Nem mindennapi sportszerűségről tett tanúbizonyságot a minap a török Galatasaray egyik utánpótlás-játékosa. Az U14-es csapat kapitánya, Beknaz Almazbekov az Istanbulspor elleni mérkőzésen egy csel után elesett – szabálytalanság nem történt, de a játékvezető tizenegyest ítélt. A 13 éves ifjú futballista ezt követően szándékosan kihagyta a büntetőt. Le a kalappal!

El: „sértett” sztárja nélkül nyert az Inter; előnyben a Sevilla és a Napoli

Az Inter 1–0-s győzelmet aratott hazai pályán a Rapid Wien felett a labdarúgó Európa-ligában a legjobb tizenhat közé kerülésért zajló párharc első mérkőzésén. A Napoli és a Sevilla is idegenben győzött, míg Szoboszlai Dominik csapata, a Salzburg ugyan vezetett Belgiumban, de végül vesztesen távozott az FC Bruges otthonából. A Dinamo Kijev Kádár Tamás nélkül ikszelt az Olympiakosszal.

El: odavágók a nyolcaddöntőbe jutásért – az összes eredmény egy helyen!

Csütörtökön újabb kört rendeztek a labdarúgó Európa-ligában – a csapatok a legjobb 16 közé jutásért küzdöttek meg, a párharcok az első meccseknél tartanak. A játéknap összes eredménye és a gólszerzők egy helyen!

Törökország: a rekordbajnoknál folytatja a volt újpesti gólvágó

A Galatasaray hivatalos ajánlatot tett a Kasimpasának a török első osztályú bajnokság góllövőlistáját toronymagasan vezető Mbaye Diagne-ért. A korábban Újpesten futballozó támadó elbúcsúzott a Kasimpasa drukkereitől, sőt már aláírta új szerződését.

Légiósok: Szalai több millió eurós Galata-ajánlatra mondott nemet – sajtóhír

Török sajtóhírek szerint a Galatasaray a korábban már jelzett érdeklődéseket követően konkrét ajánlatot is tett Szalai Ádámnak, ám a csatár visszautasította a hárommillió eurós fizetést, mert nem szeretne a télen távozni a Hoffenheimtől.

Légiósok: Szalai Ádám közel a klubváltáshoz – sajtóhír

Sajtóhírek szerint a török élvonalban szereplő Galatasaray nagyon közel áll Szalai Ádám megszerzéséhez, és a magyar válogatott támadó a szezon végéig kölcsönbe érkezhet a török sztárcsapathoz.

Légiósok: német klub is érdeklődik Szalai iránt – sajtóhír

Német sajtóhírek szerint a Hoffenheim csatárával, Szalai Ádámmal erősítené meg keretét a VfB Stuttgart.


Kézilabda Eb: Tudta-e?