Virág a gomblyukban – a maffia és a futball kapcsolata Olaszországban

Amerikában 50, Magyarországon 40 éve mutatták be A keresztapa című kultikus filmet, amely a New York-i alvilág szicíliai köreinek története révén mindmáig meghatározza az olasz maffiáról kialakult társadalmi képet. Tematikus összeállításunkban kísérletet tettünk arra, hogy megidézzük az olasz futballvilág „keresztapáinak” világát, avagy bemutassuk, miként ért össze Olaszországban a pályák és a bűnözők világa.

Olaszország: három és fél évre börtönbe megy Miccoli

A fellebbviteli bíróság kedden Rómában helybenhagyta a tavaly első fokon született döntést: a maffiaügybe keveredett korábbi olasz válogatott labdarúgónak, Fabrizio Miccolinak három és fél évre börtönbe kell mennie.

Olaszország: maffiaügybe keveredett a csatár – 3 és fél évet kapott

Három és fél év börtönbüntetésre ítélték a Palermo korábbi olasz válogatott csatárát, Fabrizio Miccolit, aki maffiaügybe keveredett.

Hercegek alkonya… Szögre akasztotta Silvestre, Friedel és Ángel is

Az év vége táján illik „szánkba venni” a szaloncukor, a bejgli, a pezsgős pohár és még ki tudja mi minden mellett a veszteségeinket is, és szokásunk szerint mi is megtesszük ezt a labdarúgó-világgal kapcsolatban. Összegyűjtöttük már önöknek a tavaly elhalálozott labdarúgókat, most pedig azokkal folytatjuk, akik nem földi létüket, csak futballistakarrierjüket fejezték be. Háromrészes sorozatunk második anyagával jelentkezünk most.

El: kövér p.csnek nevezte, de mire volt ilyen nagy az arca? – videó

Elég vicces szóváltásba keveredett Mark Noble, a West Ham United labdarúgója Fabrizio Miccolival, a máltai Birkirkara veterán olasz légiósával.

Eurofutball: Máltán az olasz sztár, akit a Honvéd is akart

Fabrizio Miccoli két esztendőre a Birkirkarába igazolt – jelentette be a máltai labdarúgóklub szerdán.

Olaszország: Miccoli Kispest helyett egész máshová mehet

Nincs kizárva, hogy a korábban a Budapest Honvéddal is szóba hozott Fabrizio Miccoli Máltán folytatja a pályafutását.

Olaszország: klubelnök lehet a Honvéd híres kiszemeltjéből

Olaszországi beszámolók szerint elképzelhető, hogy Fabrizio Miccoli lesz a patinás déli labdarúgóklub, a jelenleg az olasz harmadik vonalban veszteglő Lecce klubelnöke.

Lecce: Miccoli rossz állapotban van, visszavonulhat

Az utóbbi időszakban újra cikkeztek Fabrizio Miccoli esetleges Kispestre igazolásáról, a Corriere del Mezzogiorno azonban arról ír, az olasz válogatott futballista fizikai problémával küzd, és az is elképzelhető, hogy visszavonul.

Honvéd: Miccolival fél plusz egy éves szerződésről egyeztetnek

Az olasz sajtó továbbra is melegen tartja a Budapest Honvéd és az olasz harmadosztályú Leccétől távozóban lévő Fabrizio Miccoli jövőbeni kapcsolatát forszírozó híreket. A gianlucadimarzio.com hétfő este arról írt, hogy Fabio Cordella, a Honvéd sportigazgatója fél plusz egy éves szerződéssel próbálja vonzóvá tenni az olasz válogatott futballista számára a magyar csapatot.

Honvéd: Miccolit nálunk várja egy mez - Cordella

Fabio Cordella, a Bp. Honvéd labdarúgócsapatának nemzetközi igazgatója – megerősítve az esti olasz sajtóhíreket – elismerte, hogy változatlanul szívesen foglalkoztatnák a Leccénél szakítás előtt álló rutinos olasz támadót, Fabrizio Miccolit.

Honvéd: Miccoli megszerzése ismét terítéken - sajtóhír

Az átigazolásokra szakosodott olasz portál, a gianlucadimarzio.com beszámolója szerint ismét terítéken van a Budapest Honvédnál az olasz válogatott csatár, a korábban többek közt a Juventusban és a Palermóban megforduló Fabrizio Miccoli szerződtetése, miután a játékos kész elhagyni jelenlegi klubját, a Leccét.

Lecce: Miccoli felbontja a szerződését - sajtóhír

Olasz sajtóhírek szerint Fabrizio Miccoli holnap felbontja a szerződését az olasz harmadosztályú labdarúgó-bajnokságban szereplő Leccénél.

Honvéd: nagynak tűnik a baj, Miccoliért aggódnak az olaszok

A labdarúgó NB I-ben szereplő Budapest Honvéd által is figyelt Fabrizio Miccoli súlyosnak tűnő sérülést szenvedett a Lecce legutóbbi edzésén.

Honvéd: Miccoli olasz munkaadója mozgolódik

Keddi olasz sajtóinformációk szerint mégis elképzelhető, hogy Fabrizio Miccoli szakít jelenlegi csapatával, az olasz labdarúgó-bajnokság harmadosztályában szereplő Leccével.

Bp. Honvéd: Miccoli távolodóban, karszalagban lőtt gólt - videó

Gólt szerzett a harmadosztályú Lecce keddi bajnokiján, ráadásul a csapatkapitányi karszalagot is viselhette Fabrizio Miccoli, akit a Bp. Honvéd labdarúgócsapatával hoztak hírbe, mint lehetséges téli erősítés. A támadó kispesti szerződtetésére azonban így egyre kevesebb az esély.

Honvéd: az edzőváltás csökkenti Miccoli érkezésének esélyét

Az átigazolásokra szakosodott olasz újságíró, Alfredo Pedulla megítélése szerint a Leccénél történt edzőváltás után csökkent a Budapest Honvéd által kiszemelt Fabrizio Miccoli távozásának esélye.

Honvéd: Miccoli két évvel ezelőtt már járt Budapesten

Fabio Cordella, a labdarúgó NB I-ben szereplő Bp. Honvéd sportigazgatója elmondta, hogy már korábban is szóba került Fabrizio Miccoli esetleges szerződtetése.

Honvéd: Nem mondok számokat Del Pieróról - Cordella

Fabio Cordella, a labdarúgó NB I-ben szereplő Honvéd sportigazgatója Alessandro Del Piero és Fabrizio Miccoli esetleges kispesti érkezéséről nyilatkozott.

Honvéd: „Del Piero igazolására szinte semmi esélyt sem látok”

Alessandro Del Piero? Szinte kizárható. Fabrizio Miccoli? Talán. Olaszország mértékadó sportlapjainál így látják a Honvéd esélyeit a két futballista átigazolására, az üzletről egyelőre meglehetősen kevés szó esett a tekintélyesebb újságokban.


Kézilabda Eb: Tudta-e?