Futsal NB I: a játékos-edző gólt lőtt, bent maradt a Fradi – egyelőre

A Ferencváros hosszabbítás után ismét legyőzte a Bőnyt a futsal NB I-ben a kilencedik helyért rendezett csata harmadik mérkőzésén, így 2–1-es összesítéssel megnyerte a párharcot, de a bennmaradáshoz még felül kell múlnia a Csömört is, amelytől a Magyar Kupában kikapott.

MTK: az FTC futsaljátékosával erősítenek – hivatalos

A Ferencváros futsalcsapata a hivatalos honlapján adta hírül, amiről a Nemzeti Sport Online korábban már beszámolt, és amit megkeresésünkre az NB III-as Monort képviselő Selei András megerősített: Karacs Dániel a labdarúgó NB I-be visszajutó MTK-hoz szerződik.

Futsal: az FTC hat gólt kapott Berettyóújfaluban

A Berettyóújfalu 6–1-re nyert hazai pályán a Ferencváros ellen a futsal NB I rájátszásának A-csoportjában.

Futsal NB I: két gólt kapott a legvégén, újra vesztett az FTC

Továbbra is nyeretlen az FTC a futsal NB I rájátszásában: a hazai pályán játszó zöld-fehérek egy kivételével az összes helyzetüket elpuskázták, és az utolsó két percben kapott két góllal 2–1-re kikaptak tabellaszomszédjuktól, a DEAC-tól a 6. forduló pénteki játéknapján.

Futsal NB I: újabb ferencvárosi vereség a rájátszásban

A Ferencváros hazai pályán 2–0-ra kikapott a Nyírgyulajtól a futsal NB I rájátszásának A-csoportjában. A zöld-fehérek az alapszakasz befejezése óta a négy mérkőzésükből hármat elveszítettek és egyszer döntetlent játszottak. A játéknap másik meccsén a Dunaferr kétgólos győzelmet aratott Debrecenben.

Futsal NB I: az éllovas nagy csatában legyőzte az FTC-t

Az éllovas Berettyóújfalu hazai pályán 1–0-ra legyőzte az FTC-t a futsal NB I 17. fordulójának pénteki meccsén.

Futsal: balesetet szenvedett a Ferencváros válogatott játékosa

A Ferencváros futsalcsapatának tagjai személyautókkal indultak Veszprémbe, ahol a csapat ma este a veszprémi élvonalbeli klub ellen lép pályára az NB I 7. fordulójában. A zöld-fehérek azonban válogatott játékosuk, Komáromi Péter és masszőrük, Kocsis Attila nélkül kénytelek ezt megtenni, miután a fővárosban autóbalesetet szenvedtek az indulást követően.

Futsal NB I: kiütötte a Dunaferr a Fradit az idei utolsó meccsén

A férfi futsal NB I 11. fordulójának első mérkőzésén a Dunaferr hazai pályán a Ferencvárossal játszott. Ugyan a vendégek az első percekben hamar vezetést szereztek, a hazaiak már az első félidőben elhúztak 4–1-re, és a második félidőben is négy gólt szerezve 8–3-ra győztek.

Futsal NB I: gólképtelen maradt az FTC a sereghajtó ellen

A futsal NB I 10. fordulójának nyitó mérkőzésén a Ferencváros hazai pályán gól nélküli döntetlent játszott a sereghajtó Bőnnyel.

Futsal NB I: gól és piros lap az FTC játékos-edzőjének mérlege

A Ferencváros hazai pályán 3–0-ra legyőzte a Nyírgyulajt a futsal NB I hatodik fordulójában. A zöld-fehérek második gólját Safar Tony játékos-edző szerezte, akit öt perccel később kiállított a játékvezető. A játéknap másik meccsén a Haladás az első percben hátrányba került a Bőny vendégeként, de végül 4–1-re nyert Győrben.

Futsal NB I: kikapott a Ferencváros; javított a címvédő

A férfi futsal NB I 2. fordulójának pénteki játéknapján javított a címvédő Rába ETO: a győriek a nyitányon elszenvedett vereség után 6–3-ra legyőzték a Bőnyt, így három ponttal hangoltak a Bajnokok Ligájára. A háromgólos siker ellenére az ETO alaposan megizzadt, elég csak annyit megjegyezni, hogy az utolsó percben két üres kapus gólra is szüksége volt a nagyobb különbségű győzelemhez.

Futsal NB I: vereséggel rajtolt a címvédő, nagy Fradi-fordítás

A férfi futsal NB I 1. fordulójában a címvédő Rába ETO 3–2-re kikapott a Haladás vendégeként. A győriek szerezték a meccs első gólját, még 2–1-re is vezettek, de a szombathelyiek fordítottak.

Futsal: eldőlt, ki veszi át a Ferencváros irányítását

A Ferencváros NB I-es tagságát megőrző futsalcsapata a hivatalos honlapján számolt be róla, hogy Safar Tony veszi át az együttes irányítását. A 32 esztendős sportember az elmúlt fél évben még a pályán segítette az FTC-t, de most sem vonul vissza, játékos-edzőként folytatja a pályafutását.

Futsal NB I: csodát tett az új edző, bent maradt a Fradi

A futsal NB I alsóházi rájátszásának 12., utolsó fordulójában a Ferencváros idegenben 1–0-ra legyőzte a sereghajtó Göcsejt, míg a Bőny hazai pályán 5–3-ra kikapott a Nyírgyulajtól, így biztossá vált, hogy a Fradi bent marad az első osztályban.

Futsal NB I: mesterhármas is kellett a Fradi sikeréhez

A futsal NB I alsóházi rájátszásának 10. fordulójában a Ferencváros idegenben 4–2-re legyőzte a Nyírgyulajt. A zöld-fehérek sikeréhez Lak Imre három góllal járult hozzá. A játéknap másik mérkőzésén a Bőny hazai pályára 3–0-ra megverte a sereghajtó Göcsejt.

Futsal NB I: a Fradi az utolsó percben egyenlített; ETO-siker

A futsal NB I felsőházi rájátszásának nyolcadik fordulójában a bajnok Rába ETO már 5–2-re is vezetett a Haladás otthonában, de mivel a hajrában kapott két gólt, így „csak” 5–4-re nyert. Az alsóházban a Ferencváros az utolsó percben egyenlített a Bőny vendégeként.

Futsal: az FTC edzőjének állásába került az újabb vereség

A 2017-ben 11 mérkőzéséből csupán egyet megnyerő FTC Futsal elköszönt Csernai Gábor vezetőedzőtől.

Futsal NB I: nyolcat hintett az ETO, kikapott a Fradi

A listavezető Rába ETO már a szünetben 6–0-ra vezetett, végül 8–1-re nyert az Aramis vendégeként a futsal NB I felsőházi rájátszásának negyedik fordulójában. A győriek sikeréhez Juanra három góllal járult hozzá. Az alsóházban a Ferencváros a hazai 1–5 után idegenben is kikapott a Nyírgyulajtól.

Futsal NB I: a Ferencváros ötöt kapott otthon a Nyírgyulajtól

A Ferencváros hazai pályán 5–1-re kikapott a Nyírgyulajtól a futsal NB I alsóházi rájátszásának harmadik fordulójában. A vendégek a hetedik percben már 3–1-re vezetettek, majd a hajrában újabb két góllal fölényessé tették sikerüket.

Futsal NB I: idegenben nyert az ETO, Győrben ikszelt a Fradi

A futsal NB I 16. fordulójában a listavezető Rába ETO idegenben 4–1-re legyőzte a Veszprémet, míg a Ferencváros 3–3-as döntetlent játszott a Magvassy Sportcsarnokban a sereghajtó Bőny vendégeként. Az Aramis hazai pályán súlyos vereséget szenvedett a Haladástól, de maradt a harmadik helyen – úgy, hogy negatív a gólkülönbsége.