PL: Ten Hag azt akarja, hogy Ronaldo már ne játsszon az MU-ban – sajtóhír

Mint arról beszámoltunk, vasárnap másfél órás interjút adott Piers Morgannek a TalkTV-ben Cristiano Ronaldo, az angol Manchester United ötszörös aranylabdás portugál sztárja, aki többek között azt mondta, a klub elárulta őt, illetve azt is, hogy nem tiszteli Erik ten Hag menedzsert, mert ő sem tiszteli a portugált. Az ESPN úgy tudja, a klubvezetőséggel hétfőn tárgyaló holland szakember azt mondta, nem szeretné, ha Ronaldo újra az MU-ban játszana.

MU: Az önző Ronaldo Ten Hag kezére játszott – lapszemle

Mint beszámoltunk róla, nagy vihart kavaró interjút adott Cristiano Ronaldo Piers Morgannek a TalkTv vasárnapi adásában. A 90 perces beszélgetésben a portugál sztár élesen bírálta a Manchester Unitedet és annak menedzserét, Erik ten Hagot is. Megnéztük, mit írnak az interjú kapcsán az angol oldalak.

MU: minden lehetőséget megfontolnak Ronaldóval kapcsolatban

Mint beszámoltunk róla, másfél órás interjút adott a The Sunnak is dolgozó Piers Morgannek Cristiano Ronaldo, az angol Manchester United ötszörös aranylabdás sztárja, aki úgy fogalmazott, a klub elárulta őt. Az MU-nál egyelőre hivatalosan nem reagáltak, az első hírek szerint minden lehetőséget megfontolnak Ronaldo kapcsán a nagy vihart kavaró interjú után.

Videó: az MU 100 milliós igazolása egy helyben „bohóckodott”, majd eladta a labdát

Mint arról beszámoltunk, a labdarúgó Európa-liga csoportkörének 5. fordulójában a Manchester United 3–0-ra legyőzte az Old Traffordon a Sheriff Tiraspolt. A 38. percben a „vörös ördögök” brazil sztárigazolása, Antony senkitől sem zavartatva egy furcsa cselt mutatott be, majd eladta a labdát. Íme!

MU: Varane a vb-ig biztosan nem játszhat

Mint azt korábban megírtuk, nagyon zaklatottan hagyta el a pályát Raphaël Varane, miután megsérült a Chelsea–Manchester United PL-mérkőzésen. Erik ten Hag a Sheriff Tiraspol elleni El-meccs előtt jelentette be, hogy Varane a világbajnokság előtt biztosan nem léphet már pályára.

Videó: előkerült egy felvétel, melyen CR jól látható módon nemet mond Ten Hagnak

A Manchester United–Tottenham Hotspur angol bajnoki mérkőzés kapcsán számos cikk készült Cristiano Ronaldo öltözőbe vonulása kapcsán. Noha a találkozó már egy hete volt, most felkerült a közösségi oldalakra egy felvétel, melyen az látható, hogy a 37 éves portugál sztár nemet mond az edzőjének, Erik ten Hagnak, feláll a kispadról, majd kis idő után az öltözőbe megy. Íme!

MU: a klub hajlandó lenne Ronaldo szerződésének felbontására – sajtóhír

Cristiano Ronaldót kitették a Chelsea elleni mérkőzésre készülő keretből, miután a szerdai, Tottenham elleni meccs során megtagadta a játékot, majd a lefújás előtt bevonult az öltözőbe. Ronaldo azóta az edzőközpontban sem járt, jövője kérdésessé vált, amelynek alakulását a holland menedzserrel való egyeztetés dönthet el.

PL: Ten Hag szerint Ronaldo megtagadta a játékot a Tottenham ellen

Mint arról korábban beszámoltunk, az angol labdarúgó-bajnokság (Premier League) hétközi fordulójában a Manchester United hazai pályán 2–0-ra legyőzte a Tottenhamet. A mérkőzésen csere volt az MU ötszörös aranylabdás portugál sztárja, Cristiano Ronaldo, aki a Rayo Vallecano elleni felkészülési meccshez hasonlóan ismét már a lefújás előtt az öltözőbe vonult. Az MU ezt követően a Chelsea elleni szombati rangadóra nem nevezi a portugált, de az esetre Ronaldo után Erik ten Hag menedzser is reagált a „kékek” elleni találkozót felvezető sajtótájékoztatón.

PL: Ten Hag nyitott rá, hogy télen elengedje CR-t – sajtóhír

Szinte egész nyáron attól volt hangos a nemzetközi sportsajtó, hogy Cristiano Ronaldo távozni szeretne a Manchester Unitedtól, ám egyrészt az MU ragaszkodott hozzá, másrészt hivatalos ajánlat sem érkezett érte. Most az egyik ügyben fordulat állt be...

PL: a Man. City hatot vágott az MU-nak hazai pályán

Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 9. fordulójában a Manchester City 6–3-ra legyőzte a Manchester Unitedet.

Haaland és Foden is három gólt szerzett, a City kiütötte az MU-t

Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 9. fordulójában a Manchester City 6–3-ra legyőzte a Manchester Unitedet.

PL: Harry Maguire kihagyja a manchesteri derbit

Biztosan nem lép pályára vasárnap az angol labdarúgó-bajnokságban (Premier League) rendezendő manchesteri derbin a United védője, Harry Maguire, hiszen a védő megsérült az angol válogatott Németország elleni Nemzetek Ligája-mérkőzésén – jelentette be Erik ten Hag, az MU menedzsere a mérkőzést felvezető sajtótájékoztatóján.

PL: a pocsék rajt után tarolt az MU – Ten Hag a hónap edzője, Rashford a hónap játékosa

A Manchester United menedzsere, Erik ten Hag lett szeptember hónap legjobb vezetőedzője, míg Marcus Rashford lett a hónap játékosa az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) – közölte a liga.

MU: Ten Hag szerint Ronaldónak még sok munkára van szüksége

Erik ten Hag, a Manchester United labdarúgócsapatának menedzsere szerint Cristiano Ronaldónak még sokat kell dolgoznia, hogy visszanyerje korábbi remek formáját – írja az MTI.

PL: Ten Hag boldog Rashford és Antony miatt, de Arteta sem elégedetlen

Mint arról beszámoltunk, a Manchester United a debütáló Antony góljával és Marcus Rashford duplájával 3–1-re legyőzte az eddig hibátlan Arsenalt az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 6. fordulójának vasárnapi játéknapján. A „vörös ördögök” honlapjáról Erik ten Hagnak, Bruno Fernandesnek és Marcus Rashfordnak a nyilatkozatát szemléztük, míg az „ágyúsok oldaláról Mikel Artetának a szavait.

MU: vége a nyár egyik leghosszabb szappanoperájának – eldőlt Ronaldo sorsa!

Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Manchester United holland menedzsere, Erik ten Hag a Leicester City elleni csütörtöki bajnoki előtt leszögezte, hogy a 37 éves portugál csatár, Cristiano Ronaldo marad a klubnál.

MU: érkezik a 100 millió eurós brazil támadó – hivatalos

A Premier League-ben szereplő Manchester United szerződtette az Ajax brazil válogatott szélsőjét, Antonyt – jelentette be a klub hivatalos oldala.

PL: Ez csak a kezdet – mondta Ten Hag, és ledobta az F-bombát

Erik ten Hag, a Manchester United menedzsere a csapatszellem diadalának tartja, hogy csapata 2–1-re legyőzte a Liverpoolt az angol labdarúgó-bajnokság (Premier League) hétfő esti presztízsmérkőzésén. Az MU megszerezte első győzelmét a bajnoki idényben, a Liverpool továbbra is nyeretlen, ennek megfelelően Jürgen Klopp nem túl boldog – de úgy érzi, megnyerhették volna a meccset.

MU: „Ten Hagnak az ügynökömmel kell beszélnie” – az Ajax brazilja

A Sky Italia újságírója, Fabrizio Romano saját Twitter-oldalán számolt be arról, mit nyilatkozott az Ajax 22 éves brazil szélsője, Antony a Manchester United érdeklődéséről.

MU: Ten Hag szerint a játékosai nem vállaltak felelősséget a teljesítményükért

Erik ten Hag menedzser szerint kiábrándító volt a Manchester United első két mérkőzése az angol labdarúgó-bajnokság új idényében – írja a Magyar Távirati Iroda. 


Kézilabda Eb: Tudta-e?