Anglia: lesifotósok kapták le, bajban a válogatott játékos

James Maddison, a Leicester City középpályása némi pénz mellett angol válogatottságát is kockára tette a kaszinóban péntek éjszaka. A Manchester United által régóta csábított labdarúgó a csehek elleni (1–2) Eb-selejtezőt mondta le betegségre hivatkozva, ám arra aligha számított, hogy lesifotósok elcsípik, ahogy pókerezik.

Eb 2020: bocsánatot kért a játékvezető az azeriektől – sajtóhír

Vasárnap este a magyar válogatott Budapesten Eb-selejtezőn 1–0-ra legyőzte Azerbajdzsánt, ám a mérkőzés 92. percében a holland játékvezető, Dennis Higler kezezés miatt nem adta meg a vendégek szabályosnak tűnő gólját. Azeri lapértesülések szerint a mérkőzést követően a játékvezető elnézést kért a vendégek szövetségi kapitányától a tévedés miatt.

Eb 2020: háború, tisztelgés, lájk – Gündogannak magyarázkodnia kellett

A német labdarúgó-válogatott vasárnap Európa-bajnoki selejtezőn 3–0-ra legyőzte Észtországot. A csapat hőse a duplázó Ilkay Gündogan volt, akinek azonban magyarázkodnia kellett a német sajtónak a találkozó után.

Eb 2020: úgy állt fel a spanyol válogatott, mint még soha

A Norvégia elleni szombati mérkőzésen (1–1) olyat tett a spanyol válogatott, mint korábban sohasem – hívta fel rá a figyelmet a Marca. Roberto Moreno szövetségi kapitány döntéseinek köszönhetően most először fordult elő a spanyol válogatottal, hogy a kezdőcsapatban szerepet kapó 11 játékos 11 különböző klubból érkezzen.

Eb 2020: Nem lesz túl sportszerű, amit mondok, de… – Kovács István

A magyar labdarúgó-válogatott hazai pályán 1–0-ra legyőzte Azerbajdzsánt a 2020-as Európa-bajnokság selejtezőjében. A találkozó után Kovács István és Baráth Botond értékelt az NSO Tv kamerája előtt.

Eb 2020: A kötelezőt hoztuk, nem kell nagy csinnadratta – Dzsudzsák

A magyar labdarúgó-válogatott hazai pályán 1–0-ra legyőzte Azerbajdzsánt a 2020-as Európa-bajnokság selejtezőjében. A találkozó után Dzsudzsák Balázs csapatkapitány válaszolt az újságírók kérdéseire.

Eb 2020, E-csoport: a Bale vezette walesiek ikszeltek a horvátokkal

Wales labdarúgó-válogatottja hazai pályán 1–1-es döntetlent játszott Horvátországgal a 2020-as Európai bajnoki selejtezősorozat E-csoportjában, ezzel életben tartotta kvalifikációs esélyeit a kontinensviadalra.

Eb 2020, C-csoport: a németek emberhátrányban is nyertek

Akárcsak kora este Hollandia, később a C-csoport másik nagyágyúja, Németország is győzelemmel tudta le vasárnapi, szintén idegenbeli mérkőzését a 2020-as labdarúgó Európa-bajnokság selejtezőjében: a nationalelf 3–0 nyert Észtországban.

Eb 2020: Megtette a hatását a sok konditerem – Korhut

Az Azerbajdzsán elleni Európa-bajnoki selejtezőn győztes gólt szerző Korhut Mihály a mérkőzést követően elmondta: sokat dolgozik a konditeremben, illetve edzéseken is gyakorolja a lövéseket, ennek lett az eredménye, hogy 28 méterről bombázott a vendégek kapujába.

Eb 2020: Walesben más futballt kell játszanunk, s így is lesz – Rossi

A magyar válogatott hazai pályán 1–0-ra legyőzte Azerbajdzsánt a 2020-as Európa-bajnokság selejtezőjében. Marco Rossi, a mieink szövetségi kapitánya szerint a horvátok elleni vereség még ezen a találkozón is érződött a csapaton.

Bale gólja egy pontot ért Walesnek a fásult horvátok ellen

Wales labdarúgó-válogatottja hazai pályán 1–1-es döntetlent játszott Horvátországgal a 2020-as Európai bajnoki selejtezősorozat E-csoportjában, ezzel életben tartotta kvalifikációs esélyeit a kontinensviadalra.

Eb 2020: Hihetetlen bírói hiba volt, nem igazságos – így az azeri kapitány

A magyar válogatott hazai pályán 1–0-ra legyőzte Azerbajdzsánt a 2020-as Európa-bajnokság selejtezőjében. A találkozó után a vendégek szövetségi kapitánya, Nikola Jurcevic roppant csalódott volt a játékvezető tévedése miatt.

Eb 2020, I-csoport: Belgium után az oroszok is biztosították a helyüket

A belga labdarúgó-válogatott 2–0-ra legyőzte idegenben Kazahsztánt, ezzel nyolc fordulót követően hibátlanul vezeti az I-csoportot a 2020-as Európa-bajnokság selejtezőjében. Az oroszok Ciprus 5–0-s kiütésével követték a belgákat, s szintén biztosították helyüket a jövő évi kontinenstornán. Skócia 6–0-ra nyert San Marino ellen, ennek ellenére csak negyedik a csoportban.

Eb 2020, C-csoport: liverpooli dupla, holland győzelem

Sorozatban a negyedik mérkőzését is megnyerte a holland válogatott a 2020-as labdarúgó Európa-bajnokság selejtezőjében: vasárnap az oranje 2–1-re győzött Fehéroroszország vendégeként, és ezzel megerősítette továbbjutással kecsegtető pozícióját a C-csoportban. A kvintett későbbi mérkőzésén a nagy rivális Németország 3–0-ra nyert Észtországban.

Eb 2020: Korhut góljával legyőztük Azerbajdzsánt

A magyar labdarúgó-válogatott hazai pályán 1–0-ra legyőzte Azerbajdzsánt a 2020-as Európa-bajnokság selejtezőjében. A mindent eldöntő találatot Korhut Mihály szerezte az első félidő 10. percében.

Eb 2020: Minszkből kapott kihívót Korhut azeriek elleni bombája – videó

A 2020-as Eb-selejtezők vasárnapi játéknapján a C-csoport éllovasa, Hollandia Fehéroroszországba látogatott, ahol a Liverpool középpályása, Georginio Wijnaldum két góljával vezet 45 perc játék után. A Liverpool középpályásának második gólja valódi élményszámba ment, méltán vetekedhet Korhut Mihály azerieknek lőtt bombájával a játéknap legszebb találata címért.

Igazi gyereknap: győztünk idehaza az azeriek ellen

A magyar labdarúgó-válogatott hazai pályán 1–0-ra legyőzte Azerbajdzsánt a 2020-as Európa-bajnokság selejtezőjében. A mindent eldöntő találatot Korhut Mihály szerezte az első félidő 10. percében, a legvégén egy szabályos, de kezezés miatt meg nem adott gólt szereztek az azeriek.

Válogatott: bort és pontokat is vinne magával az azeri kapitány

Az azeriek horvát szövetségi kapitánya, Nikola Jurcevic erős ellenfélre számít, és reménykedik a bravúros döntetlenben – óvatosan optimista sajtótájékoztatót tartottak a vendégek szombat este a vasárnapi, Magyarország–Azerbajdzsán Eb-selejtezőnek otthont adó Groupama Arénában.