Spanyolország: már a legkevésbé sem szuper ez a Depor

A száraz tény: a múlt héten kiesett a spanyol másodosztályból a Deportivo La Coruna. De vajon mi vezetett oda, hogy a húsz évvel ezelőtt 114 éves fennállásának egyetlen bajnoki címét ünneplő galíciai klub történelme során harmadik alkalommal készülhet a harmadosztályra? Cikkünkben ennek próbáltunk utánajárni.

Spanyolország: ez így nem fair – a Depor jogi lépéseket fontolgat

Jogi lépéseket fontolgat a vezetőség a Deportivo La Coruna labdarúgócsapatánál, amely hétfőn úgy esett ki a spanyol másodosztályból, hogy az utolsó bajnoki mérkőzését nem játszhatta le, mert az ellenfél, a Fuenlabrada játékosai közül tucatnyian megfertőződtek a koronavírussal. Igaz, a Depor akkor sem maradt volna bent, ha játszik és nyer…

La Liga2: meccs nélkül esett ki a harmadosztályba a Deportivo

Hétfő este lejátszották a spanyol másodosztály utolsó, 42. fordulóját, de mégsem lehet hivatalos végeredményről beszélni, mert a Deportivo La Coruna–Fuenlabrada mérkőzés előtti órákban kiderült, hogy a vendégeknél hat játékos pozitív koronavírustesztet produkált, ezért a találkozó elmaradt. A Deportivo azonban meccs nélkül is kiesett, miután a forduló többi meccsét lejátszották. A Depor 1981 után szerepel ismét a harmadosztályban a következő idényben.

La Liga: az Osasuna egykori menedzsere elismerte a vesztegetést

Ángel Vizcay, a La Ligában szereplő Osasuna korábbi klubmenedzsere elismerte, hogy 2013-ban és 2014-ben több mérkőzést is pénzzel befolyásoltak annak érdekében, hogy a pamplonaiak ne essenek ki az első osztályból – számolt be róla a spanyol Marca.

Király-kupa: az Eibar és a Levante is mázlival ment tovább

Az élvonalbeli csapatok közül a Sevilla 5–0-ra, az Espanyol 2–0-ra, az Eibar 2–1-re megverte ellenfelét a spanyol Király-kupában a legjobb 32 közé kerülésért. Utóbbi együttes megszenvedett a továbbjutásért, a 79. percben még hátrányban volt a negyedik ligás Cacereno ellen, ám a 93. percben született öngóllal a rendes játékidőben ki tudta harcolni a győzelmet. A vasárnap délutáni programban további La Ligá-s együttesek csatlakoztak a továbbjutók sorához: Real Sociedad, Celta Vigo, Levante.

A Milan nászutat ígért Sztáninak, a magyar edző aranylabdást rejtett el

Ember tervez, Isten végez – legalábbis ezzel vigasztaljuk magunkat és egymást, ha szokás szerint kudarcot vallunk. Igaz ez a labdarúgás világának egyik legérdekesebb szegmensére, az átigazolásokra is. Feleség, szülő, részegség, szolárium, luxuskocsi, emberrablás, halálos fenyegetés, kapzsi ügynök, bruttósítás, elromlott faxgép, veszkócsizma, az Úr szava, egy izlandi vulkán, anya-lánya szex, másnaposság, néhány lyukas fog, HIV-es pletyka, irigy elvtárs, a brazil kormány, letartóztatás, pénzfeldobás, kutyaugatás, tűzoltóautó és Sharon Stone miatt is maradt már el átigazolás. SOROZATUNK A MEGHIÚSULT ÁTIGAZOLÁSOKKAL FOGLALKOZIK.

La Liga: megvan a harmadik feljutó, visszatér a Mallorca

A másodosztályt megnyerő Osasuna és az ezüstérmes Granada után a Mallorca harcolta ki harmadikként a feljutást a spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságba (La Liga).

Kép: 70 öltéssel kellett összevarrni a játékos arcát

Ijesztő sérülést szenvedett Álex Bergantinos, a Deportivo La Coruna csapatkapitánya a Mallorca elleni, első osztályba jutásért vívott párharc első mérkőzésén. A 34 éves futballista Marc Pedrazával ütközött olyan szerencsétlenül, hogy teljesen felszakadt a szája és az arcbőre. Meg kellett műteni, de szerencsére már jobban van.

Bajnok a Barca, harmadik a Real, de ennél sokkal több minden történt

Bajnok a Barcelona, második az Atlético Madrid, harmadik a Real Madrid. A Bajnokok Ligájában indulhat még a Valencia, míg az Európa-ligában szerepelhet a Villarreal, a Betis és a Sevilla. Kiesett a Deportivo La Coruna, a Las Palmas és a Málaga. Röviden így foglalható össze a spanyol labdarúgó-bajnokság 2017–2018-as kiírása, mi azonban megpróbálunk ennél egy kicsit részletesebben foglalkozni a La Liga mögöttünk hagyott idényének történéseivel. Spanyol bajnoki szezon-visszapillantónk következik, néhány statisztikai érdekességgel megfűszerezve!

Spanyolország: a kiesés után Seedorfot szélnek eresztették

A spanyol élvonaltól búcsúzó Deportivo La Coruna labdarúgócsapata hivatalos közleményben jelezte: nem hosszabbítja meg Clarence Seedorf vezetőedző júniusban lejáró szerződését, így a másodosztálynak új trénerrel vág neki az együttes.

La Liga: valenciai vereséggel búcsúzott a Deportivo La Coruna

A spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (La Liga) 2017–2018-as idényének utolsó vasárnap déli meccsén a Valencia otthon 2–1-re legyőzte a Deportivo La Corunát.

Barcelona: Bárcsak örökké tartana... – Iniesta

Lionel Messi főszereplésével az FC Barcelona biztosította a bajnoki címet a Deportivo otthonában a spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság, a La Liga 35. fordulójában. A találkozó a szezon végén távozó Andrés Iniesta számára is emlékezetes marad, a katalánok legendáját a hazai szurkolók is meleg fogadtatásban részesítették, amikor a hajrában a pályára lépett.

La Liga: a Barcelona nyert a Deportivo otthonában, ezzel bajnok!

Lionel Messi főszereplésével az FC Barcelona biztosította a bajnoki címet a Deportivo otthonában a spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság, a La Liga 35. fordulójában. A hazaiak számára az újabb vereség azt jelentette, hogy biztosan kiesnek az első osztályból.

A Barcelona visszavette a bajnoki címet a Real Madridtól

Lionel Messi főszereplésével az FC Barcelona biztosította a bajnoki címet a Deportivo otthonában a spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság, a La Liga 35. fordulójában. A hazaiak számára az újabb vereség azt jelentette, hogy biztosan kiesnek az első osztályból.

La Liga: van-e menekvés a Depornak ebből a helyzetből?

A kieső helyen álló Deportivo La Coruna gól nélküli döntetlenre végzett a Leganés vendégeként a spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (La Liga) 34. fordulójának nyitó mérkőzésén.

La Liga: az MU elleni visszavágó óta nyeretlen a Sevilla

A Sevilla gól nélküli döntetlent játszott a Deportivo La Corunával a spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (La Liga) 33. fordulójának nyitó mérkőzésén.

Videó: Seedorf még mindig tud, a játékosai is ámultak

A spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (La Liga) szereplő Deportivo La Coruna vezetőedzője, Clarence Seedorf az Athletic Bilbao otthonában 3–2-re megnyert bajnokin varázsolt – érdemes figyelni a játékosai reakcióit.

La Liga: becsavarta a szögletet a bilbaói, de a Depor nyert

Az Athletic Bilbao hazai pályán 3–2-es vereséget szenvedett a kieső helyen álló Deportivo La Corunától a spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (La Liga) 32. fordulójában. A baszkok második (szépítő) gólját Markel Susaeta szerezte, aki szögletből csavart a vendégek kapujába.

La Liga: a hajrában győzte le a sereghajtót a Deportivo

A spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 31. fordulójának első mérkőzésén nagy küzdelemben tudott győzni 3–2-re hazai pályán a Deportivo La Coruna a sereghajtó Málaga ellen. A mérkőzésen a hazaiak győztes gólja a találkozó 85. percében esett.

BL: Seedorf szerint Mourinhóból a Milan csinált nagy edzőt

Clarence Seedorf, a Deportivo La Coruna vezetőedzője (és a Milan legendája) úgy véli, José Mourinhóból tulajdonképpen az olasz gigász csinált sztármenedzsert.