NBA: torokrákja van a Denver Nuggets rutinos mesterének

A Denver Nuggets kosárlabdacsapata bejelentette, hogy torokrákja miatt nem számíthat egy ideig vezetőedzőjére, George Karlra.

A Los Angeles Lakers foglalta el elsőként a helyét a nagydöntőben

A Los Angeles Lakers idegenben 119–92-re győzött a Denver Nuggets ellen, ezzel 4–2-re megnyerte a két csapat párharcát, és bejutott az NBA nagydöntőjébe. A találkozón a hazai sztárok nagyon gyenge dobóteljesítménnyel rukkoltak ki, a Lakers mind a négy negyedben jobb volt. Az aranysárga-lilák ellenfele a fináléban az Orlando Magic–Cleveland Cavaliers párharc győztese lesz.

Kölcsönkenyér visszajár: ezúttal a Lakers győzött a Denver otthonában

Az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) rájátszásában a Los Angeles Lakers visszavette pályaelőnyét, miután idegenben 103–97-re legyőzte a Denver Nuggets csapatát a Nyugati főcsoport döntőjének harmadik mérkőzésén. Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása 2–1 a Los Angeles javára.

A rájátszásért küzdő Denver súlyos vereséget szenvedett Utahban

A Nyugati és a Keleti főcsoportban egyaránt már csak egy kiadó hely van a rájátszásba jutást illetően. Nyugaton ezért a Golden State Warriors harcol a Denverrel, míg keleten az Indiana az Atlantával. Közülük a 155. játéknapon csak a Golden State tudott nyerni.

NBA: városi riválisát verte a Lakers; nyert a Nuggets

Magabiztos győzelmet aratott a Los Angeles Lakers a városi riváli Clippers ellen az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) 153. játéknapján. A Lakers 106–78-as győzelmével továbbra is versenyben van a nyugati alapszakasz-elsőségért. A Denver Nuggets idegenben verte a Golden State Warriorst, s ezzel lépéselőnybe került riválisával szemben a playoffért folytatott harcban nyugaton.

Városi riválisát verte a Lakers; kulcsmeccset hozott a Nuggets

Magabiztos győzelmet aratott a Los Angeles Lakers a városi riváli Clippers ellen az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) 153. játéknapján. A Lakers 106–78-as győzelmével továbbra is versenyben van a nyugati alapszakasz-elsőségért. A Denver Nuggets idegenben verte a Golden State Warriorst, s ezzel lépéselőnybe került riválisával szemben a playoffért folytatott harcban nyugaton. A Dallas Dirk Nowitzki utolsó másodpercben dobott hárompontosával nyert a Utah Jazz ellen, és jutott a rájátszásba.

Celtics-siker a Chicago otthonában; a Denver a Phoenixet verte

A Boston Celtics idegenben 106-92-re verete a Chicago Bullst az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság legutóbbi játéknapján. A ligaelső együttes legeredményesebb játékosa az ezúttal huszonkét pontig jutó Ray Allen volt. A Denver Nuggets a Phoenix Sunsot páholta el 126-120-ra.

A Phoenix Suns jelentős hátrányból fordított a Denver ellen

Az NBA 141. játéknapján a Phoenix legyőzte a Denvert, parádézott a Utah, a Dallas pedig Nowitzki nélkül nyert fontos mérkőzést a Clippers ellen.

NBA: Anthony és Iverson vezetésével nyert a Nuggets

Carmelo Anthony és Allen Iverson vezetésével 118–105-re nyert a Denver Nuggets a Dallas Mavericks ellen. Anthony 32, Iverson 31 pontot szórt a mérkőzésen.

NBA: a Denver Nuggets 168 pontot szórt a Seattle ellen

A Nuggets hazai pályán ért el 168 pontot, míg a vendég Seattle SuperSonics erejéből „mindössze” 116 pontra futotta.

A Denver Nuggets 168 pontig meg sem állt a SuperSonics ellen

A játéknap legtöbb pontot hozó mérkőzésén a Nuggets 168–116-ra nyert a Seattle SuperSonics ellen. Az otthon játszó denveriek rekordot állítottak be, az NBA idei kiírásában még egy csapat sem tudott 168 pontot szerezni a rendes játékidőben. A Nuggets mindössze 16 ponttal csúszott le arról, hogy megdöntse az egy meccs alatt szerzett pontok rekordját.

Kikapott a bajnok San Antonio az Iverson vezette a Nuggetstől

Los Angelesben a szokott eltérően ezúttal nem Kobe Bryant, hanem Derek Fischer volt a nyerőember, aki 17 pontig jutott, de társai is szép számmal "gyártották" a pontokat. Ezzel szemben a Nuggets ellen bukó bajnoknál, csak Tim Duncan és Manu Ginóbili játszott elfogadhatóan. A hazaiak legjobbja Allen Iverson volt.

Ezúttal Los Angelesben parádézott a ligaelső Boston Celtics

Az NBA, az észak-amerikai kosárlabda-bajnokság alapszakaszának 111. játéknapján a ligaelső Boston Celtics Los Angelesben 29 ponttal verte vendéglátóját, a Clippers együttesét. Ugyancsak idegenben tudott nyerni a Detroit Pistons, bár ők jóval fajsúlyosabb gárdát, a Denver Nuggetset verték. Nem botlott hazai pályán a liga további két meghatározó együttese, a címvédő San Antonio Spurs, illetve a Dallas Mavericks. Előbbiek az Atlanta Hawksnál, utóbbiak a Chicago Bullsnál bizonyultak jobbnak.

A Hawks sem tudta megállítani a Detroitot, Nugget-siker Miamiban

Az NBA, az észak-amerikai kosárlabda-bajnokság alapszakaszának 102. játéknapján a liga meghatározó egyletei közé sorolható Boston, Detroit és Denver is idegenben tudott nyerni. A bajnokság legjobb mutatójával büszkélkedő Celtics az Indiana Pacerst verte, a Pistons az Atlanta Hawks ellen tudott nyerni. A detroitiak így már kilenc mérkőzés óta nem találtak legyőzőjükre. Nehezen, de hozta a kötelezőt a Denver Miamiban, a Nuggets a hosszabbításban kerekedett ellenfele fölé, de ott is csupán egy ponttal (12-11). Hosszú idő után nyert újra a Memphis, ezt a Sacramento bánta.

NBA: harminc ponttal kapott ki hazai pályán a Cleveland Cavaliers

Harminc ponttal kapott ki hazai pályán a Cleveland Cavaliers együttese az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) alapszakaszának 100. játéknapján.

Carmelo Anthony negyvenkilenc ponttal vezette győzelemre a Denvert

Kiválóan dobott a negyvenkilenc pontig jutó Carmelo Anthony a Wshington ellen, és ennek köszönhetően a Denver nyert hazai pályán az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság alapszakaszának 98. játéknapján. Nagyszerűen muzsikált a Bryant-Gasol kettős az Orlandóban. Jason Kidd karrierje 99. tripla-dupláját érte el a Bobcats ellen. LeBron James remekelt Atlantában.

Allen Iverson a túlóra utolsó pillanatában döntött Portlandben

Az NBA, az észak-amerikai kosárlabda-bajnokság alapszakaszának 94. játéknapján kilenc összecsapást rendeztek, három mérkőzésen a hazai-, hat találkozón a vendégcsapat diadalmaskodott. Utóbbiak közé tartozik a Denver Portland elleni győzelme, amelyen a rendes játékidő kétszáz pontot hozott ugyan, ám döntést nem. Így jöhetett a hosszabbítás, amelyet 5-3-ra nyert meg a Nuggets. Folytatódik a Miami Heat mélyrepülése, a liga leggyengébb mutatójával rendelkező együttese a 37. vereségét szenvedte el, a negyediket megszakítás nélkül. Az Orlando ellen javított az előző játéknapon csúfos zakóba beleszaladó Dallas.

A remeklő Chris Paul vezérletével a Hornets elgázolta a Denvert

Az NBA, az észak-amerikai kosárlabda-bajnokság alapszakaszának 87. játéknapján négy összecsapást rendeztek, amelyek közül kettőn hazai, kettőn pedig vendéggyőzelem szültetett. A Memphis hazai pályán szaladt bele egy tizenkilenc pontos vereségbe a Dallas ellen, a Charlotte pedig LA-ben a Clippers ellen aratott értékes, bár korántsem meglepő győzelmet. A Hornets ezúttal sem hibázott, ennek most a Denver látta kárát. A Utah Jazz pedig kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtva hat ponttal verte az első negyedben álmos címvédőt, a San Antonio Spurs csapatát.

Linas Kleiza negyvenegy pontja kellett a Denvernek a Utah ellen

Ezúttal nem Carmelo Anthony, vagy Allen Iverson vezette győzelemre a Denver Nuggets együttesét az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság alapszakaszának 76. játéknapján, hanem a negyvenegy pontig jutó Linas Kleiza. A Los Angeles Lakers hazai pályán kapott ki a Phoenix Sunstól, míg a San Antonio Spurs otthon szenvedett vereséget a Cleveland Cavaliers ellen.

LeBron James 51 ponttal vezette győzelemre a Lovagokat Memphisben

Az NBA, az észak-amerikai kosárlabda-bajnokság alapszakaszának 74. játéknapján LeBron James egészen elképesztő teljesítménnyel és 51 ponttal járult hozz csapata, a Cleveland memphisi győzelméhez, bár a Lovagok még így is csak a túlórában győztek szerény mutatóval rendelkező ellenfelük ellen. New Yorkban a házigazda Knicks tizenkét ponttal bizonyult jobbnak annál a Washingtonnál, amely néhány napon belül kétszer is legyőzte a ligaelső Bostont. Detroitban kapott ki a Toronto, Atlantában a Denver, a Philadelphia győzelmet érően hajrázott Houstonban.


Kézilabda Eb: Tudta-e?