Futsal NB I: a Fradi legyőzte az eddig hibátlan éllovast

A Ferencváros 3–2-re legyőzte az immár nem hibátlan listavezető MVSC-Berettyóújfalut a férfi futsal NB I 8. fordulójában. A pénteki másik mérkőzésen a Rába ETO hétszer talált be a DEAC-nak, a spanyol Alejandro Constantino Vinas ötször volt eredményes.

Férfi kosár NB I: majdnem 100 pontot szórt az utolsó nyeretlen

A MAFC vendégeként aratott 88–77-es győzelemmel megőrizte hibátlan mérlegét a Szolnoki Olaj a férfi kosárlabda NB I-ben. A 8. forduló szombati játéknapja meghozta az első győzelmet a Jászberénynek (97–80 a KTE ellen), a Körmend sorozatban negyedszer, a Falco egymás után harmadszor nyert, míg az Atomerőmű lezárta hármas vereségszériáját.

Futsal NB I: hiába vezettek az utolsó percben is, kikaptak

A futsal NB I 7. fordulójában a DEAC hazai pályán, egy rendkívül fordulatos és a végletekig kiélezett mérkőzésen 7–6-ra legyőzte az Aramist. A debreceniek egygólos hátrányban kezdték a találkozó utolsó percét, ám még kétszer is a hálóba találtak, így mind a három pontot megszerezték.

Férfi kosár NB I: itt a szezon első 100-asa – és a második is!

A hatodik fordulóig kellett várni az első 100+ pontos csapatteljesítményre a férfi kosárlabda NB I 2017–2018-as szezonjában. A szombati játéknapon aztán két csapat is átlépte a határt: a Körmend 110–70-re győzött az újonc DEAC vendégeként, míg a Falco hazai pályán 106–82-re verte meg a Kaposvárt.

Férfi kosár NB I: a Kaposvár nyerte meg a veretlenek csatáját

A Kaposvár nyerte meg a veretlenek csatáját a Körmend ellen a férfi kosárlabda NB I alapszakaszának szombati játéknapján. A Szolnok rendkívül szoros mérkőzést nyert meg Szegeden.

Férfi kosár NB I: súlyos vereséget szenvedett a bajnok

A Falco hazai pályán 94–66-ra legyőzte a címvédő Alba Fehérvárt a férfi kosárlabda NB I 2. fordulójának szombati játéknapján. Fölényes győzelmet aratott a Szolnok is, a DEAC meglepetésre nagyon megverte az Atomerőműt, a Körmend viszont csak öldöklő küzdelemben tudta maga alá gyűrni a MAFC-ot.

Férfi kosár NB I: kikapott az újonc a szezonnyitón

Az újonc debreceni csapat, a DEAC hazai pályán 78–66-ra kikapott a Szegedtől a férfi kosárlabda NB I 2017–2018-as szezonjának péntek este lejátszott első mérkőzésén.

NB III: hetet kapott a DEAC; idegenben győzött a Vidi II

A labdarúgó NB III Keleti csoportjának harmadik fordulójában a DEAC súlyos, 7–1-es vereséget szenvedett az ESMTK vendégeként. A fővárosiaknál Boda József triplázott, míg Slezák Richárd és Horváth Levente kétszer-kétszer volt eredményes.

NB III: a korábbi Loki-kedvenc egy osztállyal feljebb lőtte övéit

Az Iváncsa és a Tiszakécske kettős győzelemmel jutott fel a labdarúgó NB III-ba, és az első felvonásban szerzett előny a Makónak, valamint a DEAC-nak is elég volt ahhoz, hogy ünnepelhessen a megyei bajnokok osztályozójának szombati visszavágói után. A debreceniek szombati gólját a korábbi Loki-kedvenc, a 44. életévében járó Kerekes Zsombor szerezte.

Férfi röpi NB I: csak egy játszmát nyertek a hazaiak

Mindhárom szombati mérkőzés vendégsikert hozott a férfi röplabda NB I-ben.

Férfi röplabda NB I: simán győzött a DEAC

A DEAC három szettben legyőzte a juniorválogatottat a férfi röplabda NB I pénteki mérkőzésén, Izsákon.

Férfi röpi NB I: a Pénzügyőr legyőzte a Kazincbarcikát

A Pénzügyőr SE meglepetésre 3:1-re legyőzte az előző idényben döntős Kazincbarcika csapatát a férfi röplabda NB I alapszakaszának pénteki játéknapján.

Férfi röplabda NB I: két nap, két kaposvári győzelem

A címvédő Kaposvár könnyedén győzött a DEAC vendégeként a férfi röplabda NB I alapszakaszának szombati mérkőzésén.

Férfi röplabda NB I: 26 pont a vendégcsapattól Kaposváron

A címvédő Kaposvár hazai pályán 3:0-ra legyőzte a Debrecent a férfi röplabda NB I szombati játéknapján. A vendég DEAC mindössze 26 pontot szerzett a 46 percig tartó mérkőzésen. Sikerével a címvédő kaposváriak továbbra is őrzik veretlenségüket a bajnokság alapszakaszában.

Férfi röplabda NB I: 46 perc alatt nyert a Kaposvár

A címvédő Kaposvár hazai pályán 3–0-ra legyőzte a Debrecent a férfi röplabda NB I szombati játéknapján.

Mi a helyzet?

Utolsó podcast adásunk óta kereken két hónap telt el, úgyhogy elérkezettnek láttuk az idejét, hogy ebben a hosszú válogatott szünetben ismét...

Férfi röplabda NB I: három játszmában nyert a Kecskemét

A Kecskemét simán, három játszmában nyert a DEAC otthonában a férfi röplabda NB I szerdai mérkőzésén.

Férfi röplabda NB I: sima szolnoki siker a DEAC ellen

A Szolnok 3:1-re nyert a DEAC vendégeként vasárnap a férfi röplabda NB I-ben, a 9–12. helyért rendezett mérkőzésen.

Futsal MK: két piros lappal és egygólos hátránnyal a Debrecen

A Rubeola FC Csömör odahaza 6–5-re legyőzte a DEAC-ot a futsal Magyar Kupa-negyeddöntő első mérkőzésén. A debreceniektől két játékost is kiállítottak, de így is bizakodva várhatják a jövő heti visszavágót.

Férfi röpi NB I: ötszettes csata, legyőzte a DEAC-ot a Szolnok

A Szolnok ötszettes csatában győzte le a vendég Debrecent a férfi röplabda NB I csütörtöki mérkőzésén.