F1: nem lesz Dél-koreai Nagydíj, 20 futamos az idény

Hivatalossá vált, hogy nem lesz Dél-koreai Nagydíj 2015-ben. A bejelentés nem meglepetés, Bernie Ecclestone ugyanis korábban elmondta, csak azért került be az előzetes versenynaptárba, hogy a dél-koreai rendezők ne perelhessék be szerződésszegésért az F1 vezetőit.

F1: nem lesz Dél-koreai GP, Katar Bahrein miatt marad ki

Bár bekerült a Formula–1 2015-ös versenynaptárába a Dél-koreai Nagydíj, Bernie Ecclestone szerint szinte biztosan nem rendezik meg. A katari nyomásnak ellenáll az F1, hiába akar futamot az arab ország.

F1: jövőre 21 verseny lesz, visszatér a mezőny Dél-Koreába

Az FIA szerdán megszavazta a 2015-ös versenynaptárat, amelyben a korábbi változattal ellentétben nem húsz, hanem 21 verseny szerepel: a Spanyol Nagydíj előtti héten visszatér a mezőny Dél-Koreába. Az ázsiai futam még nem hivatalos.

„Alonso megadta magát; Vettel nyer, nyer, és nyer”

A nemzetközi sajtó főként a világbajnoki címvédő Sebastian Vettel újabb sikerét taglalja, miután a Red Bull német pilótája a vasárnapi Formula–1-es Dél-koreai Nagydíj megnyerésével még közelebb került sorozatban negyedik vb-címéhez.

F1: az összes pilóta nyilatkozata a Dél-koreai Nagydíj után

Öt verseny még hátravan a Formula–1-es világbajnokságból, de a legfontosabb kérdés az, hogy mikor biztosítja be Sebastian Vettel a negyedik világbajnoki címét. Erre már a jövő heti Japán Nagydíjon lehetősége lesz, de ehhez Fernando Alonso nagy balszerencséjére is szüksége lenne. A Ferrari spanyol pilótája kitart a véleménye mellett, hogy a Pirelli gumijai alkalmatlanok a versenyzésre, és ezt Mark Webber is megerősítette. A Lotusnál Romain Grosjean nem beszélt a rejtélyes rádióüzenetről, de főnöke elmondta, hogy könyörgött a csapatutasításért. Lewis Hamilton szerint ő és Alonso jobb pilóta annál, hogy az 5. helyért kelljen harcolniuk egymással.

Hamilton: Nehéz lenyelni, hogy az 5. helyért csatázom Fernandóval

Öt verseny még hátravan a Formula–1-es világbajnokságból, de a legfontosabb kérdés az, hogy mikor biztosítja be Sebastian Vettel a negyedik világbajnoki címét. Erre már a jövő heti Japán Nagydíjon lehetősége lesz, de ehhez Fernando Alonso nagy balszerencséjére is szüksége lenne. A Ferrari spanyol pilótája kitart a véleménye mellett, hogy a Pirelli gumijai alkalmatlanok a versenyzésre, és ezt Mark Webber is megerősítette. A Lotusnál Romain Grosjean nem beszélt a rejtélyes rádióüzenetről, de főnöke elmondta, hogy könyörgött a csapatutasításért. Lewis Hamilton szerint ő és Alonso jobb pilóta annál, hogy az 5. helyért kelljen harcolniuk egymással.

F1: A biztonsági autó nélkül is meglett volna a dobogó - Räikkönen

Kimi Räikkönen lett a második a Dél-koreai Nagydíjon, a kilencedik helyről rajtoló finn pedig azt nyilatkozta, hogy akkor is elérte volna ma a pódiumos helyek valamelyikét, ha a biztonsági autónak nem kellett volna bejönnie verseny közben. Csapattársa, Romain Grosjean állhatott fel a dobogó legalsó fokára. A francia pilóta elismerte, hogy a verseny vége felé hibázott, ezért tudta őt megelőzni csapattársa.

F1: Nagyon élvezem a dolgok alakulását - Vettel

Sebastian Vettel nyerte meg a Dél-koreai Nagydíjat, és a szingapúri versenyhez hasonlóan ezúttal sem jelentett rá veszélyt senki a futam alatt. A háromszoros világbajnok ki is emelte a versenyt követő nyilatkozatában, hogy a csapattal együtt remek időszakot él meg mostanában.

F1: Vettel sorozatban a negyedik futamon nyert

Sorozatban negyedik futamgyőzelmét aratta a Red Bullal Sebastian Vettel, a pole pozícióból induló német világbajnoki címvédő behúzta a Formula–1-es Dél-koreai Nagydíjat is, tovább növelve előnyét a pontversenyben. Mögötte a két Lotus zárt, Kimi Räikkönen, Romain Grosjean sorrendben.

F1: Dél-koreai Nagydíj, a futam élőben az NSO-n!

Az edzések után a verseny is száraz lesz Dél-Koreában, ahol már pénteken tudni lehetett, hogy a hét közepén beharangozott Fitov tájfun irányt változtatott, és megkímélte az országot a természeti csapástól. A versenyen Sebastian Vettel zsinórban a negyedik győzelmére tör, amivel tovább növelné hatvanpontos előnyét a világbajnoki pontversenyben.

Dél-koreai Nagydíj, körről körre

Az edzések után a verseny is száraz lesz Dél-Koreában, ahol már pénteken tudni lehetett, hogy a hét közepén beharangozott Fitov tájfun irányt változtatott, és megkímélte az országot a természeti csapástól. A versenyen Sebastian Vettel zsinórban a negyedik győzelmére tör, amivel tovább növelné hatvanpontos előnyét a világbajnoki pontversenyben. Kövesse a futamot velünk: folyamatosan frissülő cikkünkkel és élő körről-körre tudósításunkkal!

Vettel előnye már több mint háromgyőzelemnyi

Sorozatban negyedik, idei nyolcadik futamgyőzelmét aratta a Red Bullal Sebastian Vettel, a pole pozícióból induló német világbajnoki címvédő behúzta a Formula–1-es Dél-koreai Nagydíjat is, 77 pontra növelve előnyét a pontversenyben. Mögötte a két Lotus zárt, Kimi Räikkönen, Romain Grosjean sorrendben. A negyedik helyen Nico Hülkenberg ért célba, maga mögött tartva Lewis Hamiltont és Fernando Alonsót. Az állást kereső német ezzel minden bizonnyal eladta magát.

Alonso: Ezek a szuperlágy gumik nem normálisak

Lewis Hamilton arra számít, hogy a Dél-koreai Nagydíj nem hoz annyira egyértelmű Sebastian Vettel-fölényt, mint két hete a szingapúri verseny, és ettől tart a pole pozícióból induló német is. A futam előtt a Lotus párosa szintén bizakodó, ám ugyanez nem mondható el a Ferrari kettőséről. Fernando Alonso kifejezetten mérges a szuperlágy gumik miatt, amelyek túl gyorsan elkopnak a maranellóiak gépein. Kimi Raikkönen is jelezte: rosszat tett neki az abroncsok szerkezetének módosítása. Pastor Maldonado a Saubert dicséri, ami a pilótapiac jelenlegi állását tekintve érdekes.

F1: Dél-koreai Nagydíj, időmérő edzés élőben az NSO-n!

A Dél-koreai Nagydíj szabadedzései után az egykörös tempó alapján két részre lehet osztani az élmezőnyt: a pole pozícióért a Red Bull (Mark Webber rajtbüntetése miatt csak Sebastian Vettel) a Mercedesszel, a mögöttük lévő helyekért pedig a Ferrari a Lotusszal fog csatázni.

Hiába támadott Hamilton, Vettel ezt a pole-t is behúzta

Sebastian Vettel zsinórban a harmadik futamot kezdheti az első rajtkockából, miután Monza és Szingapúr után Dél-Koreában is megnyerte a hivatalos időmérő edzést. A német mellől Lewis Hamilton rajtolhat vasárnap magyar idő szerint 8 órakor, míg a második sorba Romain Grosjean és Nico Rosberg állhat. Bár Mark Webber zárt a harmadik pozícióban, Szingapúrból hozott tíz rajthelyes büntetése miatt csak a 13. rajtkocka lesz az övé. Fernando Alonso az 5., Kimi Räikkönen a 9. helyről startol majd.

F1: Vettel a 3. edzésen már megelőzte Hamiltont

Szombat délelőtt, magyar idő szerint hajnalban folytatódott a száguldás a Dél-koreai Nagydíjon, amelynek harmadik szabadedzésén Sebastian Vettel volt a leggyorsabb a szuperlágy gumikon. A közepesen keményeken még Lewis Hamilton vezetett, de a világbajnoki címvédő sokkal többet javított az időmérőn használandó keverékeken. A rajthelyekről a 7 órakor kezdődő kvalifikáción döntenek.

F1: Dél-koreai Nagydíj, 3. szabadedzés élőben az NSO-n!

Most, hogy elmúlt a Fitow tájfun okozta veszély a Dél-koreai Nagydíj helyszínén, és az időmérőre legfeljebb felhős időt jósolnak, a mezőny nyugodtan készülhet a harmadik szabadedzésen, amelyen talán újabb megerősítést kaphatunk arról, hogy a Mercedes valóban egy szintre tudott-e kerülni a Red Bull-lal egy körön, vagy maradt tartalék Sebastian Vettelékben Lewis Hamiltonékkal szemben.

Vettel szombatra felgyorsult, az övé a 3. szabadedzés

Szombat délelőtt, magyar idő szerint hajnalban folytatódott a száguldás a Dél-koreai Nagydíjon, amelynek harmadik szabadedzésén Sebastian Vettel volt a leggyorsabb a szuperlágy gumikon. A közepesen keményeken még Lewis Hamilton vezetett, de a világbajnoki címvédő sokkal többet javított az időmérőn használandó keverékeken. A rajthelyekről a 7 órakor kezdődő kvalifikáción döntenek.

Rosberg visszaszólt Vettelnek: „A saját golyóival foglalkozzon!”

Lewis Hamilton feldobottan nyilatkozott a Dél-koreai Nagydíj első edzésnapjáról. A Mercedes angol pilótája régóta nem volt ennyire elégedett a pénteki tréningekkel, és bízik benne, hogy meg tudja tartani jó formáját. Sebastian Vettel szerint a Mercedes az időmérőn is nagyon erős lesz, ezért nem számít rá, hogy akkora fölényben lesz, mint Szingapúrban. A két héttel ezelőtti futamon adott szerencsétlen nyilatkozata miatt viszont kap a riválisaitól, Nico Rosberg és Jenson Button is zokon vette lekicsinylő szavait. A legjobb hír pedig az, hogy úgy tűnik, végleg elmúlt a tájfun veszélye.