Scolari szerint az MU nem tudja megtartani Cristiano Ronaldót

Luiz Felipe Scolari az angol People magazinnak adott nyilatkozatában beszélt Cristiano Ronaldóról, akivel együtt dolgozott a portugál válogatottnál. A mester szerint az MU nem tudja majd megtartani a portugál zsenit. Scolari elmondta, Ronaldo mentálisan nagyon erős, és a sok nehézségek és bizonytalanság csak megerősíti a kiváló játékost.

Manchester United – mégegyszer: Cristiano Ronaldót nem adjuk el

A Cristiano Ronaldo körüli nyilatkozatháború hatalmas méretűvé duzzadt az elmúlt időszakban. Ronaldo edzőin, ismerősein, valamint volt United-, illetve Real-klasszisokon keresztül szinte mindenki ismertette álláspontját, csak az érintett nem szólalt meg az ügyben. Miután a portugál válogatott elbúcsúzott az Eb-től, Ronaldo kijelentette: menni akar. Úgy tűnik, a játékos nyilatkozata nem hatotta meg a Manchester United vezetőit.

Cristiano Ronaldo: az álmom, hogy a Real Madridban szerepeljek

A német válogatott ellen a negyeddöntőben elszenvedett 3–2-es vereség után Portugália számára véget ért az idei Európa-bajnokság. A csapat legnagyobb sztárjának, Cristiano Ronaldónak a jövőjével kapcsolatos találgatások – amelyek az Eb alatt sem szüneteltek – most új erőre kaptak. Ezúttal azonban maga az érintett is nyilatkozott.

Euro 2008: Cristiano Ronaldóra műtét vár az Eb után

Saját bevallása szerint három hónapja küszködik egy kisebb lábsérüléssel Cristiano Ronaldo, így a kontinenstorna után a portugál támadó megműtteti magát.

Manchester United: C. Ronaldo 48 órán belül dönt jövőjéről

Két, maximum három napon belül döntést ígért jövőjéről Cristiano Ronaldo a portugál–német Eb-negyeddöntő után.

Egy feltételes üzlet: Robinhót a Chelsea és az MU is vinné

Enyhén szólva kérdéses Robinho jövője a Real Madridnál. Cristiano Ronaldo érkezése a brazil számára a távozást is jelentheti, írja az AS nevű spanyol lap. A Real 40 millióra tartja a játékost, állítólag a Chelsea és a Manchester is érdeklődik.

A Real Madrid csak Cristiano Ronaldo válaszára vár, és máris támad

A Real Madrid már csak arra vár, hogy Cristiano Ronaldo nyilvánosan is kijelentse: a „királyiaknál” szeretne futballozni. A spanyol bajnok általános igazgatója jelezte: ez esetben mindenképpen megpróbálják megszerezni a portugál klasszist az Európa-bajnokság után.

Portugália–Németország: visszatérnek a sztárok, meg a vb-hóhér

A csütörtök esti Portugália–Németország negyeddöntővel elkezdődik az Európa-bajnokság érdemi része, a csoportküzdelmek során mindkét gárda kellőképpen ráhangolódhatott az első már számukra is igazán sorsdöntő mérkőzésre.

Cristiano Ronaldót nem hajlandóak eladni az MU tulajdonosai

Miközben Cristiano Ronaldo a portugál válogatott Németország elleni negyeddöntőjére készül, a jövőjét illető pletykák nem csendesednek. A legfrissebb hírek szerint a klub tulajdonosai nem hajlandóak eladni a középpályást.

Inter: az olasz klub is beszállt a Ronaldóért folytatott harcba

A spanyol médiában megjelent hírek szerint az olasz Inter is szeretné leigazolni Cristiano Ronaldót, a Manchester United portugál klasszisát.

Cristiano Ronaldo hivatalosan kérte az MU-t, engedjék el a Realhoz

Hónapok óta keringtek a pletykák arról, hogy a Manchester United portugál zsenije marad-e a „vörös ördögöknél”, vagy enged a madridiak csábításának és a spanyol fővárosba költözik. Többször ellentétesen nyilatkozott, de most robbant a bomba: a La Gazzetta dello Sport a The Times-ra hivatkozva tette közzé honlapján, hogy Cristiano Ronaldo hivatalosan fordult a manchesteri klub vezetőihez, hogy engedjék őt el Madridba.

Manchester United: elutasították a "vörös ördögök" panaszát

A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) semmiféle lépést nem tervez a Real Madrid ellen Cristiano Ronaldo ügyében. A Manchester United egy hete tett hivatalosan panaszt, mert szerinte a spanyol klub tisztességtelen eszközökkel akarja leigazolni a portugál klasszist.

Manchester United: Eric Cantona Ronaldo maradását jósolja

Eric Cantona, a Manchester United egykori francia klasszisa szerint Cristiano Ronaldo marad a Manchester Unitdben, és nem igazol Spanyolországba, a Real Madridhoz.

Egy FIFA-tisztviselő szerint nincs esély a Real Madrid megbüntetésére

A Telegraph információi szerint nincs esély arra, hogy – a Manchester United reményei szerint – a FIFA megbüntesse a Real Madridot, amiért a királyi gárda szabálytalan eszközökkel próbálta megszerezni Cristiano Ronaldót az angol csapattól. Egyes, az MU-hoz közeli források szerint az angol klub nem köt új szerződést a portugál zsenivel annak érdekében, hogy maradásra bírja.

Cristiano Ronaldo és Deco játékára nem volt ellenszere a cseheknek

A 2008-as labdarúgó Európa-bajnokság A-csoportjában a portugál válogatott 1–1-es félidőt követően 3–1-es győzelmet aratott Csehország fölött. A találkozón Deco 8. percben szerzett találatával szerezte meg a vezetést Scolari együttese, amit még Libor Sionko a 17. percben egalizálni tudott. A második félidőben született Cristiano Ronaldo- és Ricardo Quaresma-találat azonban eldöntötte a három pont sorsát.

Sergio Ramos álma: ibériai harc Európa trónjáért a döntőben

Portugália meggyőző és jó játékkal mutatkozott be szombaton Törökország ellen (2–0) a labdarúgó Európa-bajnokságon, Spanyolország pedig kedden lép először pályára – a „vörös fúriák” egyik kulcsembere azonban már most ibériai döntőt lát lelki szemei előtt. Sergio Ramosnak, a Real Madrid kitűnő hátvédjének megvalósult álom lenne a spanyol–portugál finálé, több szempontból is.

MU: Ronaldo testvérei örülnének, ha a sztár Madridba szerződne

Cristiano Ronaldo, aki győzött tegnap a portugál válogatottal a törökök ellen az Eb-n, már a testvérei részéről is „nyomás alá került” pályafutásával kapcsolatban.

Cristiano Ronaldo csak az Eb után dönt arról, hol folytatja pályafutását

Ha befejeződik az Európa-bajnokság, csak akkor ismerteti döntését a hogyan továbbról Cristiano Ronaldo, a Manchester United kiválósága, akinek vezényletével nyerte 2–0-ra a portugál válogatott bemutatkozó mérkőzését a törökök ellen a tizenharmadik labdarúgó Európa-bajnokságon.

„Pokolba a Reallal!” – üzeni a Ronaldót megtartani akaró Glazer

Folytatódik az üzengetés: ezúttal a Manchester United amerikai tulajdonosai hozták meglehetősen világosan a Real Madrid tudomására, hogy esélyük sincs megszerezni Cristiano Ronaldót. A „vörös ördögöknek” a jelek alapján már nagyon elegük van a spanyol óriásklub próbálkozásaiból, kérdés, hogy maga a titokzatoskodó Ronaldo mit szeretne…

Luiz Felipe Scolari váltásra bíztatja Cristiano Ronaldót

Luiz Felipe Scolari, a portugál labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya szerint Cristiano Ronaldónak meg kellene ragadnia azokat a lehetőségeket, amiket az élet az útjába sodor. A brazil szakember árnyaltan, de arra utalt, hogy a Manchester United játékosa ne habozzon, ha van rá módja, igazoljon a Real Madridhoz.


Kézilabda Eb: Tudta-e?