NBA: LeBron James először nyert meccset így a playoffban

A Cleveland Cavaliers idegenben, hosszabbítást követően 113–112-re megnyerte a Toronto Raptors elleni keleti elődöntő első mérkőzését az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) keddi játéknapján, míg a Golden State Warriors hazai pályán másodszor is legyőzte (121–116) a New Orleans Pelicans legénységét.

LeBron vezetésével jutott tovább a Cavs; Harden remekelt a Jazz ellen

A mindent eldöntő hetedik mérkőzésen 45 pontot termelt LeBron James, erre építve a Cavaliers nyert és továbbjutott az észak-amerikai profi kosárliga (NBA) rájátszásában. Nyugaton már a második kört kezdte a Rockets és a Jazz, az MVP-jelölt James Harden pedig elsőre megoldhatatlan feladatot jelentett Donovan Mitchelléknek.

NBA: LeBron elintézte a Pacerst, elődöntőben a Cavaliers

Az észak-amerikai profi kosárliga (NBA) rájátszásában, a Cleveland Cavaliers hazai pályán a 45 pontig jutó LeBron James vezetésével 105–101-re legyőzte az Indiana Pacerst, így utolsóként csatlakozott a főcsoport-elődöntősök mezőnyéhez. A Nyugati főcsoportban, az elődöntő első mérkőzésén a Houston Rockets könnyed, 110–96-os sikert aratott a Utah Jazz fölött.

Westbrook 46 pontja ellenére kiesett az OKC, óriási verést kapott a Cavs

Hiába dobott 46 pontot Russell Westbrook, a túloldalon 38-at szórt az újonc Donovan Mitchell, így a Ricky Rubiót korán elvesztő Jazz nyert és 4–2-es összesítéssel továbbjutott az észak-amerikai profi kosárliga (NBA) rájátszásában – az OKC búcsúzott a szezontól. Szintén ott lesz a második körben a Toronto, amely Washingtonban zárta le a párharcát, a Pacers viszont életben maradt, sőt, 34 pontos verésben részesítette a Clevelandet.

NBA: idegenben jutott tovább a Raptors, otthon a Utah

A 24 pontos Kyle Lowry vezérletével idegenben nyerte meg a párharc hatodik mérkőzését a Toronto Raptors, ezzel elbúcsúztatta a Keleti főcsoport negyeddöntőjében a Washington Wizards kosárlabdacsapatát. A Utah Jazz ötpontos sikerrel otthon harcolta ki a továbbjutást az Oklahoma City Thunder ellen. Az Indiana Pacers alapos verést mért a Cleveland Cavaliers együttesére, ott a párharc 3–3-ra áll.

James 44 ponttal és utolsó másodperces kosárral juttatta előnyhöz a Cavst

Szenzációs produkcióval szállította a Cleveland győzelmét LeBron James az észak-amerikai profi kosárliga (NBA) rájátszásában: 44 pontja mellett dobott egy dudaszó pillanatában beeső triplát is, amellyel csapata nyert és 3–2-es előnybe került az Indiana elleni párharcban. Szintén 3–2-re vezet a hazai meccsét hozó Toronto a Washingtonnal szemben, lezárta a Minnesota elleni szériát és továbbjutott a Houston, az OKC viszont óriási fordítást bemutatva, 25 pontos hátrányból felállva maradt életben a Jazz-zel szemben. 

NBA: LeBron James megőrült a saját kosarától – videó

Három másodperccel a rendes játékidő vége előtt, döntetlen állásnál ki más kaphatta volna meg a labdát a Cleveland Cavaliers–Indiana Pacers mérkőzésen, mint LeBron James, aki gyönyörű triplával 98–95-re alakította az eredményt. Aztán jöhetett a megérdemelt ünneplés – a Cavs öt mérkőzés után 3–2-re vezet a főcsoport-negyeddöntőben.

Egyenlített a Cavs, a Bucks és a Wizards, megmenekült a Spurs

Legyőzte a Golden State-et, így elkerülte a kiesést a San Antonio az észak-amerikai profi kosárliga (NBA) rájátszásának vasárnapi játéknapján, igaz, így is 3–1-re vezet a címvédő a négy győzelemig tartó párharcban. Nem tudott viszont ilyen előnyre szert tenni sem a Boston, sem az Indiana, sem a Toronto, mindhárom keleti szériában egyenlített a hátrányban lévő csapat: a Bucks, a Cavs és a Wizards is a végjátékban kerekedett felül, így mindegyik sorozat 2–2-re áll.

NBA: egy fantasztikus kosár és Cleveland-egyenlítés – videó

A 32 pontot, 13 lepattanót és hét gólpasszt elkönyvelő LeBron James vezérletével a Clevelend Cavaliers idegenben 104–100-ra legyőzte az Indiana Pacerst az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) vasárnapi játéknapján, és ezzel 2–2-re alakította a párharc állását. Egyenlített a Milwaukee és a Washington is, míg a San Antonio szépített a címvédő Golden State elleni párharcban.

A Pacers 17 pontos hátrányból verte meg a Clevelandet, újra előnyben van

A kiváló első félidőt egy szörnyű második követte a Cavaliers szempontjából a Pacers elleni széria harmadik meccsén, Bojan Bogdanovicék pedig végül 90 ponton tartották és szoros küzdelemben ismét legyőzték ellenfelüket – 2–1-re vezetnek az észak-amerikai profi kosárliga (NBA) rájátszásának első körében. A másik két, hajnalban lejátszott meccs is 2–1-re módosította az aktuális párharcot, a Washington 19 ponttal verte meg a Torontót, a Milwaukee pedig egy félidő alatt lelépte a Bostont.

LeBron James pusztított, elvette az OKC pályaelőnyét a Jazz

Elképesztő teljesítménnyel, 46 ponttal vezette szűk győzelemre csapatát az észak-amerikai profi kosárliga (NBA) rájátszásában LeBron James, a Cleveland így egyenlített a Pacers elleni párharcban. Szintén egyenlített a Jazz, amely ezzel elvette a Thunder pályaelőnyét, a Houston viszont kiváló védekezéssel hozta a második meccset is a Minnesotával szemben.

NBA: LeBron James megrázta magát, egyenlített a Cleveland

Az első mérkőzésen nyújtott gyenge teljesítmény után egyenlített a Cleveland Cavaliers az Indiana Pacers ellen az NBA Keleti főcsoportjának negyeddöntőjében. A 100–97-es sikerből LeBron James 46 ponttal és 12 lepattanóval vette ki a részét. Rossz hír viszont a rajongóknak, hogy a 15 pontig jutott All Star-center, Kevin Love bal keze megsérült, és lehet, ez nem csupán az ő, de a Cavs szezonját is befolyásolja.

Borzalmas játékkal 80 ponton ragadt a Cleveland, előny a Pacersnél

Borzalmas támadójátékkal és sima hazai vereséggel kezdte meg az észak-amerikai profi kosárliga (NBA) idei rájátszását a Cleveland, LeBron Jameséknek nem sok esélyük volt az Indianával szemben. Megizzadt a Houston is, amely James Harden 44 pontjával gyűrte le a Minnesotát, az OKC-nél Paul George 36 pontja és nyolc triplája jelentette a különbséget, a Boston–Milwaukee-n hosszabbítás döntött.

NBA: a Cleveland vereséggel kezdte a rájátszást

A tavaly nagydöntőt játszó Cleveland Cavaliers kosárlabdacsapata hazai pályán 98–80-ra kikapott az Indiana Pacerstől az NBA rájátszásában, a Keleti főcsoport negyeddöntőjének első mérkőzésén. A Boston Celtics hosszabbításban verte meg a Milwaukee Bucksot.

NBA: LeBron James történelmet írt, majd döntő helyzetben rontott

A 44 pontig jutó LeBron James vezérletével 30 pontos első félidei hátrányból állt fel a Cleveland Cavaliers a Philadelphia 76ers otthonában, végül 132–130-ra mégis kikapott az észak-amerikai profi kosárliga alapszakaszában. A Sixersnél Ben Simmons is tripla duplázott, csapata pedig ezzel fellépett a keleti harmadik helyre. Nyugaton Jimmy Butler visszatérése meghozta a sikert a Minnesota számára, behúzta a kötelezőt a New Orleans, míg Keleten megégett a Washington és a Miami, nyert viszont a Toronto és a Boston.

NBA: nyert a Rockets és a Cavs, nagy pofont kapott a GSW

A Houston Rockets és a Cleveland Cavaliers is nyert az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) legutóbbi játéknapján, a címvédő Golden State Warriors viszont nagy pofonba szaladt bele az Indiana Pacers ellen.

NBA: a GSW, a Cavaliers és a Spurs is kikapott

A címvédő Golden State Warriors, a Cleveland Cavaliers és a San Antonio Spurs is kikapott az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) legutóbbi játéknapján. Győzni tudott viszont a Rockets, amelynek James Harden hiányában sem okozott gondot a Chicago Bulls.

NBA: a Cavs James vezérletével legyőzte a keleti éllovast

A Cleveland Cavaliers nagyszerű mérkőzésen 132–129-re legyőzte a keleti konferencia éllovasát, a Toronto Raptorst az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) legutóbbi játéknapján. LeBron James ismét nagyot játszott, a Cavs klasszisa 35 pontja mellett kiosztott 17 asszisztot is.

Kevin Love visszatért, fontos győzelmet aratott a Cavaliers

Kevin Love jó játékkal segített LeBron Jamesnek, a Cavaliers pedig legyőzte a Milwaukee-t az észak-amerikai profi kosárlabdaliga (NBA) ma hajnali játéknapján. A Spurs legyűrte a Draymond Greent is elvesztő, címvédő Warriorst, a keleti középcsapatok közül nyert a 76ers, a Pacers, illetve két ráadás után a Heat is. A Knicks és a Nets is győzelmi sorozat építésébe kezdett, a Pistons pedig több mint két hónap után nyert idegenben.

NBA: kényszerpihenőt írtak elő a Cavaliers edzőjének

Egészségügyi problémája miatt az alapszakasz végéig nem Tyronn Lue irányítja az észak-amerikai kosárlabda-bajnokságban (NBA) szereplő Cleveland Cavalierst.


Kézilabda Eb: Tudta-e?