Labdarúgás: ufót látott a Roma játékosa és felesége

„Kijelentem, nem álltunk varázsgomba vagy bármi más hatása alatt, de a férjemmel tegnap este egy ufót láttunk” – írta meg Instagram-sztorijában Chris Smalling felesége, Sam Cooke, aki férjével együtt egy nyaraláson vett észre valami rendkívülit a levegőben.

Serie A: fegyverrel rabolták ki az angol válogatott védőt

Chris Smalling térdsérülése miatt nem játszhatott a csütörtöki Európa-liga-mérkőzésen, de nem ez volt a legrosszabb dolog, ami az elmúlt 24 órában történt vele. Pénteken, hajnali 5 órakor az AS Roma angol válogatott labdarúgójának és feleségének riasztania kellett a helyi rendőrséget.

AS Roma: Smalling maradhat, kivásárolnák az MU-ból

A Manchester United áron alul adhatná el Chris Smallingot az AS Romának, amelynél az angol válogatott játékos az előző idényben kölcsönben szerepelt.

MU: Sánchez és Smalling sem maradhat kölcsönben a Serie A-ban

A Sky Sports beszámolója szerint sem Alexis Sánchez, sem Chris Smalling kölcsönszerződését nem hosszabbítja meg a Manchester United, amely inkább megpróbálja végleg eladni a két futballistát.

MU: Solskjaer erre a hat játékosra nem tart igényt – sajtóhír

Hat játékosától kész megválni a nyári átigazolási időszakban a Manchester United labdarúgócsapata.

MU: meghosszabbították Sánchez és Smalling kölcsönszerződését

A Sky Sports beszámolója szerint a Manchester United két játékosa, Chris Smalling és Alexis Sánchez kölcsönszerződését is meghosszabbították a Serie A-idény végéig.

Serie A: Lukaku, Smalling és a Corriere is reagált a Black Friday-balhéra

Mint beszámoltunk róla, a Corriere dello Sport című olasz sportnapilap „Black Friday” felirattal jelent meg csütörtök reggel – a címlap főszereplői Romelu Lukaku (Inter), valamint Chris Smalling (AS Roma), a két csapat pénteki bajnoki rangadójának húzónevei –, ami nagy vihart kavart.

Videó: borzalmas döntés, ezért fújtak be 11-est Smallingra

Rossz játékvezetői döntés következtében rúghatott tizenegyest a Borussia Mönchengladbach a Roma elleni Európa-liga-mérkőzésen. A németek be is rúgták a büntetőt, csak kérdés, hogy azt vajon miért ítélték meg.

Roma: Manchesterből igazolnak középső védőt a „farkasok”

A Manchester United menedzsere, Ole Gunnar Solskjaer bejelentette az angol válogatott középhátvéd, Chris Smalling távozását, aki Olaszországba utazott orvosi vizsgálatra. A norvég szakvezető hozzátette, az olasz piac szeptember 2-ai zárásáig Matteo Darmian is hazatérhet.

BL: „Messi tudta, hogy nem volt szándékos az ütés”

Chris Smalling a BBC-nek mondta el, hogy beszélt Lionel Messivel a Bajnokok Ligája-negyeddöntő első mérkőzését követően ütközésükről, és arról, hogy az argentin tudta, nem akart neki sérülést okozni.

Barcelona: Messi sérülése nem súlyos, de a hétvégén pihenhet

Spanyol sajtóértesülések szerint kizárható, hogy Lionel Messi súlyos sérülést szenvedett volna Chris Smalling könyöklése nyomán az FC Barcelona szerdai, Manchester United elleni Bajnokok Ligája-negyeddöntőjének első mérkőzésén.

BL: Messire sérülése miatt vizsgálatok várnak – Valverde

Nagy lépést tett a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntője felé a Barcelona, amely az Old Traffordon Luke Shaw korai öngóljának köszönhetően 1–0-ra legyőzte a Manchester Unitedet a negyeddöntő első mérkőzésén. Lionel Messire arcsérülése miatt vizsgálatok várnak, Ernesto Valverde szerint megérdemelt volt a Barca sikere, míg Ole Gunnar Solskjaer úgy vélekedik, a párharc még nincs lefutva. Reakciók.

Videó: óriási ütközés, ápolni kellett a vérző Messit

Parázs jelenetek játszódtak le a Manchester United Barcelona elleni Bajnokok Ligája-negyeddöntője első mérkőzésének első félidejében: először Scott McTominay esett el gyanús körülmények között a tizenhatoson belül Gerard Piqué mellett – a játékvezető továbbot intett –, majd néhány másodperccel később Chris Smalling ütközött kőkeményen Lionel Messivel, akinek vérzett az orra, percekig kellett ápolni, de tudta folytatni a játékot.

BL: „Hadd jöjjön!” – Smalling alig várja a Messi elleni csatákat

Alig várja már az FC Barcelona elleni Bajnokok Ligája-negyeddöntőt, azon belül is a Lionel Messi elleni párharcokat Chris Smalling, a Manchester United középhátvédje – erről maga az angol labdarúgó beszélt a szerdai mérkőzést felvezető sajtótájékoztatón.

PL: Emery kiakadt, letartóztatták a Smallingnak rontó szurkolót – VIDEÓ

A bajnoki találkozó 69. percében jártunk, amikor Pierre-Emerick Aubameyang büntetőjével az Arsenal megszerezte a második gólt a Manchester United ellen. Az egyik szurkoló pedig a pályára rohant, az ünneplő hazai játékosok irányába – némi kerülővel. A felvételek alapján nem egyértelmű, hogy a drukker megütötte-e a vendégek védőjét, Chris Smallingot, az viszont látható, hogy szándékosan ütközik vele.

Anglia: a szövetség bocsánatot kért a Kane-üzenetért

Az angol Labdarúgó-szövetség (FA) a Tottenhamtől és a Manchester Unitedtól is bocsánatot kért ama Twitter-üzenete miatt, amelyet a két csapat szombati FA-kupa-elődöntője kapcsán írt.

Anglia: az FA-kupa hivatalos oldala óriási troll volt Kane-nel

Mint arról beszámoltunk, elsőként a Manchester United jutott be az angol labdarúgó FA-kupa döntőjébe, miután a Wembley Stadionban 2–1-re legyőzte a Tottenham Hotspurt. Harry Kane nem sokat tudott hozzátenni csapata játékához az elődöntőben, amit az FA-kupa hivatalos Twitter-oldala is kiszúrt.

PL: az MU nyerte meg a manchesteri derbit, nincs bajnokavatás!

Az angol labdarúgó Premier League 33. fordulójában a Manchester City az Etihad Stadionban azzal a tudattal fogadta a Manchester Unitedet, hogy győzelem esetén elhódítja a bajnoki címet. Egy félidőig kék fiesztára állt minden, hiszen a City remek játékkal kétgólos előnyt szerzett, és ki is üthette volna az MU-t. Nem tette, és bánhatta: a United a második játékrészben Paul Pogba duplájával, valamint Chris Smalling góljával fordítva 3–2-re győzött, és ezzel elhalasztotta a bajnokavatást!

Kék mámorra ördögi fordítás: az MU nyert a derbin, elhalasztva a bajnokavatást!

Az angol labdarúgó Premier League 33. fordulójában a Manchester City az Etihad Stadionban azzal a tudattal fogadta a Manchester Unitedet, hogy győzelem esetén elhódítja a bajnoki címet. Egy félidőig kék fiesztára állt minden, hiszen a City remek játékkal kétgólos előnyt szerzett, és ki is üthette volna az MU-t. Nem tette, és bánhatta: a United a második játékrészben Paul Pogba duplájával, valamint Chris Smalling góljával fordítva 3–2-re győzött, és ezzel elhalasztotta a bajnokavatást!

Videó: Townsend után Van Aanholt is betalált az MU-nak

Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 29. fordulójában a Crystal Palace Andros Townsend góljával szerzett vezetést a Manchester United ellen. A második félidő elején Patrick van Aanholt duplázta meg a hazaiak előnyét. Nem sokkal később Chris Smalling szépített, majd Romelu Lukaku egyenlített, végül Nemanja Matics találatával megnyerte a meccset az MU. Íme, a gólok!