F1: így hangol az idényre a mezőny Melbourne-ben – képek

Nyakunkon a szezonkezdet, így természetesen már a teljes mezőny Melbourne-ben tartózkodik. A versenyzők az utolsó napokat is kihasználják, hogy megfelelően felkészüljenek az első igazi megmérettetésre, de eleget téve kötelességeiknek, sajtóeseményeken, megbeszéléseken is részt vesznek. Nagy örömünkre erről meg is osztanak néhány képet és videót.

F1: Hamilton volt a leggyorsabb az eseménydús utolsó tesztnapon

Senki sem volt gyorsabb Lewis Hamiltonnál az első barcelonai kollektív teszt utolsó napján. A négyszeres világbajnok először szabálytalanul, majd szabályosan is átvette a vezetést a ma 110 kört teljesítő Stoffel Vandoorne-tól. Az e heti utolsó gyakorláson mellesleg a teljes mezőny kihasználta a rendelkezésre álló időt.

F1: fehérbe és vörösbe öltözött az első Alfa Romeo Sauber

A mai napon két istálló is lerántja a leplet 2018-as autójáról – ezt elsőként a Sauber tette meg. Az Alfa Romeo Sauber néven induló alakulat hivatalos honlapján mutatta meg Marcus Ericsson és Charles Leclerc fehér, vörös versenygépét.

F1: ők versenyeznek a Saubernél jövőre – hivatalos

A jövőre Alfa Romeo Sauber néven induló svájci istálló is felfedte a 2018-as pilótafelállását. A vártaknak megfelelően Charles Leclerc és Marcus Ericsson kap lehetőséget jövőre, valamint azt is megmutatta az istálló, milyen festésű autóban mérettethetik meg magukat versenyzőik.

F1: a Sauber partnereként tér vissza az olasz gyártó – hivatalos

Hivatalos honlapján jelentette be a Sauber, hogy a következő szezontól a partnerükként tér vissza az Alfa Romeo a Formula–1-be. Az olasz gyártó több mint 30 évvel ezelőtt képviseltette magát legutóbb a sorozatban.

F1: klasszikus márka érkezhet – bejelentés a hét végén?

Nemcsak a 2018-as pilótafelállását jelentheti be a Formula–1-es Sauber-istálló a hét végén Abu-Dzabiban, hanem azt is, hogy Alfa Romeónak hívják majd az erőforrásait – értesült az Autosport magazin.

F1: a Sauber hamarosan megnevezheti jövő évi pilótáit

A Formula–1-es Sauber istálló csapatigazgatója, Frédéric Vasseur elárulta, valószínűleg két Ferrari-protezsált közül kerül ki legalább az egyik versenyzőjük jövőre. A svájci istálló két ülésére csak három valódi esélyessel kalkulál a nemzetközi sajtó, ám a helyzetet bonyolítja a Ferrarival kötött megállapodás, továbbá Marcus Ericsson támogatói köre. S akkor még ott van az eddig a Mercedes hátszelét bíró Pascal Wehrlein is…

F2: három futammal a vége előtt eldőlt a bajnoki cím sorsa

Az egész szezon során magabiztosan teljesített Charles Leclerc, a Prema versenyzője így három futammal a szezon vége előtt megérdemelten hódította el a Formula–2 bajnoki címét.

F1: Leclerc lehetőséget kap a Saubertől, Auer még bizakodik

Kezdenek elfogyni a versenyzői ülések a Formula–1 2018-as szezonjára. A Sauber viszont még egyik pilótáját sem nevezte meg, ám könnyen lehet, hogy az F2-es bajnokság éllovasa, Charles Leclerc lesz az egyik befutó. A monacói ugyanis négy szabadedzésen lehetőséget kap a szezon hátralévő részében, míg a DTM-ben szintén a bajnoki címre hajtó Lucas Auer nehezebb helyzete ellenére sem adja fel az F1-be kerülést.

F1: a ferraris Leclerc volt a leggyorsabb a Hungaroringen

A hétvégi Magyar Nagydíj után kedden folytatódott az akció a Hungaroringen, ahol a mezőny tíz csapata tesztelt. Az időtabella élén a Ferrari tehetséggondozó programjának monacói pilótája, Charles Leclerc végzett.

F1: a német tehetség az idény végén távozik – sajtóhír

A szezon végén befejeződhet Pascal Wehrlein F1-es karrierje. A Bild szerint a Saubertől biztosan kiteszik a német versenyzőt, akinek nem marad hely a rajtrácson.


Kézilabda Eb: Tudta-e?